Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Ne mentsenek meg! 1.rész

zsuzsa
zsuzsa képe

   A lány fáradtan akasztotta fehér köpenyét a fogasra. Aznap is sok volt a beteg. Táskájába tette Józsi bácsi EKG  papírját, egyéb leleteit, hogy szokása szerint otthon kielemezze, lábjegyzeteket készítsen, hogy véletlenül se kerülje el a figyelmét valami apró jel, amely az idős ember gyógyulását akadályozhatja. Mindig így tett, minden betegével, mert Ő valóban gyógyítani szeretett volna, nem csak elmismásolni a betegekkel való foglalkozást, törődést. Otthon a szobája tele volt leletekkel, precízen hozzájuk fűzött megjegyzésekkel, kiegészítésekkel. Azon kevesek közé tartozott, aki az orvosi hivatást nem a megélhetésért választotta, a zsebbe tett borítékokért, a hálapénz nyújtotta biztonságos életért. Azért lett orvos, mert természetéből adódóan imádott az embereken segíteni. Mindig kitűnő tanuló volt, így az orvosi egyetemre való jelentkezése nem jelentett különösebb gondot.
   Csilla szép lány volt, magas, vékony, törékeny alkatú. Hosszú világos barna haja egészen a derekáig omlott le, körbefogva mindig mosolygó arcát, amely végtelenül bájossá tette. Ezt az arcát soha el nem hagyó mosolyt, az anyjától örökölte. Halk szavú volt, csöndes, nagyon okos és végtelenül szerény. Egész lénye békét, nyugalmat, kedvességet, szeretetet sugárzott.
   Szülei még kicsi gyermek korában elváltak. Apja a feleségét - bár Liza, Csilla anyja nagyon szép nő volt - fűvel-fával csalta. A gyermekkel sem törődött, arra sem vette a fáradságot, hogy látogassa, vagy a gyerektartást fizesse. Liza tanítónői fizetéséből éltek, rendkívül nehéz körülmények között. 
***
   Csilla néhány percig csendben ült a széken, végiggondolva teendőit, majd elővette a telefonját.
- Szia Anya! Befejeztem a rendelést, vásárolni kellene, menjünk együtt. Érted megyek az iskolához.
   Anyja a város egyik patinás iskolájában tanított. Diákjai rajongtak érte, az első osztályos szülők a beiratkozás előtt kérvényekkel bombázták az igazgatóságot, mert valamennyien azt szerették volna, ha gyermekük a kedves, örökké mosolygó „Liza néni” osztályában kezdi az iskolát. Mert Liza néni kedvességének, gyermekszeretetének az egész városban híre volt.
-  Kincsem, haza kell előbb mennem, be vagyok jelentkezve a fogorvoshoz, és nincs nálam elég pénz. Tudod, a gyökér,-és egyéb kezelés… sokba fog kerülni – válaszolta az anyja.
- Ne aggódj emiatt, nálam van bőven pénz, most vettem fel a számlámról. Holnap welness hétvégére megyünk Gyurival. Kirándulunk, pihenünk egy kicsit. Elviszlek a fogorvoshoz, utána hazafelé bevásárolunk. 
***
   Gyurival az egyetemi évek elején ismerkedtek meg. Munkája a fővároshoz kötötte, és ez - talán - zavarta a lányt. 
 Az utóbbi időben többször szóba került, hogy Csilla felköltözik a fővárosba, nézegette a lehetőségeket. Orvost mindenhol keresnek az egész országban, így ez talán nem lesz gond. Bár együtt lakott az anyjával – néhány házzal odébb volt saját, berendezett lakása. Csilla többször feltette a kérdést anyjának:
-   Tudnál egyedül élni? – És az anyja válaszolt.
-  Drágám, amíg egyetemre jártál, akkor is egyedül voltam, nélküled. Nem sokára elérem a nyugdíj korhatárt, aztán mehetek utánatok.
   Anya és lánya olyan mérhetetlen szeretetben éltek együtt, amilyen a mai világban igen ritka. Soha egy hangos szó, veszekedés el nem hagyta a szájukat. Csilla még akkor is bocsánatot kért, ha valamiben nem ő volt hibás. Ezerszer inkább önmagát vádolta volna, mint hogy egyetlen egyszer is megbántsa az anyját.
   Liza rajongásig szerette lányát, ahogy a lány is az anyját. Nem volt titkuk egymás előtt. Inkább tűntek két jó barátnőnek, mint anyának és lányának. Amikor esténként hazamentek a munkából, - és Csillának éppen nem volt elfoglaltsága – együtt elkészítették a vacsorát, aztán szépen megbeszélgették az aznapi eseményeket, gondjaikat, aprócska napi problémájukat.
   Csilla az utóbbi hónapokban sokat panaszkodott. Csalódott az orvosi hivatásban, nem azt kapta, amit várt, amire vágyott. Egy háziorvos esetében havi 120-140 ezer forintért a napi rendelések mellett a tucatnyi ügyelet iszonyatosan fárasztó volt, és megalázó a bér, hiszen egy jobban fizetett takarító a fővárosban ennyi pénzért már el sem megy dolgozni. Csilla nem nagyobb fizetésre vágyott, de az bántotta, hogy hosszú éveket tanult és – betegei bármennyire szerették – sem továbblépési lehetőség, sem megbecsülés egy háziorvos esetében nincs. Be van skatulyázva. Ha szakosodik, az további éveket vesz el, és akkor hogyan vállal gyereket, épít családi életet fel. Sokszor meg is vitatták anyjával, hogy érdemes volt-e annyi évig tanulnia. 
***
   A fogorvoshoz öt órára volt Lizának időpontja. Amíg az orvos az anyjával foglalkozott, Csilla beszélgetett az asszisztensnővel.
- Mivel mosod a köpenyedet? – kérdezte Csilla – Én hiába hypózom, nem ilyen szép fehér, mint a tiéd.
Közben megcsörrent a telefon.
- Elhoztad a receptet, amit kértem? – kérdezte András Csillától.
- Ó ne haragudj, teljesen kiment a fejemből. Nem fogom elfelejteni, hozom holnap neked.
 
