Amikor az ember megérzi, és tudja, hogy az élet által közvetített, irányított úton a megismert, s a lassan már hozzátartozó másik ember jelenti az énje teremtett, vagy szakított mását, akkor tudja, érzi, jó úton jár. 

A szívben, lélekben zenét, nyújtó, varázsló nőt, társat, anyát, azt, aki magából, és magától örökké tud adni egy olyan kincset, amelytől, s amitől olyan dalok, érzések fakadnak a férfi szívében, mint ezek a tisztelő gondolatok, vagy költemények, versek, s ezek a másik olvasó ember szívében is visszhangra találnak. Ez a szerelem, és a szeretet, ez az, amit mi férfiak a megtalált igazi nőtől, szerető anyától kapunk. Életünk áldásai ők, és anyaságukkal a jövőt is biztosítják a maguk, a család, és a nemzet számára is. Ezt az áldáshoz való viszonyulást jóságunkkal, viszont szeretetünkkel, mellettük állásunkkal hatványozni tudjuk bennük.  

A megtalált hullámhosszon, az együttlét közös beszélgetésein, a szív, s a lélek önzetlenségén keresztül, hosszú időn át képes a szeretet összetartani két embert, családot, sőt nemzetségeket is. Az igazi család együttlét örömeiről, biztonság érzetéről is lehetne bőségesen beszélni, írni. Ezek most maradjanak meg a két ember közötti kapcsolat, s a család harmóniáján belül. Ebbe a családi idillbe tartozik az anya jelenléte, az anya, amely egyszerre több funkciót képes betölteni nemzetén, a szűkebb léthatáron, a családon belül.

 Ő az összetartó erő, az önzetlenség, a féltő, és a gyógyító szív is, akire a körülményekhez képest mindég lehet számítani, gondolok itt a születéstől a gyermekéveken át, a gyermekek felnőtté éréséig. Mi mindenen megy az anya keresztül, mi mindent ad, és sokszor tagad meg önmagától, csakhogy a család maradjon család, mert ez az alappillére a nagyobbik családnak, a társadalomnak, nevén nevezve, nemzetének is.

Az édesanyák tiszteletére, egyik versemből idézet:

„…Őrizve élsz a gondolataim között—
vigyáznak rád az őriző dalok,
arcom másában a tőled kapott
kép, s a ki nem mondott szavak,
mind, őriz, mert úgy szerettél, anyám,
hogy testedből szakítottad ki önmagad.”