Hideg, fagyos decemberi nap volt. Nagy pelyhekben hullott a hó és egy – kettőre fehérre varázsolta a tájat.

Mikulásnak indulnia kellett, hogy időbe elvigye minden csöppségnek a megérdemelt ajándékot.

Hatalmas puttonyában volt mindenféle finomság cukorka, csoki. De játékok és szép mesekönyvek sem hiányoztak belőle. Mindent gondosan felpakolt a szánra, befogatta a krampuszokkal a szarvasokat. Amikor elkészült, még egyszer ellenőrizte, hogy vajon egyetlen ajándékról sem feledkezett-e meg és így szólt a szarvasokhoz:

-Gyí, szarvaskáim! Ma nagyon sok helyre kell eljutnunk. Hosszú út áll még előttünk, ezért mint a szélvész iparkodjatok. Nem lazsálhatunk.

A tizenkét szarvas egyszerre megdobbantották patáikat és már röpültek is erdő, mező felett. Talán még a gondolatnál is gyorsabbak voltak. Tudták a jó állatok, ezen a napon minden kisfiúhoz, kislányhoz el kell jutniuk. Hogyan is nézne ki, hogy valamelyik gyermek a lustaságuk miatt nem kap ajándékot.

Amint repült a szán, Mikulás véletlenül lenézett a havas tájra és látta, hogy az erdő szélén két nyuszi veszekedett egy sárgarépán. Valahol találhatták és most nem tudnak megosztozni rajta.

– Add oda! Az enyém – rántotta ki az egyik a másik kezéből.

– Nem adom. Én láttam meg előbb. Engem illet a sárgarépa.

Úgy összevesztek, hogy majdnem letépték egymás fülét.

– Megállni, szarvasok! – adta ki a parancsot a Mikulás.

– Kedves Mikulás, már úgyis késésben vagyunk. Nem állhatunk meg – szólt vissza a főszarvas.

De a jóságos, nagy szakállúnak mindenki és minden fölött hatalma volt, ezért végül a tizenkét patás állat visszakanyarodott a veszekedő nyulacskákhoz.

– Miért kaptatok hajba? – kérdezte a Mikulás.

Először a nyulak meglepődtek majd az egyik így szólt:

– Mikulás bácsi, én láttam meg előbb ezt a szép sárgarépát. Ugye akkor az enyém?

– De én vagyok az idősebb, ezért a répát oda kell adnod nekem! – mondta halálos komolyan az idősebb nyúl.

Szegény, jóságos öregember nem tudta mitévő legyen? Kinek adjon igazat? Szeretett volna igazságot tenni a veszekedő nyulacskák között, de tanácstalan volt. Közben a szarvasok türelmetlenül toporogtak. Már szerettek volna továbbmenni, mert még rengeteg dolguk volt és messze volt a nap vége.

– Addig nem mehetünk tovább, amíg igazságot nem teszünk a két testvér között – mondta a Mikulás és kezdte törni a fejét, hogyan tudná elosztani a sárgarépát?

Nem volt könnyű feladat. Hiszen mindenki tudja ez a földbe gyökerező finom eledel kezdetben jó vastag és ahogyan haladunk a vége felé, úgy lesz egyre keskenyebb és hegyesebb. Egyik nyuszit sem akarta megrövidíteni.

Sokáig törte a fejét, mit tegyen? Már a főszarvas is sürgette, hogy menniük kellene.

– Várjatok még egy kicsit, mindjárt meglesz a megoldás! Csak még egy kicsit hadd gondolkodjak – simogatta meg az egyik állatot. .

Végül úgy döntött, hogy elveszi a nyulacskák sárgarépáját. Így is tett a két tapsifüles legnagyobb megrökönyödésére. Sírva néztek a Mikulásra, amint az belerakta sárgarépájukat a puttonyába.

– Elviszi a Mikulás – szipogva néztek egymásra, de nem mertek ellenkezni vele.

A két veszekedő ott maradt sárgarépa nélkül. Már nagyon bánták, hogy nem tudtak megegyezni egymással.

Oda a sárgarépa. Mehetnek más élelem után nézni, ha nem akarnak éhen maradni.

Bánatosan bandukoltak a havas, fagyos úton és vissza-visszapillantottak a tovasikló szán után. Titkon kicsit azt remélték, hogy a Mikulás megkönyörül rajtuk és talán visszapottyantja nekik a kincsüket fent a magas égből. De várhatták ezt. A vastag, szürke felhők közt eltűnt a szán a tizenkét szarvassal.

Hiába kerestek, kutattak a mezőn a vastag hó alatt nem találtak nekik való ennivalót. Orrukat lógatva ültek éhesen az üregben. Semmihez sem volt kedvük. Egy árva hang annyi sem jött ki a torkukon a nagy szomorúságban.

Lassan beesteledett a két nyúl testvér elálmosodott és elaludt.

Sokáig aludtak. Verebek csivitelésére ébredtek fel. Mintha ezek a kis szürke madarak valamin nagyon csodálkoztak volna.

A nyuszi gyerekek nem értették, mi ez a nagy hangzavar. Álmosan kidugták fejüket az üregből, és majdnem elestek a csodálkozástól, amikor a bejárat előtt megpillantottak két hatalmas sárgarépa halmot.

A Mikulás járt itt kora reggel, amikor az ajándékosztásból hazafelé tartott. Valahonnan szerzett sárgarépát és meglepetésül elhozta kicsi barátainak. A friss hóban még látszott a nagy csizmájának és a szarvasok patáinak a nyomai. Véletlenül még egy szaloncukrot is elejtett, amit a gyerekeknek vitt. De amint a nyulacskák jobban megnézték látták, hogy a szaloncukorra egy kis papír volt kötve a következő üzenettel:

„Nyuszikák, ne veszekedjetek! Legyetek jó testvérek! Ha jók lesztek, akkor jövőre is hozok nektek finom sárgarépát.”

A két is állat olyan boldog volt, hogy majd kiugrottak a bőréből. Megígérték egymásnak, hogy soha többé nem fognak veszekedni, ha találnak a mezőn egy sárgarépát.