 András 30 éve volt társa Lizának. Amikor Csilla iskolába került, az első napon összebarátkozott az egyik kis osztálytársnőjével, Liviával. A két kislány elválaszthatatlan lett. Már tartott az iskola két-három hete. Livia folyton Csilláról, meg valami Liza néniről beszélt otthon, de az anyja nem foglalkozott azzal, hogy ki is az a Liza néni. Líviát minden alkalommal az apja vette fel munkából hazafelé jövet az iskolában, amíg a másik két gyerekért az anyja - Zsuzsa -ment, aztán együtt indultak mindannyian haza.
 Egyik alkalommal Livia anyja ment a kislányért az iskolába, és döbbenten tapasztalta, hogy a gyíerek nincs az osztályteremben, a napközis nevelőnek pedig halvány fogalma sem volt, hol van. Végül az egyik kisdiák kibökte, hogy biztosan Liza néninél van.
-  Ki az a Liza néni?! –kérdezte Zsuzsa dühösen.
-  Hát a Csilla anyukája! – válaszolták a gyerekek.
-  Hogy merte elvinni a tudtom nélkül a gyerekemet! – bosszankodott tovább Zsuzsa.
-  Nem vitte ő el, Csillával átmentek hozzá.
- Hova mentek át!?–
- Hát a másik osztályba!
  Zsuzsa átrohant a másik osztályba, és dühösen nekiesett a tanítónőnek, hogy mit képzel, kétségbeesve keresi fél órája a gyerekét. A tanítónő meghökkenve nézett, mint aki nem érti a helyzetet. Ő abban a hitben volt, hogy Zsuzsa tisztában van azzal, hogy ő a másik első osztály tanító nénije, és a Csilla anyukája. Persze ez még ekkor sem derült ki, mert Zsuzsa dühösen elrohant a kislányával.
  Néhány nappal a történtek után Livia és az apja előálltak a már többszöri kéréssel, hogy Zsuzsa engedje el Csilláékhoz Liviát, had játsszanak egy kicsit együtt.
- Szó sem lehet róla! – mondta, de kivételesen a férje is a sarkára állt, és közölte, márpedig ő elviszi a kislányt Csilláékhoz, akik –mint kiderült - az erkélyükkel szemben lévő utcában – tőlünk mindössze 50-60 méterre – laktak.
   Zsuzsa végül kelletlenül beleegyezett, majd a megbeszélt időben ment Liviáért. Kopogott, nyílt az ajtó… és nevetve, vídám arccal, maszatos kézzel, - mert éppen csöröge fánkot sütött - ott állt  a „Liza néni." Rögtön a nyakába ugrott Zsuzsának, mint aki időtlen idők óta ismeri, és nevetve idézte fel a korábbi találkozásukat.
- Ugye már nem haragszol, hogy átjött hozzám a kislányod! És ugye jó barátok leszünk?!-
   Zsuzsa hírtelen rádöbbent, hogy a másik osztály tanító nénije a Csilla anyukája. Nagyjából hasonló korúak voltak. Ébenfekete haj keretezte Liza szép arcát, amit még inkább kiemelt csodaszép szeme, és mindig mosolygó arca. Zsuzsa minden korábbi bosszúsága egy pillanat alatt elillant. Lizát nem lehetett nem szeretni! Egyetlen pillanat alatt őszinte barátság alakult ki közöttünk.
  Lizának a gyermeken kívül senkije nem volt. Csilla volt életének egyetlen értelme. Anyja az ország másik végében lakott, és csöppet sem erőltette meg magát, hogy néha meglátogassa a lányát és az unokáját. Egyetlen testvére - a húga - az irigység mintaképe volt, aki úgy költözött el otthonról, hogy még az anyjának sem adta meg a címét, nem hogy a testvérének. Mindezt csupán azért, mert meghalt a nagymama, és nem ő örökölt egyedül...
    Zsuzsa sógora – András -  akkoriban az egyik közeli város művelődési házának volt az igazgatója, és sokszor meghívta őket egy-egy rendezvényre. Egyik ilyen alkalommal Zsuzsa kitalálta, hogy Lizát is elviszik magunkkal. Nem titkolt szándékkal, mert elhatározta, hogy megpróbálja összeboronálni a sógorával, aki pár évvel korábban elvált a feleségétől. Biztos volt benne, hogy ha sógora meglátja Lizát, menthetetlenül beleszeret. Ötletét legnagyobb meglepetésére a férje nem csak díjazta, de szinte lázba jött tőle! Így aztán némi rábeszéléssel sikerült elcsábítani a barátnőjét... A sógor a busznál várta őket. Ahogy megpillantotta Lizát, szólni sem tudott… Szerelem volt az első pillanattól – mindkettőjük részéről, és –bár papírok nélkül – így lett a  barátnőből sógornő, immár 30 éve. 
***
  A fogorvostól hazafelé bevásároltak másnapra. Csilla külön vett magának magvas kenyeret, amit csak ő evett, meg egyéb felvágottat, amit a kirándulásra magukkal tudnak majd vinni. Otthon kivette a hűtőből a húst, hogy estig kiolvadjon, és másnapra azt is el tudja még készíteni.
   
