/Halottak napján/
Emlék virágból fonom koszorúmat
Beleszövöm minden bánatom, búmat
Sűrű könnyeimmel virágaim öntöm
Soha nem múló fájdalommal kötöm

Imára kulcsolom kezem
Bús imámmal kérem Istenem
Rólatok soha meg ne feledkezzen
Szeretteim rátok fájó szívvel emlékezem

( Halottak napján)

Mikor eljön az est, s megszólal a harang
Lélek harang szól gilling- gallang
Az est csendjében értetek szól
Az elhunyt lelkekhez vigasztalón

Ellopta az ősz a nyarat,
Egy-két meleg napsugarat,
Napsugár a színes ecsetet,
Festegeti a szép színeket.

Itt az ideje, ima nemzetünkért

/Mindszenty József bíboros:
„Ha lesz egy millió imádkozó magyar
Nem féltem a nemzetet”/

/1956.emlékére/
A Pesti Srácról még nem írtam én
Kinek emléke ott szunnyadt a lelkem mélyén
Ki repített benzines palackot nagy erővel
Tankok repültek tűzet okádó csővel
Egy Pesti Srácot ismertem én
Aki alagsorban lakott Ferencváros mélyén
Alig volt tizenkét esztendős
Reggel még élt,este már hős

Ó én édes hazám hányszor vívtad harcodat?
Hányszor hoztak fiaik érted áldozatokat?
Hányszor támadt ellened vad ellenség?
Áldoztad hiába hősök szent életét.

Gyászol a lélek, gyászol a magyar,
Nemzeti zászlónk félárbocot takar.
Lengeti őt a vad nyugati szél,
A hősökről síró fájdalom beszél.

Te verőfényes októberi Budapest
Ereidben lüktet az ország,
Láncait ledobva vonul a diákság,
Éljen a Szabadság"!
Ezer torok kiált.
Tömeg egyre dagad,
Fojtott keserűség fakad,
Nincs megállás, nincs kegyelem,
Mint kiáradt folyó! 
Dördül a tank és a golyó!
Jaj, ki most a tömeg elé áll!
Lesöpri azt biztos halál,

Zsibvásár piacon
Eladó minden
Eladó a világ
És minden kincsem

Van egy szép táj a nagy világban,
Hol a nap fürdik a hegy csúcsában,
Hó takarja az ormot októberben,
Napnak ragyog, csillog fénye

Lenn a hegyek, dombok alján,
Házak húzódnak meg a lankán,
Szorgos kezek munkálkodnak,
Napkeltével ők is fenn vannak.

Mikor szívedbe megnő
A kilátástalan fájdalom,
Mikor úgy érzed nincs irgalom,
Mikor nehéz súlyt cipelsz válladon,
Mikor minden összeesküdött ellened,
Mikor a nincstelenségből van eleged,
Mikor százszor is becsapva,
Meg akarják ingatni hitedet,
S a nyomorúságból van eleged,
Akkor kiállsz és elindulsz,

Hol a hazánk?
Üzenem Nektek a nagy hegyeken túlra,
Más itt a táj, más a világ,
Nem látszik innen a havas hegyek csúcsa,
Minden távozót szülőföldünk haza várja.

Könnyezik a Szűzanya szobra,
Némán hullik könnye,
Jelként üzen nekünk
Értünk aggódik, fáj a szíve.

Értünk magyarokért?
Vagy veszélyben Európáért?
Az egész kereszténységért?
Nincs, ki könnyét letörölje.

Könnyezik a Szűzanya,
Hullik egyre könnye,
Nincs, ki vigasztalja
Nincs, ki könnyét letörölje.

/elbeszélő költemény/

Van nekem egy kis unokám,
Négyéves, s csörfös kis szája
Mesét mond és verset szaval,
Artúr kutyával játszani akar.

Édesapja megtiltotta,
Nem játszhat a kutyával nyáron,
Mert a zöldben összeszed kullancsot, bolhát,
Hopp ugrik is egy a ruhádon!

Hol az az utca, hol a ház?
/Háború után:1946; Kitelepítések
Felvidékről magyarok panaszai/

Őszi tájon veled megyek
Barnul a dió, s levél pereg
Fácán rikolt,csibéit hívja
Nem jön válasz nagy riadalma

Fogoly szalad, párját félti
Megnőttek már az ő csibéi
Kukorica sárga tenger
Megérett a cső, törni kell

Megváltozott az őszi határ
Komor égen vándor madár
Szőlő érett, szüretre vár
A napsugár felhők fölött jár

Bizony visszajössz még hozzám
Ha elmúlik a nyár
Rájössz csendben, fáj a magány
Visszatérsz szeretetet kérve
Én leszek csak szíved reménye....

De késő, nem találsz már
Eljött az ősz, elmúlt a nyár
Lehull a fákról a levél
Szélcsengőt csenget a szél