Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

A nagy vadászok 8.

Vajda Laci
Vajda Laci képe

Szomorúan nézték, ahogy a róka eltünik a távoli bokrok között. Egy szót sem szóltak, még csak nem is mérgelődtek. Mit is mondjanak, mikor ilyen Nagy vadászokat egy nap alat kétszer is lóvá (vagy talán szamárrá) tették a vadállatok. Hiába, be kellett ismerniük, hogy ha igazán Nagy vadászok akarnak lenni, nem elég az állatok után pufogtatni a puskákkal, hanem jól meg kell ismerni az állatok életét, szokásait is. Elhatározták, hogy a mai kalandokról nem is szólnak senkinek. Mivel elég korán indultak, még a delet sem harangozták a környező falvak harangjai, már ővelük kétszer is bolondját tudta járatni egy nyúl, meg egy róka. „Ne menjünk még haza.“ ajánlotta Győző.  „Az etetők nincsenek olyan távol, kerüljünk arra.“ Ezt mind a három Gy. jó ötletnek tartotta. Legalább kicsit feledik a két kudarcot. Ahogy mentek az etetők felé, nagyon sok fris nyomot is próbáltak olvasni. Győző bácsi, aki pár nappal azelőtt próbálta a Három Gy.-nek a nyomolvasás alapjait oktatni, meg is lehetett elégedve tanoncaival. Lassan felismerték a mezei nyulak jellegzetes ugráló nyomait, meg már csak ritkán tévedtek, ha őz, vagy vaddisznó csapásra találta. Itt-ott azért becsúszott egy-két tévedés, de ez talán az öreg vadászokkal is megesik...  Közeledve az etetőkhöz az tünt nekik gyanúsnak, hogy sem őzeket, sem más vadat nem láttak, pedig pár napja még el sem bújtak, mikor hozták az eledelt Győző bácsival.

Egy helyen nagy zajra lettek figyelmesek. Ott az akácfák ágait ellepték a varjak, csókák, és még a levegőben is keringet pár holló. Ahogy a fiúk közeledtek, a varjúk a faágakról is méltatlanul károgva felröppentek. „Mi lehet ott?“ gondolkodott a Három Gy., és Győző a távcsővel próbálta ezt kikémlelni.  Az egyik etető lábánál valami gyanús kupac volt. De ha jobban megfigyelték, nem volt az kupac, hanem valami élő dolog lehetett, mert mozgott.  A három Gy. tényleg megijedt. Igaz, hogy Győző bácsi mondta, hogy sem farkas, sem medve errefelé nem tanyázik. De mi van, ha téved?! Vagy mi van, ha most mégis ide jöttek?!  De a vadászbecsület nem engedte, hogy félelmükben elmeneküljenek. Gyuri készenlétben tartotta a kisbaltát, és Gyuszi, meg Győző is tört magának az akácbokrokról egy-egy husángot. Így felfegyverkezve ,no meg a lábukat is készenlétbe helyezve-mármint ha futni kell...- araszoltak a gyanús eteőláb felé. Pár lépés után leengedték fegyvereiket.

Olyan látvány tárult a szemük elé, amit hinni sem akartak. „Hogy lehet az, hogy ember képes ilyen kegyetlenségre...?“ ez járt mind a három nagyvadász fejében. A vadak, akiket a tél, az éhezés kicsit bizalmasabbá tett, gyanútlanul  jöttek az etetőkhöz,és akadt olyan kegyetken ember, aki ezt kihasználva vasfogú csapdát állított az egyik etető lábához. Biztosan nem először tette, mert sok emberi nyom is volt az etetők körül. Most egy szegény gyanútlan fiatal őzgida esett áldozatul. Szomorú őzszemeivel riadtan várt a sorsára, mikor a Három Gy. közeledett. Már vergődni sem tudott, hiszen a csapda vasfogai pár órája eltörték szegény őzike jobb hátsó lábát. Azóta annyit vergődött, hogy mozdulni sem bírt.  A három Gy. minden óvatosságról megfeledkezett. Odarohantak a csapdába esett őzikéhez, és mindhárman segíteni akartak rajta. Simogatták, meg babusgattá, de Gyuszinak volt annyi esze, hogy egy faággal meglazította a csapda fogait, és kiszabadította szegény őzike lábát. Persze, az menekült volna, de a törött lába, meg a kimerűltség  miatt mozdulni sem tudott. „ Most mitt tegyünk?“ tanakodott a három Gy. Tudták, hogy nem hagyhatják sorsára szegény párát, mer elvonszolná magát a bokrok közé, de biztosan elpusztulna. Az is eszükbe jutott, hogy a csapda tulajdonosa „az a kegyetlen gyilkos vadorzó“ ahogyan elnevezték, biztosan még ma eljön ellenőrizni a csapdát, és akkor ők is veszélybe kerülnek. Úgy döntöttek, hogy Gyuszi és Gyuri marad az őzike mellett, legfeljebb behúzódnak az akácosba. Győző meg futva igyekszik szólni az apukájának. Az majd eldönti, hogyan tovább.  Most nem volt idő a félelemre. A két Gy. maradt az őzikével, és csak abban reménykedett, hogy hamarább érkezik meg Győző az apukájával, mint a vadorzó. Győző meg  olyat tett, amire eddig gondolni sem mert. Egyedül nekivágott a téli vad mezőnek, hogy segítséget hozzon.  Nem igaz, hogy nem féltek, de valahol azt olvasták, hogy nem az a hős, aki nem fél, hanem az, aki a félelmét is le tudja győzni. Szerencsére Győző bácsi otthon volt. Mikor meghallotta mi történt, most tényleg nyakába akasztotta a puskát, és Gyors lépésben indult az etetők felé. Győzőt otthon akarta marasztalni, de belátta, hogy joga van ott lenni, hiszen ő e napnak az eggyik hőse. A másik két Gy. szorongva kuporgott az akácbokrok között, és minden ágrezdülés, mindem szárnycsapkodás miatt egérlukba is bújtak volna. Minduntalan azt az irány kémlelték a távcsővel (mert Győző náluk hagyta a távcsövet), ahonnan Győző bácsinak érkezni kell. Igaz, hogy nekik egy napnak is tünt az a fél óra,de a végén meglátták Győzőt és Győző bácsit, így nagy bátran kimerészkedtek az akácbokrok elé.

Ahogy Győző bácsi meglátta a csapdát, meg a törött lábú őzikét, először szólni sem tudott.  A végén azért csak annyit mondott:“A disznó ! Majd mi a körmére nézünk!“ Látta, hogy az őz a természetben elpusztulna, ezért úgy határozott, hogy haza viszik, sínbe rakják a törött lábat, és a Három Gy. gondjaira bízzák, ameddig meg nem gyógyul. Utána majd kiengedik a természetbe. „Látjátok fiúk,most már igazán Nagyvadászok lettetek.“dicsérte őket Győző bácsi.  

 

Rovatok: 
Irodalom