Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Graholy Zoé
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Kiskondás, akiből varázsló lett

Adalberto
Adalberto képe

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás– tengeren, ahol a kurta farkú kismalac túr, élt egy kiskondás. Egész nap a disznókat őrizte egy hatalmas, bársonyos, zöld réten. Akármennyire is jó sora volt egyik nap elunta magát, és elhatározta, hogy kitanulja a varázslómesterséget.

Este rendjén, hiánytalanul visszahajtotta az állatokat a gazdához, és bejelentette, hogy holnaptól nem lesz többé kiskondás.

A gazda nagyon elcsodálkozott és kérlelte a fiút:

– Édes fiam, ne menjél el! Ha akarod, felemelem a béredet és dupla ebédet küldök ki a szolgálóval a rétre minden délben.  

Hiába volt kérés, könyörgés a kiskondást nem lehetett lebeszélni. Amit elhatározott azt véghez is vitte. Így a gazda kénytelen volt kiadni a bérét, és könnyes szemmel elbúcsúzott tőle.

– Menj Isten hírével! Ne feledd, bármikor visszajöhetsz, ha úgy hozná a sorsod.

A kiskondás illően megköszönte a gazda jókívánságát, és elindult, hogy megkeresse a varázslótanonc iskolát. Csak az volt a baj, hogy nem tudta, melyik irányba induljon el?

A falu szélén meglátott egy kiskutyát és segítségért fordult hozzá:

– Kicsi kutya, meg tudnád– e mondani nekem, hol találom a varázslótanonc iskolát?

Az eb nagyon elcsodálkozott, amit a kiskondás kérdett tőle. Ilyen kéréssel még sohasem fordultak hozzá. Rövid gondolkodás után szomorúan mondta:

– Sajnos nem tudom. Talán a közeli kerek erdőben lakó öreganyó tudja, hol található. Menj a kerek erdőbe és keresd meg! Amint belépsz a házikójába, köszönj neki udvariasan és szólítsd, öreganyámnak! Ha nem így teszel, akkor megharagszik és kikerget a házból. Járj szerencsével! – vakkantott egyet a kicsi kutya és elszaladt.

Sokáig koptatta a kiskondás a lábait, mire meglelte a kerek erdőt és abban a házikót.

– Szép, jó napot, öreganyám! – köszöntötte, ahogyan a kutya javasolta neki a szobában a kemence mellett gubbasztó anyókát.

– Isten hozott, fiam! Mi járatban vagy erre, ahol még a madár sem jár?

A kiskondás elmesélte az öregasszonynak, hogy varázsló akar lenni, de nem tudja, hol van a varázslótanonc iskola. Szeretne eljutni oda, és kéri az öreganyó segítségét, hogy mutassa meg neki az utat.

– Szívesen segítenék neked, de nem tudom, hol van ilyen iskola – válaszolta az anyó. – Annyit azért mondhatok, van nekem egy öreganyám, aki az ezüstfolyón túl lakik. Menj el hozzá, hátha ő tud segíteni!

Újból nyakába vette lábait, és szapora léptekkel elindult az ezüstfolyó irányába. Harmadnapra oda is ért. A folyó olyan széles volt, hogy nem lehetett látni a másik partját. Nem tudta, mitévő legyen, hogyan jusson át a túlpartra? Próbát tett és beledobta a vízbe a kalapját. Olyan gyors volt a sodrás és olyan nagy örvények voltak, hogy egy pillanat alatt a mélybe rántotta azt. Még csak egy parányi esélye sem lehetett volna, hogy átússzon. Butaság lett volna ezzel kísérletezni. Jött – ment a parton, egyszer csak a vízből egy hal elődugta a fejét.

– Ugye, szeretnél átmenni a túlsó partra? – kérdezte.

– Igen – válaszolta.

– Átviszlek, ha megígéred, varázsolsz nekem egy szép víz alatti kastélyt, amikor varázsló leszel.

A kiskondás megígérte és a hal villámgyorsan átvitte.

– Aztán el ne felejtsd, amit ígértél! – figyelmeztette a hal, amikor elbúcsúztak.

Az anyó öreganya se tudta merre található a varázslótanonc iskola. Tanácstalanul ingatta a fejét.

– Menj el nővéremhez, aki az aranyfolyón túl lakik. Nagyon okos asszony, ha ő nem tud segíteni, akkor senki ezen a földkerekségen.

Megköszönte a legény az öregasszony jóindulatát és folytatta az útját. Amikor az aranyfolyóhoz ért, még jobban megijedt, mint az előző folyónál, mert ez még szélesebb volt, és akkora örvények voltak benne, hogy tán egy falut is elnyeltek volna.

Már éppen azon gondolkodott, hogy lemond a tanulásról és nem lesz varázsló. Inkább visszakullog a gazdához és tovább őrzi a disznókat a réten.

– Kiskondás, akarod– e, hogy segítsek? – ugrott ki a vízből egy hal.

– Boldog lennék, ha átvinnél a túlsó partra.

– Ennél, mi sem könnyebb – mosolyodott el a nagy folyó lakója – , de meg kell ígérned, amint varázsló leszel, varázsolsz nekem egy szép, víz alatti várat.

