Egyszer volt, hol nem volt, talán az Óperenciás tengeren is túl. Volt egy kislány Nárcisznak hívták. Tengerparti házukban élt szüleivel, 2 testvérével, és a bozontos Buksi kutyájukkal.
- Buksi, Buksi! – kiabált a kislány a gyönyörű, fénylőn, fekete szőrű kutyájának. Ahogy a nyári nap sugara rá vetődött, csillogott messziről. Nárcisz, nagyon szerette a kutyáját. Alig várta, hogy délután legyen, és együtt futkározhassanak a puha, homokos parton. Ilyenkor már kevesen voltak itt, és szabadon  játszhattak, bolondozhattak.
       Egyik nap, amint a családdal együtt sétáltak, Nárcisz futott a kutya után, és megbotlott valami kiálló fadarabban, hasra esett. Igazából, fel sem vette ezt az esést, de ettől a naptól fogva, gyakran megfájdult a lába.
- Oda se neki! –Mondta anya, és a kislány boldogan futott tovább. Buksi, hűségesen követte bármerre ment, és a nyári napok elszálltak, mintha csak egy álom lett volna.
Bejárták a környező dombokat, le, és fel. A parttól, kicsit távolabb, lehajló ágaival súrolták a földet a zölden burjánzó fák.  Azon a helyen gyakran megpihentek a kutyájával, és nézték a hatalmas vizet. Az ágakra ülve, a lábaival vidáman kalimpált, hintázott. Imitt, amott, egy-egy jacht, csónakok, vagy egy nagyobb hajó tűnt fel. Ilyenkor Buksi, csaholva futott oda kis gazdájához, aki boldogan ölelte magához, és megsimogatta, megnyugtatta, hogy ne féljen.

       Az ősz, nagyon hamar közeledett. Nárcisz észrevette, hogy nehezére esik a futás. Nem figyelt túlzottan rá, csak zavarta néha. Egyre gyakrabban akadályozta a mozgásban, és erre már anya is felfigyelt.
Elmentek a doktor bácsihoz, aki különböző vizsgálatokra küldte őket. Nem találtak semmi baját a lábának, csak kicsit gyengébb volt, mint régebben.
       Hamarosan kezdődik az iskola, és a szülei szerették volna még az iskolakezdés előtt a végére járni ennek a különös fájdalomnak. Eleinte csak gyógytornára jártak, amivel erősítették az izmait, ezen felül pedig Buksival mindennap bejárták a környéket. Sajnos, Nárcisz hamar elfáradt, ezért már nem nagyon szeretett futni, de Buksi unszolására azért igyekezett. Nagyon sokat nevetett, és ez nagyban segített elviselni a nehézségeket. A két bátyja, sokkal idősebbek voltak nála, így aztán, nem gyakran töltötték a szabadidejüket a húgukkal.  Nárcisz barátnője Kati viszont, szívesen kísérte el őket a délutáni sétáikra. 
      Az egyik ilyen közös séta alkalmával, Kati előreszaladt a kutya után. Nárcisz kicsit lemaradt és észrevette, hogy nehezen tudja egyik lábát rakni a másik után.  Leült a homokba és várta vissza a többieket. Egyszer csak Buksi bukkant elő a távolban, és teljes erőből felé futott. Amint oda ért hozzá, a nyakába ugrott, és Nárcisz ettől a heves közeledéstől hanyatt esett. A kutya össze-vissza nyaldosta a kislány arcát, aki vidáman kacarászott ebben a lehetetlen helyzetben.
Ekkor már Kati is futva közeledett hozzá, és próbálta felráncigálni a földről, de nem tudta.
- Kérlek, szólj a szüleimnek! – szólt Nárcisz, és Kati nagy iramban futni kezdett a kislány szülei házához. Nárcisz, gazából nem is tudta mi történik vele, de talán jobban is volt így.
       A kórházi bent léte alatt, a kutyája hiányzott neki a legjobban. Hiányoztak az esti séták, a futkározások. Hiába kérlelte a szüleit, a válasz mindig elutasító volt.
-  Kutya, nem jöhet be a kórház területére!- szólt anya szigorú parancsa.
Nárcisz, egyre szomorúbb lett, és egyre betegebb. Már nagyon aggódtak érte, hogy mikorra fog meggyógyulni, hiszen az iskola hamarosan kezdődik.
      Ő, csak annyit érzett, hogy már nem tud leszállni az ágyról, és a szíve nagyon, de nagyon szomorú volt. Látta anyáék aggodalmát is, de nem a betegségével foglalkozott, hanem szeretett kutyájára gondolt.
      Egyik nap, amikor a szülei hazamentek, csendes volt a kórházi folyosó. Az ajtó, résnyire nyitva volt, és Nárcisz összetett kézzel imádkozott. Nem is tudta pontosan mit kell tenni, de a nagymamájától hallotta, hogy aki segítséget kér Istentől, és hiszi, annak segít a bajában! Telve bizalommal és reménnyel kezdett neki a kérésének.
