Mikor egy-egy fa meghal

Csak a csend igaz körülöttem,
minden más:

A tó tükréből hiányoznak a színek.
A nádasok suttogása
jégbefagy.

Felettem nincs ég, valamibe mégis
kapaszkodnak a csillagok,
néha kézen fogják egymást

Békés szeretetteljes ünnepet mindenkinek.:-)

Csöndre szelídült
a téli ég

Vízzé válik az ég, a rögzített pillanatban

Törésvonalak
magasfeszültségében
porig ég minden
emlékezet

Integető házak lámpa fényénél
elmélkedő falak őrzik a jelet.
Odakint a záporillat csendje
zuhan

Az átvett gizgazoktól már
nem zengnek összesimulva
halhatatlannak hitt

Minden rögben elvont illatok
vallomása zsong.
Mélyre hajló fák tövében

Üsse kő, ha:
hozzánövekszik a fájdalom
a szívhez. Elvonja kezét a táj.

A távoli tájak csöndben imádkoznak,
pásztortüzet rak az ég,
csupasz ágai fájnak a fáknak,
eltorzult arcal szőlőhegyeket néz az árvaság.

Mindig hű tükre voltam hazámnak.
Hiába ostorozták idegen népek,
még kardélre hányva is feltámadt.

Zengő eső dalában,
kis csillag világlik,
szépséges hazámban,
piros pipacs - ösvény
kísér hazáig.

A hajnal vacogó csendjében
egy idegen dallam ráncigálja
a fákat, zúg a szél

Idegen tájak
szúrós illatában
átsuhan rajtad
a szél.

Árva madár száll ágról, ágra,
minden ág egy kérdés,
magába zárt fajdalmát,
már az Isten sem látja,
feneketlen kút a mélység.