Sanyi írta

1.)A kereszt a földeken (tarlón, nálunk tallón) ideiglenesen tárolt gabonakévékből, azaz kívíkből készül. Részei a négy keresztláb, alsópap és felsőpap átlósan, saját anyagából lekötve. Az asztag ezekből a kívíkből készül, de a tanya udvarban.
Mellette hordóban, dézsában vízzel, hogy ne érkezzen mordulni az égre a láng.
Később folytatom.

2.) Az ökör a herélt  felnőtt szarvasmarha. Fiatal korában tinó, öreg korában pedig sőre, azaz hízómarha. Bár nálunk az összes hízásra befogott tehenet sőrének hívták. Ezek percre pontosan éheztek meg, percre pontosan kezdtek bőgni mind a százan. A Tsz-ben.
A bivaly nem volt összefogva az ökörrel, vagy tehénnel. Én nem tartottam rendes embernek, aki tehenet fogott a kocsi elé. Kényszerből tette, de akkor is visszatetsző látvány volt a tejet adó tőgyes jószág járomban billegve.
 A csá, Endrődön cselő. Tehénnél, bivalynál jobbra parancs.
Lónál ugyanez Neide!
A marokszedőt gyűjtőnek hívtuk. Nem sarlóval dolgozott, hanem gamóval szedte a fal mellől a rendet. Elől kaszás, az ember, utána a gyű(j)tő, az asszony, mellette  a kötélcsavaró, én, majd a kívekötő, általában idősebb ember, Nagytata. A gyűtő férfiingbe öltözött, férfi nadrágot viselt és a fejkendő az arcára húzta. Így védekezett a por, toklász és az égető napsütés ellen.
A dőlő hosszú volt, a tarló szúrós a meztelen lábnak, a talaj forró, a levegő 35 fokos, az aludttej hűvös. Utóbbi a kereszt mögött pihent a tejesfazékban. Ennek a máshol használt neve köcsög. Ez nem rendes, fazék az, mert úgy mondta Mama, Szóval Édesanyám, meg az összes ismerős ember.
Szárnyék errefelé nem ismert.
A bivalyról legendákat hallottunk, hogy vizes gödröt látva megállíthatatlan.