- Kérlek, Istenem, hozd el nekem, az én kedves kiskutyámat! Ígérem, hogy jó leszek, és szót fogadok a szüleimnek és a doktor bácsiknak is! Kérlek! Kérlek! Tudom, hogy te meg tudod tenni! Szeretnék hinni benned, és szeretném látni az én kis kutyámat!
Szomorú kis könnyei a párnájára hullottak. Nehéz szívvel pillantott fel, és az ajtó felé nézett. A félhomályban megjelent egy árnyék. Mintha Buksi lett volna! Az ő szeretett Buksija! A kislány halkan feljajdult!
- Jaj, Buksi! Te vagy az?
A kutya odaszaladt hozzá, és boldogan nyalta meg a kislány kezét, meg ahol csak érte.
- Ó, de jó, hogy itt vagy, drága kiskutyám! - nevetett Nárcisz.
Most már szabadon folytak az öröm könnyei. Szorosan ölelte Buksit, az meg hagyta, sőt oda bújt hozzá. Majd felállt a hátsó lábaira, és az ágy szélén, Nárcisz ölébe hajtotta okos kis fejét.
A kislány nagyon boldog volt. Milyen sokszor álmodozott erről a pillanatról. Átölelte hűséges kutyáját, és olyan sokáig simogatta, hogy egyszer csak elaludt.
      Álmában, a tenger parton járt. Együtt futkároztak Buksival, és a part szélén szaladtak. A hullámok, időnként elborították a lábait. Amint sétáltak a vízben, Buksi hirtelen meg állt előtte. Nem akarta, hogy tovább menyjenek, leült, és őt nézte. Egy újabb hullám jött, és a víz megcsiklandozta a kislány talpát. Furcsa melegség futott át a testén.  Egy hangot hallott: MEGGYÓGYULTÁL!
- Biztosan, csak képzelődtem.- szólt Nárcisz, de ekkor, távolból újabb hangokat hallott. A szülei hangját, akik szólítgatták.
- Nárcisz! Nárcisz! Kislányom! Ébredj! Itt van Buksi! De, hogy került ide ez a kutya? A kislány, kinyitotta, a szemét. Nem tudta mi történt. Az álom, hirtelen valóság lett.
-  Ezt csak álmodtam? – kérdezte hangosan. Közben észrevette, hogy nem fáj a lába! Sőt, sokkal jobban érezte magát!
 - Mi történt veled? –kérdezte lelkesen anya.
- Anya, én már teljesen jól érzem magam! - örvendezett,  Nárcisz. Ahogy ismételgette, egyre jobban és jobban tudta mozgatni a végtagjait.
      Anya, oda volt a boldogságtól. Buksi halkan vakkantott, és oda bújt kis gazdájához.
A szülei, és az orvosok, a nővérek, mindenki a kislány csodájára járt. Mi történhetett vele? Tegnap még nagyon rossz állapotban volt, most meg egy életvidám kislánnyá vált. Nem engedte el Buksit maga mellől, viszont most már a szülei sem bánták. Az orvosok megengedték, hogy anyáékkal, Buksi is ott legyen. Sőt, kifejezetten kérték a szüleit, hozzák magukkal, mert látták, jó hatással van a kislány állapotára.
      Történt néhány vizsgálat, és kénytelenek voltak megállapítani, hogy csoda történt! Nárcisz, meggyógyult! Egyik napról, a másikra, percről, percre egyre jobban érezte magát!
      Hazamehet! Ez volt a zárójelentésre írva. Nárcisz, nagyon boldog volt. Ha kérdezték, mi történt vele? Csak sejtelmesen mosolygott. Boldog volt, mert tudta, hogy most már van kitől segítséget kérnie, és igaz amit a nagymamája mondott.  Kezét rá tette Buksi fejére, és kijelentette, hogy ő egy csodakutya, mert nélküle nem sikerült volna! 
      Az iskolában, mindenki látni akarta Nárciszt, és persze, az ő csodakutyáját. Buksi minden reggel elkísérte őt, és délben a kapuban várta. Kell ettől nagyobb boldogság?
      Ezen a nyáron a kislány, sokat tanult a bizalomról, a reményről, a hűségről és a szeretetről. Gyermekként megtapasztalta, bízhat Istenben, és azt is, milyen betegnek lenni. Elhatározta, hogy ezen túl, ő is segíteni fog a bajbajutott embereken, állatokon. Ez a döntés, új erőt adott neki.
      A tanító néni és a gyerekek, ámulva hallgatták gyógyulása történetét, és példának hozták fel Buksi csodálatos bátorságát, hűségét kis gazdájáért.
A  barátai készítettek a kislány számára egy táblát, amire felírták: LÉGY EZENTÚL EGÉSZSÉGES, NÁRCISZ! SZERETÜNK!

2016.07.13. B.Sz.É.