Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A kutya, aki elárulta a gazdáját

Adalberto
Adalberto képe

A falu szélén egy kicsi házban élt egy ember. Volt neki egy kutyája. A négylábú ebnek jó dolga volt, mert egész nap csak szunyókált a vén diófa árnyékában.

A feladata csak annyi volt, hogy éjjelente vigyáz a baromfiudvar környékére, és ha szükséges elkergeti a rókát.

Nem volt ez nehéz munka, hiszen minden eb szívesen vigyáz a házra és a gazdájára. A ravaszdik tudták is ezt. Jó messzire el is kerülték a házat.

De ki tudja honnan, talán egy nagyon távoli erdőből jött egy mindenhájjal megkent ravasz róka, aki elhatározta, hogy megszerzi az ember tyúkjait és a kicsi kakasát. Megéhezett jó kis pipi húsra.

Hosszasan törte a fejét, hogy miképpen szedje rá a kutyát, gazdájának az elárulására.

Egyik este, amikor elcsöndesedett a falu, a róka a hátsóudvarhoz lopózott. Összeszedte minden bátorságát, és megszólította a kutyát:

–  Idefigyelj, komám! – kezdte sunyin, ravaszkásan. – Mi lenne, ha szövetségbe lépnénk? Ezentúl együtt dolgoznánk, mint két jó kolléga.

A kutya felkapta a fejét, és fülelni kezdett. Először nem tudta, honnét jön a hang.

–  Ki vagy? – kérdezte kíváncsian.

–  Róka vagyok, a te komád. Szeretném, ha szövetkeznénk. Nagyon jó szövetségesek lehetnénk. Létrehozhatnánk egy közös kutya – róka vállalatot. Nos, hogy tetszik az ötletem?

Amikor a kutya ezt meghallotta, mérgesen el akarta kergetni a rókát. Nem akart ő semmiféle szövetséget a tyúktolvajjal. Ellenben kíváncsi is volt, hogyan képzeli a tervét a róka?

Közelebb ment a kerítéshez.

–  Mi lesz ebből a hasznom? – kérdezte.

–  Gazdaggá teszlek. Megkapod az aranytojást, amit a gazda kicsi kakasa tojik.

A kutya nem gondolta végig a csábító ajánlatot. Amikor meghallotta az aranytojást, azonnal megfeledkezett mindenről. Csak a mérhetetlen gazdagság lebegett a szeme előtt. Rengeteg velős csontot vásárolhat belőle. Egész életében minden nap egy hatalmas cupákos csonttal térhetne nyugovóra a gyémántokkal kirakott kutyaólba. A világ leggazdagabb kutyája lehetne.

Így ábrándozott a kerítés mellett, amikor a róka megint megszólalt:

–  Nos, komám, mit határoztál? Leszel-e a szövetségesem? Segítesz-e nekem?

A kutya riadtan kapta fel a fejét, és kérdezte:

–  Mit kell tennem?

–  Kedves kutya komám, nagyon keveset kérek tőled. Annyi lenne csupán a dolgod, hogy fogd meg ezt a zsákot! Menj vele a tyúkólhoz, és töltsd, meg amennyi csak belefér! De el ne felejtsd a kicsi kakast, aki majd az aranytojást tolja.

A kutya kicsit elgondolkodott a hallottakon, majd komoly hangon kijelentette:

–  Egy feltétellel segítek és szövetségbe lépek veled, ha mindezt szerződésbe rögzítjük.

A róka elnevette magát.

–  Látod, erre is gondoltam. Hoztam magammal egy szerződést. Itt is van. Mindjárt rányomjuk a tappancsunkat és kész is a szerződés – mondta és valahonnét előhúzott egy üres papírt, majd a kutya orra alá dugta.

–  Mi ez? – kérdezte a kutya. – Hiszen ez a papír üres.

–  Ne csodálkozzál rajta, komám! A szerződés láthatatlan tintával írtam. Reád nézve nem lenne valami kecsegtető, ha a gazdád meglátná és elolvasná. Még tudomást szerezne az aranytojásról. Ugye nem szeretnéd, ha elvenné tőled. Jobb lesz ez, ha titokban marad.

