Teréz 1936-ban egy tiszamenti kis faluban Tiszaújfalun látta meg a napvilágot. Negyedik gyermeke volt földműves szüleinek, akik nagy szegénységben éltek. Később még három huga született.
   A család sokat nélkülözött, mert Édesapja igen kényelmes ember volt, dolgozni nem nagyon szeretett, de Édesanyja a semmiből is képes volt megteremteni az ennivalót.
   Ahogy cseperedett a kislány, egyre szembetűnőbbé vált, hogy nagyon eszes és talpraesett. Az iskolában is felfigyeltek rá a tanárok, de hat eleminél többet nem végezhetett, mert be kellett segítenie hugai gondozásába és az otthoni munkába. Szülei akkoriban kénytelenek voltak belépni a TSZCS-be, Apja pedig elvállalta, hogy hajnalonként lovaskocsival begyűjti a falusiak teheneinek frissenfejt tejét. Persze a jó öreg télvízidején Terézre bízta ezt a nehéz munkát, ő pedig édesdeden aludt a dunna alatt. Szegény lányra telente szinte mindig ráfagyott a vihatkabát, mire végigjárta a kiszabott utat.
    Telt múlt az idő…szép, kerekarcú, teltidomú, derék lánnyá serdült. Kerülgették is a falu legényei, de neki egy halkszavú fiatalemberen akadt meg a szeme. Jánosnak is tetszett a dolgos leányzó, meg aztán éppen ilyen szép, nagytermetű, teltkeblű arára vágyott. Nem volt hosszú mátkaság, hamar megtartották az esküvőt, persze lagzira nem futotta a népes családnak, mert a legény familiája sem dúskált az anyagi javakban. Még gyűrűt sem válthattak, hisz az sem volt, mégis boldogan indultak el a közös úton.
    Teréz, asszonyként is megállta a helyét, reggeltől estig dolgozott, ellátta a háztartást, segített a házépítésben, beszerezte az építésiengedélyt és az építkezéshez szükséges anyagot. Jánosnak aranykezet adott a teremtő, minden munkát el tudott végezni, de a szervezéshez és az anyagbeszerzéshez nem volt tehetsége, de végül is kiegészítették egymást.
   Éppen 1956-ot mutatott a naptár és az események szele őket is megcsapta. Egyik este a falu ivójában, a férfiak egy-két pohár bor mellett beszélgettek, amikor belépett a körzeti megbízott és felforgatónak nevezte azokat, akik a ruszkikat szidták. János és Édesapja sem rejtette véka alá véleményét az elnyomókról. Szó szót követett , majd Atya és Fia közös erővel kihajította az ablakon a rendőrt. Persze nem kaptak érte dícséretet, mindkettőt őrizetbe vették uszításért.
    Teréz nehéz helyzetbe került, magára maradt a problémákkal. Jánost végül is szerencsére hamar kiengedték, hála asszonya kitartásának, aki minden követ megmozgatott, hogy párja kiszabaduljon. 1957-ben megszületett első gyermekük János, akit Öcsinek becéztek, 1962-ben, pedig megérkezett Mártika. Teréz élte a vidéki asszonyok kemény életét, hajnalban kelt, ellátta a jószágot, elment a TSZ-be kapálni, aztán megkapálta a háztájit, nevelte a gyerekeket. A faluban nagyra becsülték, mert mindenkinek el tudta intézni ügyes-bajos dolgait. Mondták is neki sokan:
- Teréz! Neked ügyvédnek kellett volna menni.
Az asszony meg csak sejtelmesen mosolygott, ilyenkor arcán két kis gödröcske jelent meg. Kezét csípőre tette és így felelt:
- Ugyan miből tanultam volna?
Furmányos, éles ésszel megáldott, tűzrőlpattant, élelmes, nagyszerű vidéki asszony volt. Persze Ő sem volt tökéletes, hibája is akadt bőven. Hirtelen hangulatváltozásai erősen befolyásolták tetteit. Ha jó kedve volt, /szép nagy/keblére ölelete az egész világot, de ha rossz passzban volt, jobb volt Őt messzire elkerülni.
    A másik bibi az volt vele, hogy nagyon szeretett pletykálni. Mindenkiről és mindenről tudott mindent és persze szerette is továbbadni, ebből aztán rendre nagy perpatvarok kerekedtek, hiszen mire a hírözön elérte azt akiről pletyizett, addigra a bolha elefánttá változott. Szegény sokszor nem értette, hogy a Juliska, vagy a Mariska egyik napról a másikra miért nem köszön neki, pedig Ő milyen jó volt hozzájuk és mennyi mindent elintézett nekik. Az meg sem fordult a fejébe, hogyha lakatot tett volna a szájára, akkor nem haragudtak volna rá annyian.
   Minden hibája ellenére rendkívüli személyiség volt. Olyan egyéniség, amilyen ritkán termett erre a világra. Csak szuperlativuszokban beszélhetek róla, Ő volt a legjobb gyermek, a legjobb feleség a legjobb anya, a legjobb anyós, a legjobb nagymama és a legjobb dédi . Számára a családja szent volt és sérthetetlen, nem tűrt igazságtalanságot és igazáért harcba szállt bárkivel. Nem érdekelte, hogy az ellenfél éppen milyen trónon pöffeszkedik. Ugyanakkor megvédte és pátyolgatta az öregeket és a gyengéket. Őszinte, szavatartó és következetes volt. Aki ismerte mindenkinek az volt a véleménye, hogy képes mindenkit és mindent legyőzni éles eszével, kitartásával és lelkierejével. Sajnos nem volt igazuk, mert immár tizennégy éve legyőzte Őt egy kíméletlen betegség. Egy évig küzdött ellene, de vesztett és mi is vesztettünk, azóta is emlegetjük, hogy vajon mit szólna, ha látná, hogy most is az Ő normái szerint élünk, vagy hogy milyen jó lenne, ha még élne és megdícsérne bennünket, amikor jót teszünk, vagy éppen levenné rólunk a keresztvizet, ha vétünk.
    Tízennégy éve halott, elvitte magával hatalmas eszét és jó szívét, mi pedig amíg élünk híven fogjuk ápolni emlékét. Remélem, onnan fentről Férjem Édesanyja látja ezt a rendhagyó névnapi köszöntőt, amit neki küldök tisztelettel és szeretettel.