Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Vándordiák IX.

Vajda Laci
Vajda Laci képe

AZ UNGVÁRI PIACON

   Most a pásztor felesége vette át a szót: „Én Iskébe nőttem fel. Ez egy kis falucska itt a Laborc másik oldalán. Valamikor Kápolnás kis Iskének nevezték. Nagyon jól termő, homokos földje van, ahol régóta termelnek korai krompét, és ezt Ungvárra hordják piacra. Keresztapám beszélte, hogy mikor ott árult, két szép ló vontatta szekér hajtott a piactérre. Nagy tömeg volt a piacon, és egy férfi a tömegből azt mondta: „Nem sokáig fog ez menni!”  A kocsis erre azt felelte: „Majd meglátjuk.” Ment pár lépést a szekér, utána a lovak megálltak, és semmilyen nógatásra nem voltak hajlandók elindulni.
     A kocsis odaszólt a tömegre: „Barátom, engedj el!” De nem történt semmi. Ekkor ez bement a kocsmába, vett egy üveg pálinkát, kijött, és balkézről, fonákról belevágta ezt a pálinkát a kocsirúd végébe. Ekkor a tömegből az egyik elkezdett jajgatni, az arcához kapott, ami csupa vér lett. Megkérdezte a kocsis: „No, most mán elengedel, barátom?”
 „Eredj, mert te többet tudol, mint én.” - mondta a felvérzett arcú ember.
„ Látod diák úr, Iske csak egy picinyke kis falu itt a Laborc partján. Lakói szorgalmas parasztok és halászok, de tudod-e, hogy valamikor réges-régen, talán már ezer éve is, e kicsiny falu határában milyen híres esemény történt?” - kérdezte a pásztor.
Persze, a diák most már meg sem lepődött. Tudta, hogy sok mese, monda és legenda kering a nép között, és ő éppen ezeket jegyezte fel, hogy múltunk ez apró gyöngyszemei sem vesszenek feledésbe.

AZ ARADI VÉRES ORSZÁGGYŰLÉS

„Mondd el nekem, mi történt az Arad-dombon!” - folytatta beszédét a pásztorunk.
„ Melyik hű magyar ember ne tudna Haynauról, a hóhérról. A vértanúinkról és a magyar Golgotáról.” - válaszolt a diák.
„Igazad van, még az ilyen egyszerű pásztorember is hallott az Aradi vértanúkról, de én most a sok száz évvel előbb történt véres országgyűlésről beszélek.”
     Most már a diák is tisztában volt azzal, hogy az 1131-ben megtartott Aradi országgyűlésről van szó.
Annak az volt az előzménye, hogy Szent László (I. László) királyunk nem Álmos herceget, hanem bátyját, Kálmánt (akit papnak neveltek) nevezte meg utódjának. Ő lett Könyves Kálmán királyunk. Persze, ebbe Álmos herceg soha nem nyugodott bele. Sokszor fellázadt bátyja a király ellen, aki mindig megbocsátott neki. De ahogy a közmondás is mondja: „Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik!” Kálmánnak is elfogyott a türelme, vagy talán a tanácsadói voltak kegyetlenek. Kálmán elfogatta Álmost és fiát, Bélát, és az akkori gyakorlat szerint megvakíttatta őket, hogy alkalmatlanok legyenek az uralkodásra. A sors mégis úgy hozta, hogy Álmosból ugyan nem, de fiából király lett. Ő volt Vak Béla királyunk (II. Béla). Persze a sérelem, és főleg a csonkítás egész életét megbélyegezte. Még az előnevét is ezért a csonkításért kapta. Fájt ez neki is, de még talán jobban fájt feleségének Ilonának, a szerb I.Uros nagyzsupán lányának, aki igencsak kegyetlen asszony hírében állott. Vak Béla királyunkkal országgyűlést hívatott össze az Arad-dombra. A néhai Kálmán király hívei rosszat sejtve megígértették a királlyal, hogy semmi bántódásuk nem esik. Mivel a király szavát adta, bátran mentek el Arad-dombra. De az országgyűlés még meg sem kezdődött, mikor Ilona királyné felszólította a királyhoz hű embereket, torolják meg a királyon ért sérelmet. Mire ezek lemészárolták az ott jelenlevő Kálmán párti előkelőségeket.

