Történt egyszer hajdanában, a kicsi sündisznó betévedt egy családi ház udvarába és a tornácon megpillantott egy súrolókefét, amint éppen száradott a napon. Szépen odasomfordált hozzá és megkérdezte:

– Mi van kolléga, napozunk? Süttetjük a hasunkat?

Természetesen a súrolókefe nem válaszolt. Némán feküdt a kövön, ahová a gazdaasszony lerakta.

A sün még egypárszor megismételte a kérdést, de egyetlenegyszer sem kapott feleletet. Kicsit mérgesen megjegyezte:

– Milyen nagyképű őméltósága! Még csak szóba sem áll egy egyszerű erdei sünnel. Úgy látom Kendednek itt igen, jól megy a sora, ezért ez a nagy felvágás. Bezzeg, ha erdőben élne kend, akkor ott megismerhetné milyen az élet. Nap, mint nap meg kell küzdeni a mindennapi betevőért. Állandóan veszély leselkedik szegény népségemre. Tegnapelőtt is majdnem felfalt egy róka. Még szerencse, hogy tüskéim jó szúrósak voltak, és sikerült összeszurkálnom az orrát. Mindjárt elment a kedves a ravaszdinak a sündisznóhústól. Gondolom most szívesebben, eszik csordás körtét. Jó sora van ebben az ember, lakta házban. Etetik, itatják, kényeztetik minden jóval. Irigylem is Kendedet, bárcsak nekem is megadná ezt a sors. Sajnos nekem, mint erdei sün nehéz az életem. Most is csak beugrottam ide a közeli faluba, mert a szomszédasszony azt mondta, hogy gazdauránál megérett a finom, nyári alma. Kicsinyeim imádják, és gondoltan viszek nekik a tüskéimre felszúrva. Ugye a gazda nem haragszik meg érte? Úgyis minden évben csak lehullik és kárba vész. Ha valóban olyan finom, mint a szomszédasszony mondja, akkor holnap eljövünk a famíliával és bespájzolunk télire. Hideg téli napokon nincs jobb, mint almát majszolni a vackunkban. Bizonyára egyetért velem. Persze itt Kendnek ilyenre sem kell gondolnia, mert a háziak gondoskodnak önről. Szeretném látni a vackát, ahol álomra hajtja a fejét. Csupa puha selyemből lehet, amit a gazdaasszony készített. Talán még az ünnepi asztalhoz is hivatalos. De boldog lennék, ha csak egyszer is láthatnám, hogyan kényeztetik, tejbe – vajba fürösztik Kendedet. Mondják, hogy a gyereknépséggel vigyázni kell, mert túl hangosak, és szeretnek játszani kicsi állatokkal. Annyira szeretik őket, hogy halálra babusgatják őket. Én azt mondom, jobb elkerülni ezeket a kicsi emberkéket. De jó, hogy az erdőbe csak néhanapján jönnek. Ilyenkor én menekülök, mintha szélvihar jönne. Elbújok mélyen a farakás alá, ahol nem találnak meg egykönnyen. Kended, hová bújik előlük. Van itt olyan hely, amit ezek a kis zsiványok nem ismernek? Én az ön helyében lennék, itt hagynám ezt a házat. Mégis csak jobb erdőben, a jó levegőn élni, mint a zajongó emberek között. Mi erről Kendnek a véleménye? Ugye, igazam van? Jaj, de már mennem is kell, mert egy – kettőre este lesz, és kicsinyeim és férjem uram nem tudják elképzelni, hol lehetek. Még képesek lesznek miattam fellármázni az egész erdőt. Na, Isten áldja, Kendedet! Ha erdőben jár, akkor feltétlen keressen fel engemet. Tudja, hol lakom? Még eltéveszteni sem lehet. Erdőszélén egy nagy vadrózsabokor alatt vájt üregben. Ha megkérdi a szarkát az, útbaigazítja. Ne féljen, oda talál! Várni fogom a lurkókkal együtt. Akkor majd megint egy jót beszélgetünk, mint ma. További jó napozást!

A sün egyet szusszantott, majd gyors léptekkel elindult a gyümölcsöskert felé, hogy hátára szúrva vigyen egy szép, piros almát kicsinyeinek. Alig telt el néhány perc végképp eltűnt az udvarból magára hagyva a súrolókefét. Sokáig az sem henyélhetett a napon, mert egyszer csak megjelent a gazdaasszony, felkapta és elkezdte sikálni vele a veranda kövezetét.

(Kép forrása internet)