Alábbi esemény jó pár évtizeddel ezelőtt történt. Szereplői már régen átköltöztek a Túlvilágra, nincs aki nehezteljen ennek közreadásáért.
Történetem főszereplője Józsi bácsi, akit a Jó Isten igen fura természettel áldott meg. Jó ember volt ő, csak rendkívül nagyképű, akaratos, és ha elhatározott valamit, azt tűzön-vízen keresztülvitte. Igen gyerekszerető volt, és - mint általában a férfiak, - borzasztóan vágyott egy fiú gyermekre. Feleségének minden egyes terhességénél szentül meg volt győződve arról, hogy fia születik, de a sors nem így akarta… Hat gyerekből öt lány lett és egyetlen fiú.
Nőttek a lányok, és ahogy az lenni szokott, - Józsi bácsink mérhetetlen bosszúságára - a legnagyobb lány szerelmes lett.
Nem az bosszantotta, hogy udvarolnak a lányának, hanem az, hogy a fiú falusi gyerek volt. Még ez is hagyján, de több száz kilóméterre lakott, egy pár száz fős aprócska kis faluban. Józsi bácsi ezt úgy minősítette, hogy Mucsajfalva, s az ő legnagyobb gyermeke nem alacsonyodhat le odáig, hogy egy ilyen sárfészekbe tegye be városi fenekét.
De a szerelem – mint tudjuk – mindent legyőz, és az idő múltával - tetszett-nem tetszett - ki kellett tűzni az esküvő napját. Józsi bácsi úgy döntött, hogy hatalmas lakodalmat csap, - nem éppen örömében, inkább azért, hogy megmutassa országnak-világnak, hogy az ő lányai - még ha öten vannak is- úri kisasszony módján mennek férjhez, de nem egy istenverte sárfészekben, hanem városi házának szép szőlőlugassal benőtt udvarán kívánta a nagy népi banzást megrendezni.
Csak hogy a nászura sem engedett az elhatározásából, mondván, hogy egy lakodalom úgy szép, ahogyan falún tartják. Végigvonulva az egyetlen utcáján, hogy mindenki lássa, megadják a módját, hogy a fiúk nősül. E mellé még kikötötte azt is, hogy a mennyegző költségeit fele-fele arányban fizessék, és mert szörnyen fukar ember volt a nász, erről papírt is készített, és követ elte, hogy Józsi bnácsi írja alá.
A veszekedés igen csak elfajult a két "örömapa" között. A lányka férjhez akart menni, és mivel a vőlegény a faluban maradt, kénytelen volt ő is odacsatlakozni.
Józsi bácsi szörnyen megharagudott a lányára, mert úgy érezte, elárulja őt, de hát egy lagzi az lagzi…Nem nyelte le a békát, ám eszébe sem volt a „Mucsajfalvi” lakodalomba elmenni, mi több, a városi rokonság előtt is titokban tartotta a történteket. Annyit mondott, hogy maga az esküvő szűk körű lesz, ezért a Tanácshoz, meg a templomba nem kell senkinek elmenni, a vendégeket a házhoz várják, a lakodalomba.
A megadott időre meg is érkezett minden meghívott vendég Józsi bácsiék házához. Voltak vagy százötvenen, mert Józsi bácsi fűt-fát meghívott, akit csak elért: rokonokat, barátokat, ismerősöket, szomszédokat. A vendégek kíváncsian várták, mikor jelenik meg a menyasszony, meg a vőlegény. Igaz, hogy azt nagyon furcsállotta mindenki, hogy a fiú rokonai közül nem lehetett látni senkit, de gondolták, bizonyára együtt jelennek meg a vőlegénnyel.
Az örömapa végül felkérte a vendégeket, hogy foglalják el helyüket a csodásan megterített lakodalmas asztalnál, ahol minden volt, mi szem-s szájnak ingere. Kínálgatta is a násznépet sűrűn a híres szilva pálinkával, meg a Tokajból hozott asszúval, mert Józsi bácsi volt annyira öntelt, hogy akármit nem tett a vendégek elé. Nehogy már róla azt mondja bárki is, hogy nem törődik a lányával! Csak azért is meg akarta mutatni, hogy tud ő olyan lakodalmat csinálni, amilyenről a mucsaji nász álmodni sem mer! Elvégre a városi ember úriember!
Az asztalhoz invitálás után Józsi bácsi szólt, hogy bemegy a házba és hozza a menyasszonyt. Meg is jelent kisvártatva, kezében kedvenc tangoharmonikájával, hiszen abban az időben még a magnó talán nem is létezett, és szépen játszani kezdte a szokásos esküvői zenét. Mögötte lépkedett a felesége, egy lefátyolozott.... seprűvel, amit aztán odaállított a menyasszony székéhez, mondván, hogy ő helyettesíti a menyasszonyt, mert vele ugyan nem tol ki sem a lánya, sem a nász. Ha nem jöttek el, nélkülük is megtartja a lakodalmat. Így aztán annak rendje s módja szerint mulatott a násznép egészen éjfélig, amikoris Józsi bácsi felszólította a násznépet, hogy most következik a menyasszonytánc, és nyissa ki mindenki a pénztárcáját. Elsőként mindjárt átölelte a seprűt, és eljárta vele az első táncot. A pénzes szakajtót igen csak szorongatta hites felesége, és gyűjtögette bele a menyasszonytáncra begyűlt pénzt. A násznép értette a tréfát, szolidáris is volt Józsi bácsival, különösen, hogy meghallgatták a furcsa lakodalom történetét Józsi bácsitól. No meg az ital is megtette a hatását, ezért eljárták a seprűvel a menyasszonytáncot. Az összegyűlt pénzt aztán Józsi bácsi eltette, majd hajnaltájt véget vetett a lakodalomnak.
Egy héttel később hazalátogatott a nász, az ifjú asszony és annak hites férjura, aki épp oly pénzéhes, fukar és rosszindulatú volt, mint az apja (ez az évek múltával sem változott), és követelni kezdték a „mucsalyi” lakodalom költségeinek a felét. Józsi bácsi vigyorgott egyet a bajusza alatt, és közölte, hogy semmilyen mucsaji lakodalom nem volt, hogy is lett volna, hiszen azt itthon tartották meg. Volt nagy dínom-dánom, hajnalig ropta a táncot a menyasszonnyal a násznép, s ha kell, ezt még bizonyítani is tudja.
A nász fenyegetőzött egy ideig, de Józsi bácsinál célt nem ért, így maradt az örök harag. Józsi bácsi 98 éves korig élt, de még utolsó napjaiban is azon mulatott, hogy átverte a nászát, mert ugye volt is lakodalom, meg nem is, táncolt a menyasszonnyal az egész násznép, mert volt is menyasszony, meg nem is, és hát a lakodalom sem került egy fillérjébe sem, mert ugye egy seprűnek mégsem adhatta oda a menyasszonytáncból összegyűlt pénzt...