Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A zsugori kocsmáros és a szegénylegény

Adalberto
Adalberto képe

 

Történt egyszer hajdanában, hogy egy szegénylegény betévedt egy útszéli kocsmába. Nagyon megszomjazott és szerette volna lemosni a hosszú út porát egy pohárka finom borral.

Messziről jött és ezért nem tudta, miféle ember a kocsmáros. Máshol, még ha a vándornak nincs is pénze, akkor is kapott kevéske innivalót.

Azt gondolta itt is ez a módi járja, és leült a kocsma egyik sarkába és várt. Jött is a kocsmáros és szigorú tekintettel megkérdezte:

─ Mivel szolgálhatok, az úrnak?

─ Megszomjaztam, és innék egy pohárka borocskát. De kocsmáros uram, sajnos üres a bugyellárisom. Ugye így is kapok egy pohárral? Ha kívánja, szívesen ledolgozom az árát.

A kocsmárosnak nem tetszett, amit hallott. Nem szokott pénz nélkül kiszolgálni a vendéget, de most ördögi gondolat fészkelte be magát a kobakjába.

─ Nem bánom, adok egy pohár bort, de ezért három napig kell nálam szolgálni. Ha elfogadja az ajánlatomat az uraság, akkor már hozom is a finom nedűt. Ellenben, ha nem, akkor táguljon innen, ne foglalja el a helyet mások elől.

A szegénylegény nagyon szomjas volt. Úgy kiszáradt a torka, hogy a nyelve már szinte megaszalódott. Igaz sokallta, hogy három napig kell szolgálni egy pohár borért a kocsmárosnál, de nem bírt volna tovább menni ivás nélkül. Ezért kénytelen volt elfogadni az ajánlatot.

Egy kis várakozás után megkapta a bort, ami olyan volt, mint az ecet. Biz’ Isten, ha kilöttyintette volna a padlóra, akkor az kimarta volna.

A szegénylegény nem sokáig pihenhetett az asztalnál. Alig, hogy kihörpintette a savanyú lőrét, jött a kocsmáros dörgedelmes hangon ráparancsolt:

─ Elég a lazsálásból! Ha megittad a finom boromat, irány kifelé a szőlőbe kapálni, hogy jövőre is legyen bor a kocsmában. A fészerben van a kapa. Igyekezzél, hogy estig végez a munkával!

A kocsmárosnak olyan nagy szőlője volt, hogy egy regiment sem végzett volna vele napestig. Egy ember meg képtelen volt megkapálni.

A szegénylegény már bánta, hogy elfogadta a pohár bort. Jobban tette volna, ha inkább iszik a kocsma közelében lévő ingyen kút vízéből.

Leült a szőlő végében és ott búslakodott. Szó, ami szó, elmehetett volna szó nélkül, de ő olyan ember volt, hogy amit elvállal azt rendesen meg is csinál. Amint ott búslakodott egyszer csak az egyik szőlőtöke megszólalt:

─ Ne búslakodj, szegénylegény! Állítsd be a sorba a kapádat, és várd, hogy mi fog történi!

Először nagyon meglepődött, mert nem tudta ki beszél hozzá. Azt hitte, bizonyára az ördögök, akarják megtréfálni. Ezért nem is figyelt a hallottakra. De, amikor másodszorra is ezt hallotta, beállította a kapát a szőlő sorába.

Nem akart hinni a szemének. Ahogy elengedte a kapát, az, mint a szélvész dolgozni kezdett. Nem múlott el még dél és a falu templomtornyában meg sem kondult a harang, mire a hatalmas szőlőben egy szál gaz sem volt. Olyan tiszták voltak a sorok, hogy öröm volt nézni.

Visszaballagott a kocsmároshoz, aki nagyon csodálkozott, hogy végzett a kapálással. Máskor ezt a napszámosok hetekig kapálták, és mire végeztek, kezdhették elölről, mert a szőlő elején újból kibújt a gaz. A szegénylegény fél nap alatt megkapálta a szőlőt.

Talán más megdicsérte volna érte. A kocsmáros csak hümmögött valamit a bajsza alatt. Látszott rajta, hogy még többet akar.

