Valahogy kezdene kibontakozni az egész. Pont most, amikor már igazán elengedtem.
 És kiléptem belőle. Amennyire tudtam, lehetett. Egy nagyobb feladatrendszer maradt, ami komplexebb, mint gondoltam. Mire azt lépésről lépésre kibogoznám, felépíteném... végülis ezt is félretettem egyelőre mert, ami ennyi fájdalmat okozott, azzal nem igen szeretnék foglalkozni. Függetlenül mindentől.
   Úgy gondolom, Magyarország képes felemelni önmagát. Nincs szükség egyéb szintű dolgokra hozzá. A többség amúgysem tud róla. Aki meg tud, az hallgat. Belőlem meg úgy se néz ki senki semmit. Akkor is csak valami olyat éreztek, amire vérszemet kaptak. Semmi több. Meg az életem nem azt mutatja, hogy bármire kiválasztottak volna. Valahol ez is jó.
   Igen, az ember sosem tudhatja, mit hoz az élet, ilyen dolgokra még nem is gondol, ami sok ember számára nem latható. Nem is hisz abban, hogy létezik.
   Elsősorban gyógyító és béketeremtő médium lennék. Elsősorban.
  Jó pár embernek segítettem, de ezen dolgaim a dimenziókon is túlvezettek.
   No, most az emberek kevésbé voltak hálásak bármiért is, pedig nem kértem érte semmit. De jó páran ezt természetesnek vették. De sokszor a köszönöm is elmaradt. Viszont, azon túl minden más igen, és most jönnek a segítségemre, támogatásomra maguktól. Nem tudom, mit takar, és miért. Sok mindent nem értek, de talán elég most érezni, és nem is csinálok semmit, csak írok. Már nem segítek egy jó ideje. Mert.
   A szívem elfáradt, különféle gyógyításokat kapott, az elsőt, úgy két éve. Érdekes lények voltak. Nem ijedtem meg egyiktől sem, a fejemet pl. nanorobotok segítségével vizsgálták, ugyanúgy, otthon. Tudom, ez is hihetetlen, de legalább a jobbik része.
  Amikor csontvázak voltak olyan érzetet keltve, mintha bennem lennének, az azért nem volt semmi. Akkor kerestem valakit, és kivételesen találtam is, valamilyen szinten. Egyet kivett belőlem. Azt mondta, a többit később. Nagy fájdalmat okozott fizikálisan, elég érzékletes volt az egész. Menni alig tudtam. De olyan soká lett volna a következő menetel, hogy inkább pár nap után kiálltam az udvarra és hirtelen ötlettől vezérelve keresztül engedtem magamon mindet. Amúgy fogalmam nem volt arról, hogy mit csinálok, mert közben is történt, ami történt. Szerettem volna minél előbb "megszabadulni" tőle. Meg hát azt sem tudtam, hogy jött ez az egész. Ami, mint kiderült, nem csak csontvázakat tartalmazott. Viszont letűnt korok elfeledett halottainak adott megnyugvást. Nem csak ezen a síkon. Úgymond, hazavezettem őket. Közben, míg ez történt, egy könyv lapjait néztem, láthattam, ami szintén a letűnt korok életét, harcát, örömét, bánatát mutatta meg, és életébe adott betekintést.
   Voltak körülöttem segítők, de csak részben engedték láttatni magukat. Ez a történés, viszont, amilyen fájdalmas volt, annyira szép is. Még ez is nagyon az elején volt. Kb. négy éve, talán kicsit több. Amikor közben még zajlottak azokból az eseményekből is, amiknek néhány mozzanatáról már írtam. Úgy gondolom, az a korszakváltás, ami most nagyon él és erősödik, akkor már kezdetét vette.

TM