Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Laci bácsi

Marika Lovász
Marika Lovász képe
       Kardos László szociológus még 1965-ben könyvet írt Bakonycsernye egyházi létéről, és a falu vallásos életéről, mintegy reprezentálva az ország vallási szokásait és – a „ feltörekvő falvak” - egyházhoz való kötődését .
A szerzőről azt lehet tudni, hogy 1956 előtti és 56-os „főtevékenysége” izgatás, rendszerelleni lázítás volt, és ezért őt életfogytiglani börtön büntetésre ítélték, amelyből hat évet leült. Szabadulása után kapta feladatul vizsgálni, az állam és az egyház viszonyának alakulását a szocializmusban. Hát, nem olyan nehéz beilleszteni, a kommunisták áldásos megdolgozásának eredményét. Becsületére legyen mondva, dehonesztáló dolgot, - sem a szülőfalumról, sem annak lakóiról, sem a papról, - nem írt könyvében.
       Apám egyházszolga volt abban az időben, amikor Danhauser László evangélikus lelkészt - lelkésznek kihelyezték Bakonycsernyére. Igen hamar nagyon közeli kapcsolatba került a családommal. Esténként eljárt hozzánk, látta, hogy a mama imátkoztat bennünket lefekvés előtt.
Csak akkor feküdhettünk le, ha elébb az ágy elé letérdepeltünk, és elmondtuk az estéli imát:
Én Istenem, jó Istenem, Becsukódik már a szemem…
Azután a mama, hangosan olvasott a bibliából, amit szinte nem is értettem, olyan nehéz fogalmazású mondatok, szavak voltak abban a könyvben, hogy egy-kettőre elaludtam a nagy figyelésbe!
       De nem mindig aludtam el rögtön, mert én igen szerettem hallgatózni azt, amiről a felnőttek beszélnek. Egy este, borozgatás közben mesélte Laci bácsi apámnak, hogy Budapestről amolyan kényszer-kihelyezett lett, mert hogy magatartása nem felelt meg az állami egyházügyi hivatalnak. Hitéleti munkája, az egyre szaporodó piroskönyves előljáróság szemét, elkezdte csípni. Válaszút elé állították: vagy elmegy falura papnak, vagy megvonják a papi munkáját. Budapesten tovább nem lelkészkedhet. Nem rombolhatja a szocialaizmus szellemét. A fővárosban nem, ez megengedhetetlen. Ott állt a dilemmájával. Mi legyen a családdal? Felesége tanárnő, itt állást nem kap, és ő a papi fizetésből nem tudja eltartani a négy gyermeket. Lakbér, rezsi, feleség , tanuló gyermekek, sok-sok költséggel. Muszáj, hogy Évám is dolgozzon.
       És, tudod Mihály, azt gondoltam, én viselkedtem rosszul, nekem kell vállalnom a következményeket. Azt sajnálom a legjobban, hogy nem mondhatom el - megtiltották – a gyülekezetben, hogy, hogyan miképpen kerültem ide. Amikor először éreztem, hogy a családom nincsen velem, és ez már ki tudja meddig így marad, a jó Isten is alig tudott megvigasztalni.
       Az én Laci bácsim: életerős, mindig vidám, a gyerekeket nagyon szerető felnőtt.
Kamaszkorom küszöbén voltam amikor megismerkedtünk. Kötelezően hittanra jártam, hiszen abban az évben konfirmáltam, amikor ő idekerült a faluba. Már az első évben sok gyermeket beszervezett a szövetségébe, konfirmációs tablóképünkre alig fértünk fel. De ez nem volt véletlen.
A délutánonként tartott hittanórákra még azok a gyerekek is szívesen jártak, akik az iskolába meg, nem! Titka volt ennek. Megszólítási titulusa Laci bácsi ! és ez maradt örökké. Ma sem tudnám másként hívni. Hogy egy papot Laci bácsinak szólíthatunk, egyenlő volt számunkra a lehetetlennel.
