„Pistike, nyisd ki a szemed!“- Könyörögtek az öt éves gyermek körül rémülten  sürgölődő szülei, mikor a Csipke domb -ról sikló szánkó egy hóbuckán felborult.

Nagyon megijedtek, mikor látták, hogy  Pistike behunyt szemmel fekszik a fagyos havon, és a homloka felsebesedett,  vére cseppekben hull a hóra, pirosra festve a szép  ártatlan fehér tisztaságot.

Érdekes módon Pistikének nem fájt semmije. Mivel nem nyitotta ki a szemét, nem látta, hogy vérzik a homloka, ezért nem is volt megijedve. Kimondottan élvezte a körülötte nyüzsgő szülőket, és azon töprengett, hogy mikor eljátssza, hogy „magához“ tér, sírjon, visítson, vagy talán nevessen?.. Persze, ez gyorsan megoldódott, mert mikor próbálta résnyire nyitni szemeit, és látta a havon a vércseppeket, annyira kétségbe esett, hogy csak keserves sírással tudta ezt kifejezni, minden taktikázás, hőstett, és megjátszás nélkül.

A gyermeksírás minden jó szülő számára szívfájdító, most mégis inkább jó érzéssel töltötte el Pistike édesanyját, és édesapját. Persze, a szülőkben ott lappangott a félelem, hogy mennyire veszélyes a homlokon tátongó seb, nincs—e agyrázkódása. De azért a gyerek magához tért, talán nem is olyan nagy a baj. Édesanyja levette válláról a nagykendőt, ebbe jól becsomagolták a fiút, és édesapja ölébe kapta, hogy elvigye a szomszéd faluba, Simko doktor bácsihoz.

     Simko doktor bácsi egy hatvan év körüli régi vágású agglegény volt, aki a szomszéd faluban már évtizedek óta praktizált. Ő volt az a „doktor bácsi”, aki segített minden bajon. Ha valaki megfázott, hasa fájt, foga fájt, vagy mondjuk, mint most, ha valaki megsérült. Volt olyan eset, hogy az állatok bajával is Simko doktor bácsihoz fordultak. Akkor, pár évvel a világháború után még ilyen kis falukban állatorvos nem igen volt. Inkább az öreg, tapasztalt pásztoremberek segítettek az állatok baján. De ha az ő tudományuk nem volt elég (ami elég ritkán esett meg), akkor segített Simko doktor bácsi. Most is Anyuka és apuka szaladva tette meg Pistikével az utat  a szomszéd faluba, a doktor bácsihoz. Pistike már régen csak csendben szipogott apukája ölében. A seb még mindég kicsit vérzett, de nem volt ez vészes. Anyuka minduntalan zsebkendőjével törölgette Pistike homlokát, egészen a doktor bácsi lakásának küszöbéig. Simko doktor ugyan nem volt „szolgálatban”, mert akkor még ilyenről faluhelyen nem is hallottak, de ha a környező falvakból beteggel, vagy sérülttel jöttek, szó nélkül ajtót nyitott, és megvizsgálta a beteget még éjszaka is. Kopogtatásra ajtót nyitott, és betessékelte a rémült szülőket Pistikével a vendégszobába. Nem zsörtölődött, hogy most nincs rendelési idő, meg hogy jöjjenek holnap reggel a rendelőbe. Látta, hogy a gyermeknek vérzik a feje. Megvizsgálta, kipucolta a sebet, és kicsit gondolkodott.

   - Nem látok nagy bajt, és ezt a kis sebet két öltéssel be is varrnám. A gyermek nem szédül, nincs kettős látása, még könnyebb agyrázkódást sem szenvedett. De inkább vigyék be Kassára, hogy készítsenek egy röntgenfelvételt, nincs- e törés.

A szülők nem is vitatták Simko doktor bácsi diagnózisát. Hazasiettek, és Pistikét kicsit urasabban felöltöztetve a kora délutáni autóbusszal beutaztak Kassára a sebészeti készültségre. Pistikének minden utazás, „buszocskázás kedvére való volt, ezért nem is bánta, hogy kicsit sajog a fejsebe, amit a doktor bácsi már kitisztított és ellátott. Nem vot ideje nézelődni a városban, mert apuka sietett vele. A váróterem üres volt, ezért apuka bekopogott, és mivel még mindég kicsit féltette a fiát, el is feledkezett, hogy nem Simko doktor bácsihoz jöttek, magyarul köszönt, és mondta el a gyermek sérülését.  A nővérke ugyan nem szólt semmit, de a rendelőből erélyes férfihang szólt szlováku, amit persze apuka tökéletesen értett, hiszen a két év katonai szolgálat alatt elég jól megtanulta ezt a nyelvet:

- Van pofája hozzám jönni, és a maga zagyva nyelvén beszél! Uram, már Kassa nem Magyarország. Csodálkozom, hogy miért nem telepítették ki önöket. Ha tőlem valamit akar, mondja meg az államunk nyelvén, különben nem is foglalkozok magukkal!

Pistike ugyan nem értette a szavakat, de érezte a kiabálásból, hogy baj van, ezért sírva fakadt.

- Na már csak ez hiányzott! Egy ordibáló kölyök!...

A nővérke kicsit szégyenkezve akarta lefordítani a szavakat, de Pistika apukája kért bocsánatot az orvostól, így az megröntgenezte Pistikét,és  bevarrta a sebet.

- Na látja, tudnak maguk emberi nyelven is beszélni.- búcsúzott az orvos.

- Mi igen, de úgy látszik, a doktor úr nem. - szólt csendesen Pistike apukája, mikor kiléptek a rendelőből.

Így találkozott Pistike életében először a szlovák-magyar kérdés megoldásával szlovák módra.