Gyorsan elrohant komáihoz és elújságolta nekik, milyen nagyszerű szolgája van. Ha adnak neki jó sok pénzmagot, akkor elküldi hozzájuk is dolgozni.

A komák körmére is már igen csak ráégett a munka a szőlőben. Ott is felütötte a fejét a gaz. Ideje megkapálni ezeket a szőlőket is.

Mindegyik koma adott a kocsmárosnak egy – egy véka aranyat, hogy a szegénylegény megkapálja a szőlőjüket.

Másnap neki is állt volna a kapálásnak, de amikor meglátta a komák szőlőjét majd elájult. A kocsmárosnak is nagy volt, de ezek olyan nagy volt, hogy az ember nem látta a végét. Képtelenség ilyen óriási területet egy nap alatt megkapálni. Jobban tesz, ha neki sem áll. Inkább alszik egyet a közeli fa árnyékában.

Úgy is tett, de mire felébredt, azt vette észre, hogy valamennyi szőlőt megkapálta valaki.

Most is csoda történt, és ez még jobban tetszett a kocsmárosnak. Gondolta kihasználja a harmadik napot, és ezért elvállalta, hogy a környék összes szőlőjét megkapáltatja a szegénylegénnyel. Aki igényt tartott a munkára, annak fizetnie kellett egy véka aranyat. Végül már annyi aranytallér tornyosult udvarában, hogy alig látszott tőle a kocsma. Elégedetten dörzsölgette a markát. Sajnálta, hogy kitellett a három nap és holnap búcsút kell inteni a vándorlegénynek. Azon járatta az eszét, mit kéne kitalálni, hogy ne menjen el? 

Gondolom kitaláltátok, a szegénylegény estére ezt a rengeteg munkát is elvégezte. Boldogan ment vissza a kocsmába azzal a tudattal, hogy véget ért a szolgálata és holnap reggel újból róhatja az országutakat. Szabad lesz, mint a madár, senki nem parancsol neki.

Meglepődött, amikor belépett az ivóba. Ott a kocsmáros mézesmázos szavakkal fogadta és mindjárt egy kancsó bort és finom étkeket tett elébe az asztalra.

─ Egyél, igyál fiam! Bizonyára megéheztél a munkában.

A szegénylegény nem tudta, mire vélni ezt a nagy szeretetet és gondoskodást. Talán még saját édesanyja sem beszélt vele ilyen kedvesen. Ezek után fel sem merült benne, hogy gazdája, milyen aljas dolgokra képes. A borba altatót csempészett és megitatta vele. Alig, hogy elfogyasztotta a vacsorát, úgy aludt, mint a bunda. Ezt kihasználva a kocsmáros a feleségével lecipelték a borospincébe és bezárták. Azt tervezte, hogy mindörökre megszerzi magának a legényt. Minden nap itat vele egy kis mérgezett bort, ami nem okoz neki halált, de ellenben mindig azt fogja tenni, amit parancsol neki. Ömleni fog az arany számolatlanul és maholnap még a királynál is gazdagabb lesz.

Amikor éjjel a szegénylegény magához tért, hirtelen azt sem tudta, hol van. Nézett jobbra, nézett balra, de nem tudott eligazodni. Hiába próbált kimenni az ajtón. Az úgy el volt reteszelve kívülről, hogy meg sem moccant. A pince ablaka meg oly kicsiny volt, hogy egy macska is alig tudott kimenni rajta.

Azonnal megértette, hogy milyen sors vár reá, ha gyorsan nem történik valami.

Lekuporodott az ott lévő sajtárra és törni kezdte a fejét, mi tévő legyen? De semmi okos gondolat nem jutott az eszébe. Már kezdte feladni, amikor a mellette levő hatalmas boroshordó megszólalt.

─ Ne búslakodj, szegénylegény!

─ Ki vagy te? Ki szólt hozzám? – kérdezte riadta. Először azt hitte rajta kívül más is van a pincében.

─ A boroshordó vagyok. Segítek, hogy kiszabadulj innen és a zsugori kocsmárost megbüntessük.