Közben Gyuri kereste skypon, hogy csak reggel tud indulni, mert a fővárosban – éppen arra az utcára, ahol ő lakott – olyan hatalmas eső zúdult, hogy elmosta az autókat. Az övét is biztonságos helyre kellett vinni. Elrendezi az autót, aztán este még beszélnek skypon, hívni fogja.
   Csilla úgy döntött, hogy a vacsorát követően – ahogy máskor is tette – elmegy futni, vagy kocogni. Jóízűen elfogyasztotta az előző napról megmaradt pörköltet, majd elővette a vasalót, hogy a kirándulásra vinni szándékozott ruhákat átvasalja. Közben beszélgettek az anyjával a napi eseményekről, a fővárosba való költözésről, ami ezekben a napokban gyakran beszéd téma volt. Fél nyolc volt, már kezdett a nyári szürkület sötétebbé válni.
-  Kincsem, ha futni akarsz menni, indulnod kellene, nem sokára teljesen besötétedik!– figyelmeztette Liza.  
-  Igazad van  Anya válaszolt Csilla, elővéve a futócipőjét. -  Vedd ki a kulcsot a zárból, mert lehet, hogy felmegyek a barátnőmhöz, ha későn jövök, ne kelljen felcsengetni Téged! – mondta, majd puszit adva anyjának, mosolyogva becsukta maga mögött az ajtót… 
***
  Liza elmosogatott, elrakta az edényeket. Kilenc órakor leült a számítógép elé, mert Gyuri kereste Csillát skypon. - Nincs itthon, futni ment, lehet, hogy későn jön haza - mondta a fiúnak Liza.
- Nem baj, akkor mondd meg, hogy reggel korán indulok. Próbáltam Csillát hívni, de a mobilja ki van kapcsolva.
Liza megfürdött, és lefeküdt. Fél 11 volt, amikor a földszintről csengettek. Kinézett az erkélyen. Két rendőr állt a bejárati ajtó előtt.
- Kit keresnek? – szólt le a 6. emeletről Liza.
- Kinyitná nekünk az ajtót? – szólt vissza az egyik rendőr. Liza a kapucsengőhöz lépett és megnyomta, beengedve ezzel a rendőröket a lépcsőházba. Két-három perc telt el, amikor a 6. emeleti folyosó-csengője is megszólalt. Liza kissé bosszúsan indult kinyitni. – Már megint a szomszédot keresik – gondolta magában.
Az ajtóban ott állt a két rendőr.
-   Kit keresnek? – kérdezte Liza. A két rendőr egy pillanatig tétovázott, majd az egyik megszólalt:
-   Itt lakik Dr.Szigeti Csilla?
-   Igen, de… nincs most itthon…miért keresik? –kérdezte remegő hangon Liza.
-   Milyen kapcsolatban van az említett hölggyel?!
-   Az édesanyja vagyok!

-  Hát kérem, a lányát elgázolta a vonat! –
-  De kérem… az nem lehet… ő futni ment…kocsival...az erdő szélén szokott leparkolni. Az erdei futópályára jár futni...
-  Már azonosítottuk. Ha további információt akar, menjen be a Kapitányságra. Az ügyeleten tájékoztatják részletesebben! – kapta a részvéttelen választ, majd a két rendőr egy „Jó éjszakát” – köszönéssel eltávozott.

folyt. köv.

Rovatok: 
Irodalom