 Röviden ez történt az Aradi országgyűlésen 1131-ben, és a diák ezt elmondta a pásztornak.
 „Ez biztosan így igaz, szólt a pásztor, de tudod-e, hol volt megtartva az Aradi országgyűlés.”

A diák erre inkább nem válaszolt, hiszen csak azt tudta volna mondani, hogy természetesen Aradon.

„Az Iskei határban van egy dűlő, amit még most is úgy neveznek: Arad dűlő. Az öregek azt mondják, hogy réges régen itt zajlott le az a híres, véres Aradi országgyűlés. Az oda járó utat is Várútnak mondják, meg a homokdombból is mindig kifordít az eke hol egy nyílhegyet, hol egy kardot, mer biztosan oda temették a sok halottat…”

Hogy igaz volt-e, ma már senki sem tudja, de az Arad dűlő ott van, és ma is így nevezik az iskei határban. Ott van a Várhely nevű dűlő és a Várút nevű utacska is.
    Ahogy magad is tapasztalod, diák úr, ezen a környéken kevés boszorkákról szóló mesét hallani, de ha akarod, mesélhetek neked másfajta babonákról, rontásokról.

A diák kicsit csalódottan arra volt felkészülve, hogy a mindenütt ismert kártyavetésekről, tenyérjóslásokról fog hallani, de azért mégis készenlétben tartotta a papírt és a plajbászt.

RONTÁS
     Szolgált itt a szomszéd faluban egy tót (szlovák) fiú Kásóról (Kašov). Beleszeretett egy közepes gazdának a lányába. A lánynak is tetszett a fiú, de a szülei, és főleg az apja hallani sem akart a dologról.

A fiú már elment a kedvesét megkérni, de a lány apja az egész falu előtt, nagy lármával szégyenszemre kikergette udvaráról. Ekkor a fiú megesküdött, hogy ha az övé nem lesz a lány, akkor senkié sem legyen.  Hazament Kásóra, onnan hozott valami szert, amit bűbájjal beadott a lánynak. Azóta ezzel bírni nem lehetett. Megzavarodott, még éjnek idején is a falun kószált. Soha többé nem gyógyult ki. Belehalt a zavarodásába.

Ismét a pásztor vette át a szót:

A KATUJA
    Én is hallottam, hogy egyszer a szomszéd faluból elment egy koma fel a hegyekbe, egy másik faluba, valami üzletet csinálni. Ahogy jött haza, eszébe jutott, hogy gyerekeinek semmilyen ajándékot nem vett. Nézelődött, és az egyik helyen rákínáltak egy katuját (skatulát, dobozkát), amiben azt sem tudta mi van. Szép volt, díszes volt, még valami csörgött is benne, hát megvette.
     Mikor ment haza, a katujáról meg is feledkezett. Egyszer, vasárnap akar menni templomba, nem tudott elindulni sehova, mert állandóan valakik a szemébe köpdöstek. Még egy lépést sem tehetett, hogy le ne köpték volna. Mikor a felesége is látta férje kínját, elment egy híres pásztorhoz. Ez azt mondta, hogy a férje vigye ki a katulyát az erdőbe, tegye egy odvas fába, és hagyja ott. De mikor indul hazafelé, semmi szín alatt ne nézzen hátra.
     Ez az ember úgy is tett, de mikor ment volna el, úgy hallotta, hogy a háta mögött szép zene szól. Hátranézett, és a katuja újra a zsebében volt. Azután azt tanácsolták neki, ássa el a katuját a csűr aljába. Ő el is ásta, de mikor jött el a csűrtől, megint zenét hallott a háta mögött, és előröl szembe köpdösték. Hátra nézett, hát a katuja megint a zsebében volt, egy lépést sem tehetett nélküle.
     A végén elment abba a faluba, ahol a katuját vette. Ott egy öregasszony két tehénért segített neki.  Elásta a katuját, és a mi emberünknek vele kellett kézen fogva menni, számolni a lépéseket, hogy arra figyeljen, és ne nézzen hátra. Mikor kiértek a faluból, a szembeköpdösés is megszűnt, és zenét sem hallott a háta mögött

Rovatok: 
Irodalom