A magyar Parnasszuson nem csak vézna, szenvedő, beteges költők ábrándoztak. Van több is, kiknek daliás alkatáról, testi erejéről legendák keringenek.
Történt, hogy 1760-ban Mária Terézia királynő Bécsben magyar királyi testőrséget alapított, s -e százhúsz főnyi testőrségbe minden magyar vármegye két-két ifjút delegáltatott.
A királynő közvetlen környezetében élő és szolgáló nemes ifjak különleges kiképzést, magas színvonalú iskoláztatást is kaptak. – „Egy-egy új magyar értelmiség erjesztő kovászaivá váltak”.
( Nemeskürty István) A közülük kikerült írókat, költőket, testőrírók köreként tarja számon irodalomtörténetünk. Közöttük a legjelesebb életművet, s a maga korában a legjelentősebb szellemi hatást Bessenyei György érte el. Ágis tragédiája című drámájának megjelenésétől, 1772-től számítják a magyar felvilágosodás kezdetét.
Bessenyei György Szabolcs megyében született, Bercel községben, egy hajdan vagyonos, de idővel elszegényedett nemesi családban. Már kora ifjúságában kitűnt rendkívül jó megjelenésével: igen magas termetű, szép fiatalember volt, aki szinte emberfeletti erővel rendelkezett. A patkót egy kézzel hajlította össze, és magasba tudott emelni egy lovat. Miközben a bécsi magyar királyi testőrség tagjaként rendkívül magas műveltségre tett szert és tudatosan magyar íróvá fejlesztette magát. Sokáig németül, franciául írt könnyebben, de anyanyelvén írt később. Hatalmas erejéről elhíresült Bécsben.
Egyszer a bécsi udvarba új török követ érkezett, a hatalmas termetű Szrafiz bég, aki fennen kérkedett erejével. Egyik mutatványa az volt, hogy az egyik kezébe vasrudat fogott, s azzal olyat ütött a másik karjára, hogy a vasrúd L formára hajlott. Ezt produkálta egy udvari lakomán is. Az egybegyűlt igen magas rangú vendégek között ott állt a daliás Bessenyei is.
- No, öcsém – szólt hozzá a török – csináld utánam ezt! Bessenyei nagy flegmával fölvette a vasrudat, s egy perc alatt körülkerítette vele a bég nyakát, a vasrúd két végét összecsavarintva hevenyében, mintha csak fűzfagúzs volna. – No, bátyja, csavard vissza ezt! – A bámuló bég bizony nem tudta leoldani azt a gonosz nyakravalót, és végül könyörgésre fogta a dolgot. Bessenyei ekkor szépen visszacsavarta a vasrudat.
II.
Daliás, hős és atléta költőink
Nem volt sikeres az a hat héten át tartó ostrom, amelynek során az Európa számos országából összegyűlt keresztény seregek – 1594 májusának első napjaitól megpróbáltak visszavívni a török kézen lévő Esztergom várát és városát.
Esztergom ostromakor kapott halálos sebet és tizenegy kínokkal teli nap múltán a keresztény sereg táborában lehelte ki lelkét a kor végvári magyar vitézségének híres hadnagya, a tudós humanista, a magyar nyelvű költészet első európai lírikusa, a negyvenesztendős báró gyarmati és kékkői Balassi Bálint, aki istenes verseivel, szerelmi költészetével és vitézi énekeivel a magyar nyelvű költészet első klasszikusa lett.
Vitézi énekei kifejezték azt az új helyzetet, amelybe nagy tömegek kerültek a török veszedelem folytán.
„Az jó hírért, névért
S az szép tisztességért
Ők mindent hátra hadnak;
Emberségről példát,
Vitézségről formát
Mindeneknek ők adnak…”
Korábban nem volt arra példa, hogy valaki tudós, magyar költő létére, a csataterek híres vitéze is legyen. Balassi ősei a XIII. század óta töltöttek be fontos tisztségeket a politikai és katonai vezetésben. Apja zólyomi kapitányként, a bányavárosokban szervezte a harcot. Bálint kilenc nyelven író költőkatona és vitéz tetteiről, majd kóbor lovagként is hőn szerelmes verseivel az irodalom nagy alakja.
III.
Zsák búza a hóna alatt
Így olvastam a szabadságharc tábori lelkészéről feljegyzést, mint nagy erejű emberről, Tompa Mihályról, kinek szép virágversei szerény költő benyomását keltik. A XIX. század Magyarország gazdag a magyar irodalmában, költészetében, hazaszeretetében, mint barátsága is mély nyomokat a legnagyobbak között is.
Arany János és Petőfi kortársaként, tehetségük árnyékában kissé elfeledett Tompa költészete, aki 29 éves korára már országos hírű költő. A nagy triász tagja a klasszikus költészetben. Szüleit betegségben korán elvesztette, s nagyszülei nevelték nélkülözve. Tanulni úgy tudott, hogy magát kellett eltartania. Mindenképpen tanulni kívánt és beállt szolgadiáknak, kiszolgálta a módos diákokat Sárospatakon. Majd házi tanítóskodásból tengette életét s úgy döntött, hogy pap lesz. Ettől kezdve különböző falvak református lelkészeként szolgált. Petőfi és Arany nagyra becsülte. A falusi pap bekerült a forradalmat előkészítő költők baráti körébe. Ha Pestre látogatott, helye ott volt a Pilvax kávéház asztalánál.
A forradalom kitörésekor azonban megbetegedett és külföldön kellett kezeltetnie magát. Gyógyulása után a honvédsereg tábori lelkésze lett. Világos után meghurcolták, börtönben is ült. A császári elnyomatás, a Bach-korszak éveiben, az egész országban kéziratos formában terjesztették és olvasták a Gólyához című versét:
„Repülj, repülj! És délen valahol
A bujdosókkal, ha találkozol:
Mond meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…”
Mint gyermekként sokat betegeskedő barát, majd hatalmas erejű ember lévén, barátai már legendákat meséltek róla: Fiatal pap korában történt, hogy egyik pap társától búzát kért kölcsön. – vigyél csak, amennyit elbírsz – mondta paptársa. Tompa ekkor két hatalmas zsák búzát hóna alá kapott, és azzal indult hazafelé. Csépléskor fél kézzel hajigálta fel a napszámosok vállára a búzás zsákokat- olvashatjuk Bisztray Jókedvű magyar irodalom című könyvéből. Híre volt, hogy könnyedén kettétépett egy pakli játékkártyát.
Volt egyszer egy Péter nevű kocsisa, akit folytonos hazudozásai miatt Ezópusnak nevezett. A kocsis egyszer a magas tornácon állva nagyon felbosszantotta a különben indulatos természetű költőt, aki erre gallérjánál fogva felkapta Pétert, a magasba emelte és kinyújtott karral leejtette az udvarra. Közben így kiáltott: - Nem ütlek meg Péter, üsd meg te magad!
Nyírbogdány. 2018. február 13.
