Gyermekkoromban mindig tréfálkozó anyai nagyapám gyakori vendége volt a családunknak.
    Még szinte le sem ülhetett, le sem vehette fekete pörge kalapját, a négy lányka már úgy csüngött rajta, hogy kibillentette egyensúlyából. Apa nélkül nőttünk, így minden nap külön ajándéknak számított, amikor papó megérkezett a „lyányos” házhoz. Sok volt a férfinak való munka, az mind az ő karja erejét várta, s ő dolgozott is becsülettel, míg a nap le nem nyugodott. Közben azért mindig volt idő tréfára, játékra. A pörge kalap szalagjához virágkoszorút erősítettünk, díszesebb legyen, s nagyapám szép, fekete hajában is ott virított a napközben bele-bele csempészett virágok halmaza.
   Este a vacsoránál a köret kolompér* volt, anyám kakast sütött hozzá, nagyapám tiszteletére, hétköznap. Bizony máskor csak vasárnap és ünnepnapokon került fel hús az asztalra, meg is becsültük a jó falatokat. Visszatérve a történethez, két húgomnak, s nekem már szép, két ágba font coffunk volt, míg legkisebb húgom szöszke fejét 6-8 cm-es haj ékesítette. A pici lány kijelentette; na neki anyu csak húst adjon, mert ő bizony nem szereti a kolompért, nem jó eledel az. Édesanyám összevonta a szemöldökét, míg megjegyezte:
-  Te sem vagy más, mint a többi, tessék a krumplit is megenni!
Addig-addig, hogy a húgom gyorsan befalta a húst, de azt az utálatos krumplit egyre-másra csak tologatta a tányérjában, egyre jobban legörbülő szájjal.
Látva ezt nagyapám, kacsintott egyet és megszólalt:
-  Látom lányok milyen szép a hajatok, milyen sokat nőtt, mióta nem láttam!
-  Látod papó, az enyémbe piros masnit font édesanyám – mosolyodott el Edit.
-  Na és tudjátok-é, hogy mitől ilyen hosszú és fényes a ti hajatok? – kérdezte nagyapa.
-  Nem! – vágtuk rá kórusban.
-  Hát a varázserőtől! – suttogta sejtelmes mosollyal.
-  Na, lyányom, jók voltak-é a lyányok, mert ha igen, elmesélem a varázsigét, de el ám!
-  Nagyon jók voltak, nagyon jók. – jelentette ki anyám cinkos mosollyal, mert tudta,   ennek már tréfa lesz a vége.
…és akkor a papó elmesélte, hogy a krumpli gumóját nagyon messziről, nagy vizeken át hajóval hozták a tengerészek, hogy mindenki részesüljön a varázserőből. Aki nagyon sok kolompért eszik, annak reggelre úgy megnő a haja, hogy az kész csoda.
Tátott szájjal hallgatta ezt a kis húgom. Gyakran volt burgonya az asztalon – szegény emberek mannája ez az étel – s elhitte, bizony azért olyan szép a nővérei haja, mert sok krumplit ettek.
Erre ő két pofira kezdte a krumplit magába tömni, már félő volt, hogy beteg lesz. Nagy-nagy könyörgésre hagyta csak abba az evést.
Lassan mindenki lefeküdt, korán reggel már várt bennünket a munka. Reggel legelsőnek a kishúgunk ébredt, szaladt a tükörhöz, de bizony nem lett hosszabb a haja egy centivel sem.
-  Nadapó, nadapó, becsaptál engem! – hüppögte keservesen.
-  Dehogy csaptalak be drága szentem! – szabódott a papó.
-  Gyere csak velem a tükörhöz! – kérte.
Ezzel karjára ültette a húgomat, és együtt nézelődtek a tükörbe kikerekedett szemekkel. - Na, látod gyermekem, tegnap olyan lapos volt a fejeden a hajad, mintha tejfellel nyalták volna le, de mára nézd csak meg, mekkora szénaboglya lett belőle, nincs ilyen senki másnak kerek-e világon – kócolta meg borzas haját nagyapám Marikának.
A kishúgom egy darabig még nézte-nézte magát a tükörben, és megjegyezte:
-  Tényleg nagyobb lett a hajam, papó!
Erre aztán volt nagy ölelkezés, puszilkodás, megbékélés. Nagypapával az egész napot végig játszottuk, csutkababát készítettünk, ruhácskákat varrtunk, főztünk homokból ebédet. Aztán a kisebb munkáknál is hasznunkat tudta venni a mi drága papókánk.
Mikor papó útra indulván elköszönt  és sorra ölelgetett, puszilgatott bennünket, a kis húgom karja körbefonta a nagyapám nyakát, ahogy a fülébe súgta:
-  Papó, ezután mindig sok kolompért fogok enni, mert szejetlek!
Nagyapám könnyes szemét törölgetve fordult ki a poros, hazafelé vezető útra.
     Az asztalunkon pedig ma is nagy-nagy tisztelete van a kolompérnak, hisz varázsereje van annak, de még milyen, - mindig akad a szegény ember kamrájában - mindig elűzi a mardosó éhséget.

*kolompér = burgonya (tájszó)