─ Hogyan tudna rajtam egy boroshordó segíteni? – kérdezte szomorúan és reményvesztetten.

─ Mindent tegyél úgy, ahogyan tanácsolom neked. Reggel, amint a pince aprócska ablakán besüt az első napsugár, verd be minden hordó oldalát és folyasd ki a bort a pince kövezetére. Amikor ezzel megleszel, búj belém! A többit majd meglátod.

Az ötlet nem nagyon tetszett a szegénylegénynek. Szíve azt súgta, hogy ez rossz cselekedet, és még a zsandár is elviheti, ha kitudódik a tette. Talán még élete végéig is tömlöcben senyvedhet ezért. Nem becsületes dolog más borát elfolyatni, még ha az rossz ember is.

A hordó addig – addig beszélt, míg elfogadta a tanácsát, és amikor az első napsugár besütött a pincébe beverte minden hordó oldalát. Hagyta, hogy a finom nedű patakokban folyjék. Meg is telt a sötét helyiség jócskán borral, úgyhogy akár úszkálni is lehetett volna benne.

A szegénylegény gyorsan beleugrott az épen maradt hordóba és kíváncsian várta a fejleményeket.

Nem kellett sokáig várnia, jött is a kocsmáros, hogy elkábítsa a napszámosát és azt tegye, amit parancsol neki. Kinyitotta a pince ajtaját és mindjárt látta, hogy a hordóból elfolyt az összes bora.

Akkor még nem sejtette, hogy ezt a szegénylegény követte el. Még jobban megijedt, amikor szólongatta és az nem felelt neki.

─ Hol vagy, édes fiam? Gyere elő! Ígérem, ezentúl úri dolgod lesz nálam. Nem csuklak be soha többé a pincébe. Csak most az egyszer segítsél rajtam!

Úgy okoskodott a kocsmáros, nem baj, ha elfolyt a bora, majd a legény segítségével százszor ennyit szerez.

Hiába könyörgött a szegénylegény nem bújt elő a hordóból. Nem volt, mit tenni, belegázolt a borba, hogy megkeresse. Ő maga sem gondolta, hogy ennyi bora van. Amint az utolsó lépcsőről is lelépett, a nemes nedű elnyelte. Ki tudja, hogyan, hirtelenjében akkora örvény keletkezett, hogyha még tudott volna is úszni, akkor sem segített volna rajta. Így az örvény lerántotta a mélyben, amely egyenesen a pokolba vezetett. Ott vár vihogva és örvendezve várták az ördögök.

─ Megjött, drága kocsmáros uram? Már nagyon vártuk. Üljön csak bele ebbe a borral teli kondérba! Mindjárt forralt bort készítünk kedves vendégünk tiszteletére.

Az ördögöket nem hatotta meg a kocsmáros rimánkodása, az idők végezetéig a forralt borral teli kondérban kellett kuksolnia büntetésül, amiért földi életében zsugori volt.

Amint a bor elszivárgott a pincéből a szegény legény is feljött a pincéből. Már éppen folytatni készült az útját a nagyvilágban, amikor a kocsmában várakozó emberek így szóltak hozzá:

─ Csak nem akar elmenni, uraságod?

─ De bizony elmegyek – válaszolta.

─ Ki lesz, akkor a mi kocsmárosunk? Úgy tudjuk a régit elvitte az ördög.

─ Nem értek én ehhez a mesterséghez – szabadkozott a szegénylegény.

─ Az előző sem nagyon értett hozzá, majd beletanul. Egyszer valamikor csak el kell kezdeni.

Ebben igazat adott az embereknek. Egy kicsit tépelődött, hogy mitévő legyen, majd kimondta, amit mindenki várt:

─ Maradok.

Ettől a naptól fogva új kocsmárosa lett az útszéli kocsmának. Nem tellett bele néhány nap, mindenki megszerette. Ha egy fáradt vándor tévedt arrafelé, akkor az mindig kapott egy pohárka bort ingyen, hogy lemossa az út porát.

Talán így volt, talán nem, aki nem hiszi, járjon utána! Itt a vége, fuss el véle!

Rovatok: 
Mese