Messzi Afrikában élt egyszer egy kicsi elefánt Bambi. Nagyon szeretett a vízben lubickolni. Amikor csak tehette, mindig módját ejtette, hogy fürödjön. Édesanyja mondta is neki egy szép nap:

– Kicsikém, belőled nagyon jó halacska lehetne. Bizonyára remekül éreznéd magad egy nagy tóban.

Ez felkeltette az elefántkölyök érdeklődését, és ezentúl állandóan arra a nagy tóra gondolt. Egy kismadártól hallotta, hogy az erdőn túl van egy ilyen. Mi lenne, ha egyszer elmenne oda és jelentkezne halnak. Milyen jó dolog is lehet halacskának lenni. Egész nap úszkálhatna és lubickolhatna a hűs vízben.

Tervét nem árulta el senkinek. Ezért egyik reggel, amikor édesanyja nem figyelt rá, kilopózott a házból, és elindult, hogy megkeresse ezt a helyet. Úgy gondolta, hogy egy – kettőre odaér. A madárka is azt mondta nincs messze, csak azt felejtette el, hogy a madarak villámgyorsan tudnak repülni, és néha még a szél is segíti őket.

Bambi elindult, és egész úton azon ábrándozott, milyen jó lesz halnak lenni. Alig várta, hogy odaérjen.

Sajnos, a tó sokkal messzebb volt, mint gondolta. Ki tudja, milyen régóta ballagott már? Sehogy sem akarta elérni a kívánt helyet. A vágya csak vitte előre, és hitte egyszer csak megérkezik.

Az útja egy erdőn vezetett át. Amint ment a kis erdei úton, váratlanul a ravasz róka toppant elébe.

– Hová mész Bambi? – kérdezte

– Megyek a tóhoz lubickolni.

– Veled mehetek? Úgy szeretnék én is fürödni abban a tóban.

– Nem bánom, gyere velem! Legalább nem megyek egyedül.

Természetesen a ravasz róka nem fürödni akart, hanem nagy tervei voltak a kicsi elefánttal. Környéken vadorzók ólálkodtak, és szerettek volna egy elefántot szerezni, mert jó pénzért megveszi tőlük egy cirkusz igazgatója. A rókát kérték meg, hogy segítsen csapdába csalni egy fiatal elefántot. Nem merték megközelíteni az elefántcsordát, féltek a tapasztalt öreg állatoktól, akik képesek megszimatolni, hogy mire készülnek. Jobbnak látták megkérni a ravaszdit, hogy hajtson fel nekik egy fiatal példányt. Kapóra jött, hogy Bambi éppen most ment a tóhoz lubickolni.

Már egy ideje mentek az úton, amikor a róka megszólalt:

– Bambi, tudok egy rövidebb utat a tóhoz. Ha itt átvágnánk az erdőn egy – kettőre a tónál lehetnénk.

Tetszett az ötlet a kicsi elefántnak, mert már nagyon unta a gyaloglást. Lehet, ha tudja, hogy ilyen sokat kell menni, neki sem indul, de a madárka azt mondta, nincs messze. Elhitte, amit mondott, és azt remélte, hogy valóban gyorsan a tóhoz ér.

A ravaszdi róka letért Bambival az útról és a sűrű bokrok között mentek tovább.

– Menjél te elől! – mondta a róka – a te vastag bőrödet nem sérti meg a szúrós ág. Én majd megyek utánad.

Igaz, hogy a kicsi elefánt bőre vastagabb volt, mint a rókáé, de azért némelyik ág az ő bőrét is megsértette. Ilyenkor hangosan felszisszent és riadtan kérdezte az újdonsült barátjától:

– Még messze van a tó? Olyan jó lenne már lubickolni a vizében.

– Mindjárt ott leszünk – nyugtatta meg barátja.

Közben az elefántmama és papa keresni kezdték kicsinyüket. Mindent felforgattak, mindenhová benéztek. Még csak elképzelni sem tudták, hová mehetett. Nagyon megijedtek, mert rosszat sejtettek. A szomszédokat kérdezgették, nem látták-e a kicsi elefántfiút. Mindenki csak a fejét rázta. Senki nem találkozott vele, és nem látta, hová mehetett.

Szerencséjükre közelben volt a madárka, még nem repült el, aki beszélt a kicsi elefántnak a tóról. Amikor meghallotta, hogy az elefántszülők, milyen kétségbeesve keresik Bambit, azonnal hozzájuk repült és mondta:

– Tudom hová ment Bambi!