Ezt is megígérte, és a hal teljesítette a kérését. A túlparton egy kettőre megtalálta az öregasszony házacskáját. Szegényke olyan vénséges volt, hogy nem bírt felkelni az ágyból.

Amikor a kiskondás belépett a házba, az ágyban fekvő anyó mondta is neki:

– Hallottam, hogy varázsló akarsz lenni. Megmutatom az utat a varázslótanonc iskola felé, de ezért három éjjel – három nap szolgálnod kell nálam.

– Mit kell tennem öreganyám? – kérdezte türelmetlenül.

– Ki kell takarítanod a házamat. Ez lesz a dolgod.

A kiskondás körülnézett, és látta, hogy milyen kicsi a ház. Úgy gondolta néhány fertály óra alatt végez itt minden munkával. Nem kell neki itt rostokolnia három éjjel – három nap.

– Ha előbb elvégzem a munkát, akkor nem kell kitöltenem a szolgálati időt? – kérdezte reménykedve, mert szeretett volna, minél előbb a varázslótanonc iskolába menni.

– Amint végzel, azonnal mehetsz a dolgodra – válaszolta az anyó. – Láss hozzá, nehogy ne tudj elvégezni a munkával!

A legény azonnal dolgozni kezdett. Előkapta a seprűt és lapátot. Járt a keze, mint a motolla. Egy pillanatra sem állt meg pihenni. Ennek ellenére mégsem akart elfogyni a munka. Mintha a kicsi ház egyre nagyobb lett volna, és a szobácskából sok – sok másik szoba lett. Este fáradtan rogyott le a lócára, ahol mindjárt el is aludt. Reggel anyó ébresztette harsány hangon:

– Ébredj, fiam! Hasadra süt a Nap és még rengeteg szobát kell kitakarítanod, és már csak két nap van vissza a szolgálatból.

Most is nekiesett a munkának, még egy nő is megirigyelhette volna olyan ügyesen takarított. Valahogy ezen a nap sem tudott végezni. Este olyan fáradt volt, hogy szinte holtan rogyott le a lócára aludni.

Eljött a harmadik nap, de még rengeteg munka volt előtte. Kapott ide, kapott oda. A seprű szélvész sebesen mozgott a kezében. Az öregasszony nem győzte dicsérni:

– Nagyon ügyes vagy fiam. Látom édesanyád megtanított dolgozni.

Késő este lett, amire végzett a takarítással. Megint le akart roskadni, amikor az ágyból hallja:

– Jer, ide hozzám! Most elárulom, hol van a varázslótanonc iskola.

Erre a kiskondás akkorát ugrott, mint egy ház.

– Mondja, öreganyám, mondja! Csupa fül vagyok.

– Itt van a házacskámban ez az iskola, és te sikeresen elvégezted. Most már tudsz mindenféle varázslatot, és igazi varázsló vált belőled.

– Ne tréfáljon velem, öreganyám, mert olyat teszek, hogy magam is megbánom. Mondja, meg gyorsan merrefelé kell mennem!

– Látom, nem hiszel nekem. Nos, idefigyelj! Mondd háromszor jó hangosan egér farok, béka láb, ebből a vénasszonyból legyen egy szép hajadon.

A sok munkától megfáradt legény nem nagyon hitt az öreganyónak, de azért ki tudja miért megpróbálta. Lássatok csodát, mikor harmadszorra is kiejtette a száján a varázsszót az öregasszonyból olyan szépséges fiatal lány lett, amilyet még a világ nem látott. Mindjárt úgy beleszeretett, hogy tán még a nevét is elfelejtette. Végül nagy nehezen kinyögte:

– Szépséges leányka, akarsz– e a feleségem lenni?

– Erre a szóra várok már ezer éve – válaszolta a lány. – Ásó, kapa, nagyharang, tied leszek galambom.

Ettől a kiskondás olyan boldog lett, hogy madarat lehetett volna vele fogatni. Fogott is egy nagy griff madarat, felültette hátára mátkáját és maga is melléje telepedett. A madár fülébe súgott valamit, mire az felrepült a magas égig, és vitte őket egészen az aranyfolyóig, ahol a hal arra kérte, hogy varázsoljon neki egy víz alatti várat. Amikor ezzel elkészült mentek tovább az ezüstfolyóig. Itt varázsolt egy víz alatti kastélyt a hálálkodó halnak. Mihelyt ezzel is megvolt, hazarepültek a kiskondás falujába, ahol akkora lakodalmat csaptak, hogy mindenki hivatalos volt rá. Három éjjel, három nap ropták a táncot, és annyit ettek ittak, hogy majdnem lefordultak a székről. Egyszer csak a kiskondás felugrott és elkurjantotta magát:

– Elfogyott minden étel– ital, most már mindenki hazamehet a dolgára. Vége a mulatságnak.

A násznép szétszéledt velem együtt, mert természetesen én is ott voltam. Hiszen, ha nem lettem volna ott, akkor most ti sem hallottatok volna erről a meséről.

Itt a vége, fuss el véle! Ha nem hiszitek, járjatok utána!

Rovatok: 
Mese