Azt hittem karácsonykor
mindig tiszták a fények

  Megint egy nappal közelebb a karácsonyhoz, a szeretet ünnepe lenne, de közel sincs hozzá, sem itt sem a világban. Valahogy a világ is kisiklott mint az életem, és egyre kevesebb benne minden ami emberi.

Képzeljétek nálunk
pöttyös Mikulás járt

Azt mondta, nyugalomra vágyik, elege van a családból, és úgy mindenből, nem nőtt még fel ehhez ehhez a feladathoz. 

Csak ez a tél ne jött volna,
ezernyi változás a tájon,
elbújt a Nap a hegyek mögé, 
néma a dallam hazámon.

Már csak a hit maradt nekem,
és a tél fáradt sóhaja,
keresztbe feszül bennem az idő,
hangosodik az ég zaja.

Jön a tél, jön a tél,
hull a hó, csend ölén.
Csend ölén hull a hó!
Csizmát húz a télapó.

Ha rám nézel,
megszűnik bennem a csend.

Hideg a reggel,
a Nap lassan sétál az égen,
s mint a táj 
úgy didereg.

Mi lesz ha az ég eltűnik 
fejem felől

Nyugtass meg, hogy
nem lesz semmi baj,
és jó apám úgy ragyog
mint régen.

Valahogy mosolyra
kellene bírni az eget.

Talán csak az évszakok változása
hagy bennünk nyomokat,
és ahogy az idő velünk szalad,
úgy válnak emlékképpé
egy pillanat alatt.

Csak a csend 
érjen hozzám egyszer,
a földön és azon túl,

Ha szíved a szívemhez ér,
a harmatcseppek
tükröződő csobbanásaiban,
tavaszillatú 
napsugár ragyog.

Levetkőztek a fák, 
ágaikról elröppentek 
a madarak

Közeledik a tél,
a halk szavú istenek
csupán nézik 
a meggyötört fákat,
vacogó csendben
jajong a szél.

Csöppnyi gyermek mosolya
ragyogó, ragyogó, 
szemében minden csoda