– Mondd gyorsan aranyoskám! – kérlelte az elefántmama.

– Elment a tóra lubickolni.

– Jaj, Istenem, hiszen az nagyon messze van! Talán el is téved a sűrű erdőben. Gyorsan menjünk és keressük meg!

Környék összes elefántja felkerekedett és elindult, hogy megkeresse Bambit. Csak úgy dübörgőt a föld, amikor a sok hatalmas állat rohamtempóval ment az erdő felé, amerre a kicsi csavargó kóricálhat.

Bambi és a ravaszdi róka egyre közelebb ért a vadorzókhoz. Már látni lehetett az autójukat. A kicsi elefánt rosszat sejtve, ijedten megkérdezte:

– Miért vannak ott azok a teherautók?

– Én nem látok semmiféle teherautókat – mondta a róka. – bizonyára a tóparti nagy sziklákat látod azoknak. Siessünk, mert már én is nagyon vágyom, hogy megmártózzunk a hűs habokban. Olyan meleg van ma. Nincs is jobb, mint lubickolni egyet.

– Nem azok, nem sziklák – torpant meg az elefántkölyök – félek, ne menjünk oda! Haza akarok menni. Szüleim már bizonyára keresnek. Menjünk vissza!

-Ne légy bolond barátom! – bátorította a ravaszdi – Csak nem fordulsz vissza a cél előtt? Gyere, szaladjunk, mindjárt a tónál leszünk!

Az utolsó métereket a róka valósággal erőszakkal vonszolta Bambit a teherautókhoz, ahol marcona, kegyetlen emberek várták botokkal és kötelekkel. Nem volt menekvés, bekergették egy erős faketrecbe, és azon tanakodtak hogyan és melyik autó platójára rakják fel a kicsi elefántot. A ravaszdi róka elégedetten gyönyörködött az ajándékba kapott szép kövér kakasban, amiért idecsalta a kiszemelt áldozatot.

Egyikőjük sem vette észre, hogy egyszer csak szétnyílt a bozót, és legalább húsz, de lehet, hogy több elefánt trombitálva csörtetett elő egyenesen a teherautók felé tartottak. A vadorzóknak nem volt ideje a puskájukért nyúlni, mert Bambi édesapja egyenesen a gúlába állított fegyverekhez futott, és izmos ormányával összemarkolta valamennyit. Jó messze elvitte azokat az erdőbe. Ezalatt a többi elefánt körbeállta az embereket, akik remegve várták a sorsukat. Még csak remény sem volt a menekülésre, mert az elefántok úgyis elkapták volna őket, ha megpróbálták volna.

Elefántmama a ketrechez lépett és kiszabadította rosszcsont fiacskáját. Bambi boldogan bújt édesanyjához, és keservesen sipogta:

-Édesanyám, bocsáss meg, és ne haragudj, amiért elcsavarogtam. Ígérem, többe ilyet nem teszek. Csak lubickolni szerettem volna a tóban.

Anyja nem haragudott kicsinyére. Megbocsátott neki, sőt azt mondta neki:

-Ha már úgyis itt vagyunk a tónál, akkor mi is megmártózunk a tó kellemesen hűs vízében, de előbb jó messzire elkergetjük a vadorzókat, hogy soha többé ne legyen kedvük visszajönni földünkre.

Ez mindenkinek nagyon tetszett. Az összes jelenlevő elefánt egy mély levegőt vett és az ormányukon keresztül trombitálva kifújták azt egyenesen a vadorzókra. A gyorsan kiáramló levegő felkapta őket, mint egy szélvihar és erdőn-mezőn át repítette őket egészen hazáig, ahol lepottyantak egy nagy szemétdomb közepére.

A ravaszdi róka szégyenszemre elsomfordált, és nem mert az elefántok szeme elé kerülni. Ha véletlenül meglátott egyet mindjárt elrejtőzött az erdő mélyén.

Bambi végül megfürödhetet a tóban, amire annyira vágyott. Késő estig úszkált a vízben az elefántokkal.

Este, amikor hazaértek, mindenkinek megköszönte a segítséget, és jó éjszakát kívánt, mert a mai nap nagyon fárasztó volt számára. Olyan gyorsan elaludt a puha ágyacskájában, mint még soha.

Jó éjszakát gyerekek! Álmodjatok szépeket, és ti is mindig fogadjatok szót szüleiteknek!