Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren egy kerek erdő közepében volt egy picinyke falu. Ebben a faluban élt egy legény édesanyjával. Reggeltől estig a földet túrták, de akkor is csak alig bírták megtermelni a napi betevőre valót.
    Nap, mint nap, amikor kint dolgozott a pityókaföldön édesanyjával, csodálattal nézte a távoli égig érő magas hegyeket. Egyik nap anyja kíváncsian megkérdezte tőle:
– Édes fiam, miért nézed azokat a magas hegyeket állandóan? Figyelj inkább a munkádra, mert még a végén kivágod a pityóka szárát!

A legény eleinte csak némán hallgatott, de végül kibökte:
– Édesanyám, készítsen nekem hamuba sült pogácsát! Elmegyek, megnézem, mi van azoknak a magas hegyek tetején. Hátha ott meglelem szerencsém, és gazdagok leszünk.

Amikor ezt az asszony meghallotta, arca elsápadt és jajveszékelve mondta:
– Jaj, csak oda ne menj! Ott lakik a hegyek királya és mindenkit megöl, aki csak a közelébe is merészkedik. Tegyél le erről a tervedről. Nem kell nekem gazdagság, megelégszem azzal is, amit ez a kicsi pityókaföld ad nekünk.
A fiú addig – addig beszélt anyjának, míg az beadta a derekát és, amint hazamentek, nekiállt hamuba sült pogácsát készíteni. Hamarosan el is készült egy jó nagy tarisznyára valót.
Kora reggel a legényke elindult a hatalmas hegyekhez. Délig megállás nélkül koptatta a lábát, akkor megállt, hogy megebédeljen. Éppen, hogy csak leült egy kidőlt farönkre, amikor még nálánál is fiatal legényke ugrott eléje a bokorból. Mérgesen rákiáltott:
– Azonnal engem is kínálj meg abból a pogácsából! Ha nem adsz, akkor megverlek.
– Ne nevettess, te pöttöm Palkó! – mondta neki nevetve. – Azt mered állítani magadról, hogy megversz? Helyedben én visszamennék anyámhoz szopni.
Erre a bokorból előugrott kicsi legényke mérgesen rákiáltott:
– Ha nem hiszed, akkor küzdjünk meg! Ha győzök, akkor nekem adom azt a tarisznya hamuba sült pogácsát. Ellenben, ha te, akkor békén hagylak.

Eleinte nem akarta elfogadni az ajánlatot. Nem akart ő semmi rosszat ennek a gyermeknek. Mégis csak erősebb és idősebb nála. Fél kézzel földhöz vágja, ha birokra kerül a sor – gondolta végignézve a pogácsájára ácsingózó emberkét.
– Nem mersz velem kiállni, birkózni – folytatta az. – Gyenge ember vagy te, ezért nem fogadod el a kihívást.