       Laci bácsi a gyermekeket egyenrangú félnek tartotta. Eszmélésem óta az első olyan felnőtt volt, aki játszott a gyermekekkel. A biblia tanítását nem a nehéz szöveggel olvasta, hanem valamiféle mesés biblia könyvből. Tátott szájjal hallgattuk. Máig is emlékszem a bölcs Salamoni ítélet történetére, a Jób lázadására, a Szodoma és Gomora pusztulására, Sámson vesztére, Sára fájdalmára, és a többire.
       Ezek a mesés történetek olyan mélyen belevésődtek agyamba, hogy a mai napig, ha hallok erről rádióban, Tv-ben, rögtön eszembe jut Laci bácsi hogyan mesélte.
       Minden hittanóra után játszott velünk. Fedőset, zálogosdit. És mi gyerekek nem vettük észre, hogy mire a beadott zálogot kiváltottuk, az aznapi igét már meg is tanultuk. Mert kiváltani az ige elmondásával lehetett a zálogtárgyat. Én annyira értékeltem a tudását és irántunk mutatott szeretetét, hogy hálából kívülről megtanultam a Biblia írók névsorát... Mózes írt öt könyvet, azután Józsue vagyon, és a Bírák, Rúth könyve, Sámuel, Királyok, Krónikák, két-két könyvben írják a zsidóknak dolgát. Ha ma keresni kell a bibliából valamit, valakit, fejben végigmondom az írókat, hogy könnyebben keressek. Rögzült. Laci bácsi nagyon boldog volt, kaptam tőle egy szaloncukrot.
       Ma már tudom, azért is járt hozzánk, mert hiányzott neki a gyerekzsivaly. A saját gyerekeinek szánt szeretetét is nekünk adta. István öcsémmel a kapcsolata abszolút tökély volt. István, ha anyagiaink, meg tanulási készsége olyan, pap lett volna. Laci bácsi után! Szabadon!
       Húsz évig szolgált Bakonycsernyén. Ez alatt az idő alatt, a jövőnek építtetett új paplakot, megújult a templomunk, az orgonánk. Sok fiatallal gyarapodott az egyház.
       Nyugdíjazása után visszaköltözött Budapestre. A piroskönyvesek még hatalmon voltak, ezért minden közösségből kiebrudalták. Elmentem hozzájuk. Éva néni már beteg volt. Laci bácsi azt mondta: Bakonycsernyén békés helyen voltam. Ott a nyugalom, csend, Urammal való közösség és a szolgálat töltötte be életemet. Sok családot, sok embert zártam a szívembe. A Skrabák dinasztia köztük Pityuval, felejthetetlen számomra.
       Hiszen Istvánnak is felejthetetlen volt Laci bácsi! Ha szóba került, egy kedves anekdotát mindig elmesélt róla.
       Lakodalom volt népes családomban. Az természetes állapot volt, hogy a pap a vendégek között foglalt helyet, kicsit nemcsak papi minőségében. Hajnal felé Édesanya csomagolt neki egy kis húst másnapra az ebédhez, vacsorához. Kérte Laci bácsi, hogy egy kis csontot is tegyen oda a kutyusnak. Másnap reggel öcsém ment harangozni. Kelti Laci bácsit, lassan majd készülnie kell a gyermek istentiszteletre.
- Pityukám hoznál nekem egy darabka húst, olyan rossz a szám íze, kicsit émelygek is.
- Hát persze Laci bácsi, de hol van? A csomagban, csak csontok vannak!
- Csontok? Óh Istenem, én balga! akkor az éjjel én a húst adtam a kutyának?
       És jót nevettek, és nevetünk ma is, mert a mi Laci bácsink bizony ilyen volt. Hús-vér ember, mint mi. Tőle tanulni a Hitet, valóságos Isten áldása volt.
In memoriam: Danhauser László
Áldás poraira ! Köszönöm Istenem, hogy elküldted őt nekem... nekünk.
Rovatok: 
Irodalom