Válasz

Kaszás aratáson gyerekkoromban voltam szemtanú, tán még markot is szedtem. Én sarlót láttam nagyanyám kezében, de a gamó is ismerős - főleg a barackszedéssel kapcsolatban (ágbehúzónak használtunk ilyen, egyébként faágból készített eszközt).
Soha nem lettem igazi kaszás (pl. még senkit nem vittem át a túlvilágra), de a magam környezetében (gimnázium, katonaság, egyetem) nem akadt nálam jobb (bal sajnos igen). Katona koromban pl. három nap nyugalomban részesültem, amikor Kiskőrös közelében egy lőtéren nagy területen elvállaltam a kaszálást - egészen jól "megcsináltam", szép idő volt és senkinek nem kellett szalutálnom! A kaszafenést is szerettem - még doboziként is gyakoroltam (egy csenevész maradvány pengéjű kaszát kaptam Apámtól). Persze szép fenőhang a rendes méretű kasza élezésekor keletkezik - annak is zenéje van, mint a kovácsolásnak.
Ha most ki kellene kalapálnom egy kaszát, tán még el merném vállalni (bár a "törökülés" már fájdalommal és zsibbadással jár nálam - a németeknél is halad a törökülés, az is fájdalmas lesz rövidesen).
Kéve, asztag: a kéve gyerekkoromból egyértelmű jelentéssel bír. Az "asztag" szót Ady versében - megmondom őszintén - kezdetben nem értettem, az "asztagváros" meg egyenesen kínaiul hangzott (várost se nagyon láttam addig).
Igen, igazad van, többnyire a tanyaudvaron zajlott a cséplés - akár hadaróval, akár nyomtatással, de a gépi is.
Csak tudod a versírás is kompromisszumos - ha mindent valósághűen igyekeznék visszaadni, akkor végeláthatatlan és verstelen lenne a szövegem...a költőnél nincs nagyobb hazudozó! (Talán Gyurcsány...)
*********
A herélt bivalyt is ökörnek mondják, de így: bivalyökör. A "sőre" szót így elsőre(!) nem ismertem, mint ahogy a disznósággal kapcsolatban az "emse" szót sem (a "mese" ismerősebb, vagy az "emke").
Bivalyt marhával összefogni marhaság lenne - más az erejük és a szokásuk.
Igen, a tőgyes tehenes fogatot mi sem tartottunk elfogadhatónak - meg is szóltuk egymás között a tehénhajtású szekéren ülő parasztembert (Apám pl. azért is, mert nem látott benne munkát - bár előfordult, hogy hasított körmű/patájú jószágot is körmöltettek vele - többnyire házhoz hívták, mert sok időbe telt volna a tanyáról a tehenet, ökröt, bivalyt a faluba hajtani, meg vissza.)
Egy időben Szankon két háznál is tartottak bivalyokat - igavonásra használták őket, de tejet, vajat is árultak tőlük. Én mentem "bevásárolni" - tényleg megfordult a fejemben, hogy a bivalytej miért nem fekete...Aztán mégis igazam lett: a seregben kaptunk belőle jócskán - reggelente (nyaranta és telente).
Bognár is dolgozott még a 60-as években a falunkban - többnyire küllős fakereket, hámfát (kisefát?), szerszámnyeleket gyártott - Apámmal sokszor dolgoztunk együtt a vasalásukon. Ráfot húzni szerettem, mert a parasztok megdicsértek kiskamasz koromban, hogy milyen "ügyesen" feszítem, forgatom a bakon a ferde síkba tett fakereket - akkor még nem hallottam a kerékbetöretés kínjairól, az inkvizícióról sem - lehet, ha tudok róla, nem is ministráltam volna!
A "csá", "csálé" szót inkább néprajzi írásokból ismerem.
Gondolom "dőlő" alatt "dűlőt" értesz. Tarlón én is megtanultam mezítláb járni - de az én talpamon mindig vékonyabb volt a bőr, mint a tanyasi unokatestvéreim talpán - így versenyfutásba nem bonyolódtam aratást követően a tarlón - viszont meglepően sok cserebogarat tudtam én is gyűjteni, aztán pörgetni a szárnyain átszúrt szalmaszálon. A szentjánosbogár egy kicsit mindig túlviláginak tűnt nekem - nem értettem, mitől világít?
Amikor pedig szentjánoskenyérrel kínáltak meg, Szent János nevét örökre megjegyeztem (mifelénk igen ritka fa).
Nem tudom, hogy neked volt-e testközeli kalandod egy békebeli cséplőgéppel? Néhány alkalommal a műhelyünk elé vontattak egyet-egyet javításra. Olyankor (aratás előtt, a nyári szünet elején) az utcabeli gyerekekkel - inkább esténként, vagy vasárnap - kiválóan jókat bújócskáztunk bennük: a gyermektest még kellően hajlékony és kicsiny volt ahhoz, hogy a belsejében "eltévedjünk" - igen zeg-zugos zsigerei voltak.
Sanyi, köszönöm, hogy ezt a pár sort így "kihoztad" belőlem - sok-sok emlék szakadt föl bennem. Elhiheted, hogy nekem se volt (és most sem az) könnyű életem - tanyára születtem, kovácsinas voltam, templomba jártam (harangozni és ministrálni), aztán költő szerettem volna lenni - ahelyett asztalnál ülök már 30 éve, "rajzolok", amiből nem voltam a legjobb soha - a számítógépről meg ne is beszéljünk. Építészmérnök Apám akarata ellenére lettem, de nem saját meggyőződésből. Saját jövőmet már egyetemista koromban is a statikai tervezésben láttam - nem gondoltam, hogy néha igen sötétre fog sikeredni (bár többnyire az volt a baj, hogy lemerült a zseblámpámban az elem...).