Ez annyira feldühítette a hegyekhez tartó legényt, hogy azonnal felpattant és derékon kapta a gyereket.
Igen ám, de az sem volt akárki. Úgy állt a két lábán, a földön, mint a fenyő a Hargitán. Hiába tekergette jobbra-balra, nem tudta kizökkenteni helyzetéből. Amikor már jól elfáradt a gyermek vette át a kezdeményezést. Olyan nagy erő volt benne, hogy szinte hihetetlen. Fél kézzel megemelte a legényt. Még szerencse, hogy az meg jó verekedő volt. Falujában, a kerek erdőben, minden vele egykorú suhancot legyőzött.
Sokáig kínozták egymást, de nem jutottak dűlőre. Este felé a kölyök így szólt a legénykéhez:
– Pihenjünk, és majd reggel felébredve folytatjuk.
– Erre nekem nincs időm – válaszolta lihegve.
– Miért olyan sietős neked?
– Holnap estére el akarom érni azokat a hatalmas hegyeket, amelyek ott magasodnak a távolban.
– Te is odamész, ahol a hegyek királya lakik? – csodálkozott el a gyermek.
– Oda – mondta kurtán. – Talán te is odatartasz?
– Igen. Öregapám mesélte, aki legyőzi a hegyek királyát, az nagyon gazdag lesz. Gondoltam, egy életem egy halálom, megpróbálom.
– Ha így állunk, akkor egyesíthetnénk erőnket, és menjünk együtt.
Ez tetszett a gyermeknek is, és kezet adott rá. A legény meg kinyitotta a tarisznya száját, és jóízűen megvacsoráztak a pogácsából. Ittak rá friss vizet a közeli forrásból és lefeküdtek egy öreg fa alá aludni.
Reggelig fel sem ébredtek. Egy kismadár füttye verte fel őket álmukból.
Akkor megették a maradék pogácsát és szapora léptekkel elindultak.
Úgy gondolták estig könnyű szerrel elérik a hatalmas hegyeket, de arra nem számítottak, hogy útjuk alatt számtalan veszély leselkedik rájuk. Szerencsére mindet közös erővel sikerült legyőzniük. Igaz az utolsó akadály volt a legszörnyűbb. Félelmetes sárkányok támadtak rájuk és torkaikból kénköves tüzet okádtak feléjük. Össze kellett szedniük minden erejüket, hogy felülkerekedjenek a sárkányokon. Sokáig tartott a harc, mire győztek és a sárkányok kimúlva feküdtek a földön előttük.
     Amikor örömük kicsit alább hagyott, akkor vették csak észre, hogy a legény egyik lábát leégette a kénköves tűz. A gyermek hátára vette a társát, és vitte hegyen völgyön át, mire egy picinyke házhoz értek.
Itt egy anyóka tengette egymagában az életét.
– Szerencsétek van, hogy rám találtatok – mondta és házába invitálta a legénykét és a gyermeket. – Majd én meggyógyítom ezt a féllábú vitézt.
Anyóka mindjárt kezelésbe is vette a legénykét. Szép, tiszta ágyba fektette. Bekötözte sebét, és varázsigét mormolt a beteg felett.
Érkezésük után három napra a legényke meggyógyult. Igaz hiányzott az egyik lába.
Tanácstalanok voltak, hogyan folytassák így tovább útjukat a hatalmas hegyekhez. Egy lábbal még sem lehet felkapaszkodni az éles, meredek sziklákra.
Nagyon elszomorodtak, és búsan lógatták fejüket. Az anyóka hozzájuk lépett és megvigasztalta vendégeiket.
– Ne búsuljatok, fiaim! Van nekem egy bátyám, aki asztalos. Olyan lábat farag neked, amely jobb lesz, mint az eredeti.
A kölyök azonmód elloholt anyóka bátyához, és megkérte, hogy készítsen barátjának egy lábat, de jó kemény fából, mert nagy útra készülnek.
Az asztalos mester szívesen segített, és mindjárt nekilátott a faláb faragásához.
Ügyes ember volt és egy – kettőre elkészült vele. Olyan jól sikerült, hogy a legény úgy szaladt vele, mint a nyúl.
Nagy volt az öröm, és most semmi akadály nem volt elérjék a hegyeket.
Még mielőtt elindultak volna anyóka a legényke tarisznyájába csúsztatott egy zászlót, amin, kék színen egy Hold és egy Nap volt.
– Vigyétek fel ezt a zászlót a hegy tetejébe és illesszétek ki az ottani szikla legmagasabb csúcsára! Ha ezt megteszitek, akkor bennetek már soha senki sem tud legyőzni. Történjen veletek akármi.

Megköszönték az anyóka segítségét, és elindultak fel a hegyre. A hegyek királya megpróbálta őket megakadályozni. Először szélvihart küldött rájuk, majd nagy pelyhekben hullni kezdett a hó. De még ez sem volt elég, hogy elrettents a legényt és a gyermeket. Ekkor fagyos leheletével megpróbálta jéggé dermeszteni őket. Mindezek ellenére hosszú, küzdelmes út után felértek a csúcsra, és boldogan lengették zászlójukat ezzel is mutatva, hogy sikerült legyőzniük a hegyek királyát. Ahogy anyóka tanácsolta nekik az ottani szikla legmagasabb csúcsára tették a lobogót.

A hegyek királya nem tudott belenyugodni a kudarcba, ezért azt a cselt eszelte ki, hogy amikor jönnek, majd lefelé a hegyről a mélybe taszítja a gyermeket. Így bünteti meg a két bátor hegymászót. A legényt elengedi, hadd vigye meg a hírt, hogy nem érdemes a hatalmas hegyek királyával ujjat húzni.

Már késő délután volt, amikor ereszkedni kezdtek lefele a magas szikláról. Sietniük kellett, hogy még sötétedés előtt biztonságos helyre érjenek, ahol várja őket hírnév és gazdagság. Szaporán szedték lábukat, ami nem volt kis feladat. Mindenhol csúszós jég volt, ami megnehezítette haladásukat. Amikor útjuk egy iszonyatosan mély szakadék mellett haladt el a hegyek királya észrevétlenül meglökte a gyereket, és az a mélybe zuhant. A legény még hallotta, amint társa kiáltotta neki:

-Menekülj, rajtam már úgysem tudsz segíteni!

De az nem hagyta magára barátját. Elindult, hogy kimentse a gyermeket a szakadékból. Ekkor hirtelen olyan hideg lett, hogy egy szempillanat alatt minden jéggé fagyott. Ez a sors várt a legényre is, amiért nem menekült el a szakadéktól.

Örült a hegyek királya, de öröme nem tartott sokáig a csúcsra kifüggesztett zászló ereje hatni kezdett az óriási sziklák között. Ha lassan is, de előbb utóbb elérte őt is, és egy hófehér felhővé változtatta. Állandóan ott kell neki lebegnie, míg világ a világ hirdetve a legény és a gyermek győzelmét a hegyek királya felett.

Vándor, ha egyszer majd arra jársz, nézz fel azokra a magas hegyekre, és hajts fejet emlékük előtt! Tudasd szeretteiddel, meghaltak értünk is, hogy gazdagabbak legyünk! Haláluk nem volt értelmetlen. Beírták nevüket arany betűkkel mélyen a szívünkbe, és most már mindörökre ott is maradnak utat mutatva nekünk céljaink elérésében.