Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Graholy Zoé
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Vándordiák IV. Második nap a fonóban

Vajda Laci
Vajda Laci képe

    A diák a meleg istállóban jól kialudta magát. Mire a bíró betért az állatokat ellátni, már ő javában szénát szórt a tehenek jászlába. Ez bizony nagyon tetszett a gazdának is, ezért szívesen látták még egy napra. A diák egész nap fát hasogatott, így nem csak az esti fonóba volt elég fa, hanem egész hétre ellátta a bíró háztartását.

     Sürvedéskor vagyis alkonyat után már gyülekeztek is a lányok. De sokkal csendesebbek voltak, mint az előző este, csak a legközelebbi szomszédok sugdolóztak egymás között. A diák megtudta, hogy ez azért van, mert ma eljött közéjük a falu legmódosabb gazdájának a lánya, aki annyira kevély és büszke volt apja vagyonára, hogy még a bíróéknál is csak nagy ritkán jött el a fonóba, mert oda a szegényebb lányok is bejártak.

Tudták erről a lányról, mennyire babonás teremtés, és mivel úgyis Luca napja közeledett, ezért amikor lassan megindult a beszélgetés, a lányok boszorkányos mondákkal szórakoztatták, ijesztgették egymást diákunk nagy örömére. Ő ezeket érdeklődve írta le füzetébe.

     A sort egy kékszemű leány kezdte, aki a jelek szerint már menyasszony sorban volt, mert a diák tegnap este megfigyelte, hogy a mellette ülő legénynek jegykendő volt a derékszíja mögé dugva, és a lánynak kis ezüst gyűrűcske van a bal keze gyűrűs ujján.

    „Úgy is maholnap Luca napja lesz, elmondom hát nektek, a nagyapám barátja hogyan készített Luca-széket:”

LUCA SZÉKE

  A Luca széke úgy készül, hogy Luca napjától (december 13.) karácsony vilijáig (vilia, december 24.) minden nap csak egyetlen darabját készíti el a bátor vállalkozó, és így fokozatosan rakja össze. Hozzá kell tenni, hogy csak fából készült szögeket és ékeket használhat. A Luca széke nem tartalmazhat vasat.  

Karácsony vilijáján a bátor legény elmegy az elkészített székkel az éjféli misére, és leül a „babincba“ a bejárati ajtóhoz közel. Megfigyel mindenkit, aki belép a templomba, és a szék segítségével meglátja, hogy a faluban ki a boszorkány, mivel a boszorkánynak szarva van, ezért a templomba csak úgy tud belépni, ha lehajtja a fejét. Persze, ezt csak a Luca székén ülő látja meg.

De a mise vége előtt, még mielőtt a pap kimondja az áment, menekülnie kell, mivel ha ez nem sikerül neki, és a boszorkányok kezébe kerül, azok őt széttépik. Ha elbámészkodik, és kissé megkésve ugrik ki a templomból jó, ha van nála mák, ezt szétszórja maga után, mert a boszorkányok addig nem üldözhetik, amíg az összes mákszemet nem szedik fel.

„Nagyapám mesélte, hogy az ő barátja készített ilyen Luca széket, és csak a mákszemek mentették meg az életét. A boszorkányok már a subáját fogdosták, de ő kiszórta a mákot, és akkor is csak annyi ideje volt, hogy a legközelebbi ház istállójába berohanjon, és maga után rántsa az ajtót.”

Mert azt tudni kell, hogy ha a bátor székkészítőnek sikerül bemenekülni egy épületbe és magára zárni az ajtót, a boszorkányoknak nincs többé hatalmuk fölötte.

    A lányok olyan csendben hallgatták ezt az elbeszélést, hogy ha nyár lett volna, bizonyára a legyeket és szúnyogokat is hallani lehetet volna.

Végül az egyik mégis megszólalt: „Én is tudok egy boszorkányos történetet!”

A LOVAIBAN BÍZÓ LEGÉNY

     Volt egyszer itt a szomszéd faluban, Szinán egy nagyon kevély, büszke és vakmerő legény. Főleg a messze földön híres lovaira volt büszke, és ami igaz, igaz, nagyon szép és gyors lovai voltak. Egy tavaszi hajnalon a legény elfuvarozta édesapját a pörönyi (Perénybe) malomba búzát őrölni. Mivel egyszerre nem fért rá a termény a szekérre, az apja utasította fiát, forduljon még egyszer, ő pedig a malomban várakozik. A legény éppen pirkadatkor indult a másik szállítmányért. Könnyű ügetésben hajtotta a lovakat, mikor arra lett figyelmes, hogy távolban a réten három öregasszony valamit szed a fűből, amit aztán a kötényükbe raknak. Mindjárt tudta, hányadán áll. Rájött, hogy azok boszorkányok, és harmatot szednek. Hallott ő arról, hogy ha ilyet lát az ember, akkor legjobb, ha csendben és minél gyorsabban továbbmegy. De ez a legény bizony nem így tett. Bízott a két jó lovában, ezért füttyentgetni kezdett a vénasszonyok felé. Ezek csak felnéztek, és megfenyegették őt. A legény azonban újra füttyentett, amire a boszorkányok ismét megfenyegették, de mikor harmadszor is füttyentett, a boszorkányok üldözőbe vették. Ő a lovak közé csapott, de hiába voltak nagyhírű lovai, a boszorkányok így is utolérték.

     A lovak vágtatva érkeztek a faluba, habzott róluk a verejték. Bizony, a legényt már csak lepedőben tudták levenni a szekérről, annyira össze volt verve. Hiába hordták orvostól orvosig, pár hónap múlva meghalt.

   Közben a legények is megérkeztek. Kint az utcán még hangos nótázással, viccelődve jöttek, de mikor beléptek a pitvarba, és hallották, miről folyik a beszéd, csak csendben leültek kedveseik mellé, és borzongva hallgattak.

 A bíró is bekapcsolódott a mesélésbe:

    „ Tudjátok, hogy annakidején, még Kossuth apánk alatt én is beverbuváltattam magam a kassai piros sipkásokhoz. Részt is vettem a zászlóalj minden csatáiban. Világos után ezért éveket bujkáltam.” 

Rovatok: 
Irodalom