A háború bizony minden tervüket, számításukat áthúzta. Józsi is, és Annus is nagyon jól tudta, addig haza nem mehetnek, amíg  otthon háború van. Minek rohannának a vesztükbe, minek mennének egy békés világból bele a pokolba. Az is megtörténhet, hogy még csak haza sem érkeznek, már Józsit várja a behívó, és mehet ő is a lövészárokba, ágyútölteléknek.

A másik gond az volt, hogy a megspórolt pénzt sem merték hazaküldeni, hiszen a postavonalak már nem voltak megbízhatóak. Mit is csináljanak vele?  Szerencsére Józsi mindig keresett annyit, hogy félre tudtak tenni, meg tudtak spórolni jó pár dollárt. Eddig hazaküldték, és otthon a szüleik kifizették a kis zsúpfedeles ház teljes árát, sőt már néhány hold szántóföldet is vettek. Ezután hogyan legyen tovább? Tudták ugyan, hogy léteznek bankok, de nekik eddig mindig csak annyi pénzük volt, hogy a mindennapi betevőt, meg a legszükségesebbet megvették, ezért nem is értették, hogyan lehet az, hogy a nehezen összekuporgatott pénzecskét csak úgy beteszik valami bankba... Mi van akkor, ha onnan nem adják vissza, vagy valami más baj adódik...

Azzal tisztában voltak, hogy nem rejtegethetik a megspórolt pénzt zsebkendőbe kötögetve a párna alatt. Nem is Józsi, hanem Annus egy babasétáltatás közben megemlítette ezt a problémát egy jobb módú barátnőjének, akinek a férje éppen hivatalnok volt valami „Grossman-Bank“ nevű  bankban. Ennek az irodái nem is olyan messze voltak az ő utcájuktól.  Meghányták-vetették a dolgot, és másnap be is vitték a pénzüket ebbe a bankba. Ahogy kiléptek az ajtaján, a köteg pénzük helyett már csak egy zöld színü könyvecske volt a kezükben.

Egyik este, ahogy Józsi jött haza munkából, már az utcán halotta a kis Dódi sírását. Berohant az ajtón, felkészülve valami szörnyűségre. Látszatra minden rendben volt, hiszen a masinán a fazékból gőzölgött a vacsora, Dódi a kiságyban feküdt, és torkaszakadtából sírt. A furcsa az volt, hogy Annus meg az ágyon ült, és szintén sírt. Úgy sírt, hogy még a gyerekre sem figyelt.

„Mi történt, Annuskám?“  Simogatta volna meg a válát Józsi. “Hagyj békét, elegem volt ebből az egész munkásnegyedből, ahol mindenki mindenkivel törődik-“ fakadt ki Annus.

Kiderült, hogy Boris néni, aki igazán anyáskodóan szárnya alá vette a fiatalokat, szóvá tette Annusnak, hogy sokat jár az úri negyedbe, és egyszerű tisztességes bányászfeleséghez nem illően „urizálósan“ öltözködik. Józsi erre nem is tudott mit mondani. Már maga is gondolta, hogy talán kicsit szerényebben kellene Annusnak öltözni, de volt annyi esze, hogy nem öntött olajat a tűzre.

      Pár hónapra rá megszületett a kis Erzsike. Vasárnap lévén, Józsi is otthon volt. Összehívta a szomszéd asszonyokat, meg természetesen Boris nénit. Utána a férfiak  a ház előtti lócán ültek, és várták a fejleményeket. Józsinak más dolga is volt, hiszen a kis Dódi még a két évet sem töltötte be. Annuska most hozta világra kis testvérét, neki is enni kellett, meg a palenka is néha cserélésre szorult, mert, mi tagadás, a kis Dódinak még kellett a pelenka. Józsi szívesen apáskodott, ha nem volt szabadnapja, csak vasárnap volt erre ideje. 

Hangos, és kicsit szűkös lett a kis faház, de talán ez volt ennek a kis családnak utolsó boldog időszaka. Azt a szörnyű napot nem lehet elfeledni. Talán az éjszaka is előre jelezte a tragédiát. Dódi is, és a kis Erzsike is egész éjszaka sírt. Igaz, hogy Annus csitította őket, hiszen Józsinak  korán kellett munkába menni, de hát milyen a gyerek... Minnél jobban voltak csitítva, annál jobban hangoskodtak.

   Még egy óra sem múlott azóta, hogy Józsi munkába ment, már hallani lehetett a szirénák erős visítását, utána meg a tűzoltó automobilok kürtölését. Eddig is történt ilyen, de Annusnak igen rosz sejtése volt. Először Boris néni jött , olyan titokzatosan, hogy: “Nincs semmi baj, lányom, minden rendbem lesz...“

Akkor már Annus tudta hogy nagy a baj. Beszakadt a tárnának az a része, ahol Józsi, és még két társa dolgozott.

Beszakadt a tárna, és leszakadt az egész világ. A bányász feleségek mind összeszaladtak és vigásztalták Annust, de Józsit visszaadni nem tudták. Szegény Annus, egyedűl maradt két kis gyermekkel. Először nem is értette, milyen nagy bajba került, hiszen van e annál nagyobb baj, hogy elvesztette férjét, és gyermekei apját. De mikor pár hét múlva értesítést kapott a bányavállalattól, hogy mivel senki nem dolgozik a családból a vállalatnál, két héten belül el kell hagyni a faházikót, megértette, hogy nem csak a férjét, gyermekei apját vesztette el, de hajléktalan is lett.

Folyt.köv.