Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

A lánykérés

Rácz Endre
Rácz Endre képe

Nagy a sürgés-forgás egy szerepi háznál;
Szívdobbanás, sóhaj egy ottani lánynál.
Kérőt vár a szentem, s hej, boldog az óra,
Mikor meglátja azt az utcaajtóba.

A tornácon ülve, apja pipára gyújt.
Anyja, jó asszonyként, a konyhába vonult.
A lány a szobából lesi ablakon át,
Mint köti a kérő kapu elé lovát.

Be lép az udvarra, el ér a tornácig.
Cifraszűr a dísze, térdalattól vállig.
Darutollas kalap fején, kicsit félre.
Pödör egyet bajszán s így kezd a beszédhe’:

„Adjon a Jóisten e szép napra áldást,
Hogy megtisztelhettem én e napra házát!
Nem forgatnám a szót soká, mint sok dőre:
Itt van hát a lényeg, jöttem lánykérőbe!”

Választ várt a legény, de válasz az nem volt.
Jobban megnézte hát: tán az öreg megholt?
De, gondolta, hogyha volna az már halván,
Nem füstölne szája, pipát szipákolván.

Csak nem jön a válasz, de még rá sem nézett.
Az asszony a konyhán nagyokat köhécselt,
Jelezve, de mégse: apjok, hát a vendég,
A tornácon állva, meddig ácsorogjék?

Na, most a legény jött, ő is eddig bírta.
Gondolta magában: ha így van, hát így van!
Darutollas főjét a fejére tette.
S mivel magasabb volt, magasabban kezdte:

„Adjon Isten, uram, szép napot e házra!
Látom nem egy viskó, nem is Isten háza!
Na, de, hogy tartalmat töltsek a beszédbe:
Jöttem e szent napon leány kérésére!”

Az öreg e szókra hanyatt dőlt a székbe,
S felnézett merengőn, fel a magas égre.
Pipájába nagyot s komótosat szívva.
De a válasz nem jött… most is csak e’ híja.

„Hinnye, hogy a ménykű vágna rajtad árkot!
Süket ez, vagy bolond, tán még meg se látott?”
Azzal nagyhirtelen sarka felé fordult,
S a kapu irányát véve célba, indult.

Az asszony motyogva: „Mért kellett ezt, apja?”
A lány összeomlott, jaj, sírva fakadva.
Az öreg csak ennyit lökött e kettőnek:
„Türelmetlen ember nem kell ide vőnek!”

Ezalatt a legény lovon és azt nyomba’,
Ahogyan azt illik sarkantyúba fogta.
Fordít rajta egyet, el a kapufától,
Vágtára bíztatja… de csak nem ért távol.

Megáll, megfordítja, s újra sarkantyúzza.
Az irányát veszi a ház felé újra,
S a kapuhoz érve, mintha nem lett volna,
(Mintha lepkeszárnyon…) lova átugordta.

Leugrik lováról, kiköti a kúthoz.
A tornácig érve kezdene az újhoz,
Ám a gazda feláll s nyájasabb, mint eddig.
S ahogy az illendő, kézfogással kezdik.

Az öreg a szókat fordítja már szépre.
Más szemekkel tekint lánya kérőjére:
„Én az udvaromra bárkit nem eresztek!
Látom, ember vagy! Hát mért nem ezzel kezdted?”

Hozott Isten fiam! No, hát csak kerülj be’!
Ha már eddig jöttél, asztalomhoz ülj le!
Hej, te asszony, hol vagy? Vendég van a háznál!
Mért nem szakad az ég… Bort elénk hoznál tán?”

Meg is itták erre az áldomást bőven.
Lakodalom is lett még az’ esztendőben.
S hogy azután mi lett, teszem így elétek:
Hogyha meg nem haltak, tán még ma is élnek…

2021. 02. 10. Szerep

Rovatok: 
Vers