Történt egyszer oly réges-régen,
Jó Artúr király idejében,
Hogy az ifjú Artúr királyt,
Kirobbantva csúnya viszályt,
Csapdába ejtette, bebörtönözte
A szomszédos királyság fejedelme.

Megölhette volna az ifjút,
Kinek életöröme nagy volt,
De a szabadságáért cserébe
Kérte, válaszoljon egy kérdésre.

Egy évet kapott arra jó Artúr,
Hogy a fejét ne vehesse hóhér,
S a kérdés, mit megválaszolni kell
Legnagyobb kincséért, életéér`:
"Mi az, mit a nők az életükben
Mindennél jobban akarnak szívükben?"

Hazatérvén mindenkit kikérdezett,
Hercegnőket, utcalányokat és papot,
Kínjában még arra is kényszeredett,
Hogy kifaggassa az udvari bolondot.

Választ adni sajnos senki sem tudott,
Szomorúan teltek-múltak így a napok.
Egyre jobban érezte bánatában,
Hogy élete milyen nagy veszélyben van,
Ha nem sikerül rálelni, vajh` ki tudja,
Mi lehet az asszonyok legnagyobb vágya.

Egyetlen reménye a vén Boszorka volt,
Viszont ő tanácsot nagyon drágán adott.
Hallatlanul magas árat kért cserébe,
Ha segítségért járultak őelébe.

Aztán eljött a nap, az egy év letelt,
Segítek rajtad, a Banya így felelt.
De mielőtt a választ megadnám néked,
Fogadd el előre, mit szabtam, feltételt.

Életedet megmentem, ha megígéred,
Hogy a Kerekasztal legvitézebbjéhez,
Jó Artúr királyom, legjobb barátodhoz
Feleségül adsz, s tartozom családodhoz.

Jó Artúr elszörnyedt a kérés hallatán,
A Banya púpos volt és nagyothallott tán,
Foga is csak egy volt, az is kissé szuvas,
Fogta is fejét szegély Gawain lovag.

De meg kellett tenni Artúr életéért,
Meg kellett menteni szerető népéért.
S a válasz, mi halál torkából kihozta,
Nem is volt annyira nehéz, mint gondolta.

Így hát az esküvőt most bejelentették,
S a Boszorka megválaszolta kérdését:
"Az, amit a nő akar nevezetesen,
Hogy saját életének ura lehessen."

Az esküvő lezajlott, rettenetes volt,
Gawain lovag kedve csúnyán lehangolt,
A banya persze nem tagadta meg magát,
Kézzel evett és dúsan ontotta szagát.

Aztán jött a nászéjszaka! Szegény lovag
Szemére kötés, orrába vattacsomag?
Gawain összeszedte maradék erejét,
S belépett a szobába, lesütve két szemét.

Ám, de mi történhetett, mi ez a csoda?
Gyönyörű nő nézett vissza rá álmodva.
Ilyen szépet még életében nem látott,
De vajon mi történt, hogy így átváltozott?

S így szólt a Szépség: Oly kedves voltál velem,
Míg a csúf boszorkány bőrében tengődtem,
Hogy rád bízom a döntést, mi legyen eztán,
Éjjel szép nő legyek és nappal boszorkány?

Vagy mégis úgy döntesz, hogy nappal legyek szép,
Legyek barátaid előtt egy álomkép?
És este, mellettem, a hitvesi ágyon,
Elviseled-e boszorkány valóságom?

Micsoda kegyetlen kérdés! Vajon mi jobb?
Nappal legyen hopp, aztán éjjel meg kopp?
Vagy legyen mégis inkább minden fordítva?
Az éjszaka legyen maga a nagy csoda?

Bölcsen gondolkodott nemes Gawain lovag,
És nem adta fejét holmi búbánatnak.
Így szólt hát megfontoltan, mindent mérlegelve:
"Döntsd el te, s döntésed fogadom helyeselve."

Ezt meghallván hitvese így bejelentette,
Mivel Gawain őt láthatóan tisztelte,
Gyönyörű nő lesz ezután végérvényesen,
Mert hagyta, saját életének ura legyen.

Látod, mi a tanulság, s ez nem handabanda,
Mindegy, hogy az asszonyod szép-e avagy randa,
Nyájas vagy kedves, morcos, okos vagy buta,
A felszín alatt mind igazi boszorka.