Hova tart a század?
Mit mosott el az áradat
Oly korban élünk
Apa-fiát árulja el
Pénz szennye le nem mosható
Az ártatlan áldozat nézi
Fájdalma le nem írható

Mosonmagyaróvár "Gyásznapja" : 1956.1O.26"

Mint, ha megint látnám
Régi színben tündökölni
Ha ötvenhat évet kellett is pihenni
Nem talált rá azóta senki
Én most is látom büszkén ragyogni
Nem csak szürkén szomorkodni
Megtörve és arcul ütve
Eldugva padlás mélyébe

Október volt akkor is
Nemrég emlékeztünk
Szívünk gyászolta
A vértanú halált
Aradon koszorúztak odaát!

/Máté Imre a Rábaközi Sámánok utóda/

56-os forradalom harcosa, író, költő, Köztársaság Arany Érdemrenddel kitűntetett volt forradalmár./
Unokabátyámtól

Őszi fénnyel búcsút int a nap
Tükör képében még csalogat
Aranyhidat küld a túlsó partról
Szellő lágyan nádat ringat

Villám csap le, jön a vad vihar
Égi jel ez meglátjátok!
Üzenetként, mi lesz, ha nem vigyáztok
Isten haraggal súlyt le rátok

Színes ruhájában jött az ősz
Rigó csalogatta
Itt az ősz gyere már
Tölgyfa is levelét hullajtja
Pókháló fűzi a harmat gyöngyöket
Erdő szélén vad csörtet
Találkozóra jönnek

Hova mennek a libák?
Őszi lombhullásban
Hideg jön nemsokára
Néma csend lesz a határban

Szép magyar hazám
Változatos tája
Síkság, dombok, hegyek világa
Van-e még a világnak szebb virága?

Könnyezik a Szűzanya szobra
Némán hullik könnye
Jelként üzen nekünk
Értünk aggódik,fáj a szíve

Értünk magyarokért?
Vagy veszélyben Európáért?
Az egész kereszténységért?
Nincs ki könnyét letörölje

Könnyezik a Szűzanya 
Hullik egyre könnye
Nincs ki vigasztalja,
Nincs ki letörölje

Ó, hogy szalad az ősz
Nagyon sok a dolga
Segít neki a nap sugara
Festegeti a tájat színesre
Boldog tőle az ember szíve

Ó én édes hazám hányszor vívtad harcodat
Hányszor hoztak fiaik érted áldozatokat?
Hányszor támadt ellened vad ellenség?
Áldoztad hiába hősök szent életét.

Leteszem vers koszorúm
Leteszem szomorún
A haza hős fiai hantjára
Emlékezek vers virággal

Elszálltak a fecskeszárnyú évek
/Érettségi találkozóra.55.év!/
Kossuth Lajos gimnázium.

Fecskeszárnyakon szálltak el az évek
Emlékeinkben diákkor vissza-vissza térnek
Csíntevés, nevetés, mint, ha ma lenne
Tanulás, barátok soha nem feledve!

Lelkem kell, hát nem adom
Várj még résnyire nyithatom
De a szó, a vers tiéd
Azt viszi lelkem eléd
Lépteim lassulnak
Szavaim halkulnak
A szívem a régi
Lelkem zokog, ha bánat éri

Mikor a kincs drágább, mint az élet
Mikor az emberi érték semmivé lett
Mikor élesek a fegyverek
Mikor nem tisztelik egymást az emberek

Eljött hát a szent Mihály napja
Tölts ó bort a kancsóba
Új bor forr még a pincébe
Köszöntsük a Mihályokat
Isten éltesse .

Mikor gyermekkorra visszatekintek
Látom édesanyám,édesapám  áldó kezedet
Munkától megfáradt  arcotokat
Lassuló lépteitek, kedves mosolyotokat