A kutya igazat adott a rókának, sőt még meg is köszönte, hogy barátja ilyen előrelátó. Boldogan elrejtette az üres papírt a kerítés mellett található kő alá.

–  Ha már mindent megtárgyaltunk, láss munkához, komám! – mondta a róka, és átadott neki egy nagy zsákot.

A kutya jól ismerte az utat a baromfiudvarhoz, hiszen azt kellett őriznie.

Senkinek ne tűnt fel, hogy a tyúkól felé tart. Minden éjjel itt szokott járőrözni. Eleinte még a tyúkok sem fogtak gyanút. Békésen szunyókáltak. Csak valamiért a kicsi kakasnak nem jött álom a szemére. Minden pillanatban felpislantott, mintha sejtett volna valamit. A mellette ülő vén tyúkanyó mérgesen rá is ripakodott:

–  Igazán, nyugovóra térhetne, kend is! Minek fészkelődik ennyit? Nem hagyja aludni a szegény tyúkokat.

Alig, hogy ezt kimondta, nyílt a tyúkól ajtaja, hogy a kutya teletömje a zsákot baromfikkal. Éppen a kicsi kakas lábát találta megfogni, amire az olyan éktelen rikácsolásba, majd kukorékolásba kezdett, hogy még a szomszéd falu lakói is meghallották.

A közeli házakban azonmód villany nyúlt. Az emberek kíváncsian dugták ki a fejüket és kérdezgették:

–  Mi az? Mi történt?

 A kutya gazdája mindjárt tudta, hogy róka ólálkodik a környéken. Hívta is gyorsan a kutyáját:

–  Bodri! Kicsi kutyám, kapd el!

De hiszen szólongathatta, amikor a kutya volt a tolvaj. A róka a kerítésen kívül figyelte a történteket. Amikor látván, hogy szövetségese elrontotta a tyúklopást, villámgyorsan eliszkolt a helyszínről. A kutya szerette volna követni, de a gazda előbb ért oda, mint gondolta.

–  Te vagy a tyúktolvaj, Bodri? – csapta össze a kezét a gazda. – Elárultál engem? Milyen egy kutya vagy? Szégyen. gyalázat! Takarodj a házamból. Többé nem is akarlak látni.

Szegény, megtévedt eb nyüszítve hason mászva próbált bocsánatot nyerni tettéért.

Először a gazda látni sem akarta a kutyát, de végül megesett rajta a szíve. Mégis csak hosszú évekig együtt voltak jóban, rosszban.

–  Mi a mentséged a tettedre?

A kutya elszaladt a kerítésnél elrejtett szerződésért, és visszaérve mancsában lobogtatta azt.

–  Na, mutasd! Mi van a mancsodban?

A kutya remegve átadta gazdájának az üres papírt, amelyen csak a rókának és a kutyának a tappancsa volt látható.

–  Jól gondoltam, megint a ravaszdi mesterkedett. Téged is jól becsapott. Egyféleképpen teheted jóvá a hibádat, ha most azonnal kiszimatolod nekem, hol lakik a róka? Szagold ki a tappancsát, és indulj el a nyomon!

Mi sem kellett több Bodrinak, mint a szélvész, orrát a földhöz közel tartva, elindult a nyom után.

A gazda alig bírt loholni mögötte. Egy, kettőre a rókalyukhoz értek. Kissé nedves avarral tüzet raktak, amelynek a füstje szép, lassan elárasztotta az egész járatot. Egy idő után a ravaszdi kénytelen volt elődugni a vöröses ábrázatát. Csak erre várt a gazda és a kutyája Bodri, egy pillanat alatt elkapták a grabancát. Végül is ő került bele a zsákba a baromfik helyett.

Otthon a róka bundájából szőnyeget készítettek, amin Bodri szívesen heverészett. Ilyenkor mindig gúnyosan megjegyezte:

–  Látod ravaszdi, hiába próbáltál túljárni az eszemen. Akinek olyan jó és igaz barátja van, mint az ember, azt nem lehet becsapni, még ha aranytojást is ígértél nekem.

 

Rovatok: 
Mese