Lassan kezdődik a tanév, még egy hét van hátra a szünetből. Igyekszem kihasználni minden percét. Bulizok a haverokkal, járkálok ide is meg oda is. Azt hiszem, hogy a napokban Pestre is felmegyek Rebekához, ahhoz a lányhoz akivel a múltkor találkoztam. Hátha lesz már végre nekem is valami lány, akivel dicsekedhetek a haveroknak és akiért nem kell megszenvednem.
   Még ki kell találnom, hogy itthon mit mondjak az ősöknek, de megoldom, mint mindig. A sulit egyetlenegy dolog miatt várom. Amint elkezdődik a tanév, több dolgom lesz és annál kevesebbszer fog eszembe jutni az a lány.
   Már baromira elegem van abból, hogy mindenhol őt keresem a szememmel, és hogy ott van a fejemben egész álló nap. Minden vasárnap őt keresem és általában nem találom. Olyan idiótának érzem magam!
   Na mindegy, a suli biztos segíteni fog ezen. Meg talán Rebeka is, akivel majd találkozom. Mostanában sokat álmodom, nem alszom jól. Néha értelmetlen butaságokra emlékszem, máskor viszont konkrét történeteket álmodom azzal a lánnyal. És te jó ég... annyira valóságosak és tökéletesek ezek az álmok! Csak gyötörnek, kínoznak!
***
   Az iskola valóban segít, jól gondoltam. Sokkal kevesebbet gondolok a lányra, de még mindig nem tudtam kiverni őt a fejemből. Olyan jó lenne beszélni erről valakivel aki megért... Fogok vele még találkozni valaha? Vajon én is eszébe jutottam neki akár egyszer is? Benne is átkattant valami, mikor először találkoztunk? Nem tudom... De azt igen, hogy nekem örök emlék marad.