Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Ki a magyar?

Vajda Laci
Vajda Laci képe

Egy határ menti kis falucskában nőttem fel. Hogy miért határ menti, arra gyerek koromban soha nem gondoltam. Azt hittem, ez így természetes, így van jól .Itt-ott hallottam ugyan, hogy nem is olyan régen, csak pár éve a mi családunk is azok közé a családol közé tartozott, akiket az államhatalom ki akart telepíteni . Erről a dologról a szüleim csak suttogva, titokban beszéltek. Igaz, hogy sokszor kérdeztem őket, hová is lettünk volna „kitelepítve“, meg hogy mi is az a „kitelepítés“ , de erről nem akartak beszélni. Én nem is tudam, hogy van olyan falu, vagy város, ahol másképpen beszélnek, mint magyarul, hiszen én csak ezt a nyelvet ismertem. A templomban a pap  bácsi is magyarul prédikált, a kis boltban a boltos néni is magyarul beszélt. Én úgy gondoltam, ez az egész világon csak így van. „Hiszen még a Jóisten is biztosan magyarul beszél.“ gondoltam én, már abból is kifolyólag, hogy édesanyám magyrul tanított imádkozni, és azt mondta, ha imádkozunk, a Jóistennel beszélünk. Igaz, hogy volt egy család a faluban : a falábú éjeli őr, a Goroz bácsi családja, akik másképpen beszéltek mint mi. Édesapám azt mondta, hogy ők „tótok“, ezért tótul beszélnek. Néha azt is észre vettem, hogy ha a szüleim nem akarták, hogy mi , gyerekek megértsük beszédüket, ők is ilyen szavakat használna-tehát biztosan tótul beszélnek. Mindég is tudni akartam milyen titkokat osztanak meg egymás között, azért irigyeltem őket, hogy tudnak „tótul“ én meg nem. Igaz, nem sokáig kellett várnom, hogy megtanuljam ezt a nyelvet. A sok megfélemlítés miatt itt a nyugodtabb években sem nyíllott magyar iskola, mert a szülők féltek volna abba iratni gyermeküket, ne hogy arra a sorsra jussanak mint ők. Édesanyám később sírva mesélte, hogy a háború után zöldséget vitt a Kassai piacra (mint azelött többször), de csak nagyon keveset beszélt tótul, vagy szlovákul. Ez Kassán a háború elött nem volt gond, hiszen ott is a nagy többség magyar volt. Most is bátran magyarul próbálta kínálni portékáját, mikor három suhanc lefogta, és kopaszra nyírta, azt kiabálva, hogy Na Szlovenszku po szlovenszky! (Szlovákiában szlovákul!) Mondta, hogy sokan sajnálkozó tekintettel nézték, mit cselekednek a háron „hejszlovák“ suhancok, de beavatkozni, segíteni senki nem mert. Ekkor határozta el édesanyám, hogy az ő gyerekei szlovák iskolába fognak járni, hogy ilyen szörnyűség soha ne érje őket. A többi falubelinek is volt sok hasonló tapasztalata, ezért mikor enyhült is a nemzetiségi elnyomás, nem mertek hinni a hatóságoknak, és szlovák iskolába iratták gyermekeiket.  Így tökéletesen megtanultam szlovákul, olyannyira, hogy mikor besoroztak katonának, a katonakönyvembe azt írták, szlovák nemzetiségű vagyok. Ahogy ezt édesapám elolvasta, eléggé felháborodott. „Azért már ne lopják el a nemzetiségünket!“ hangsúlyozta. Ezen elgondolkodtam. „Miért fáj nekik, hogy én, vagy mi magyarok vagyunk. Miért hamisítják meg az adatainkat, miért lopják el a nemzetiségünket?!“ „Ezt azért nem hagyom, hiszen hiába írnám a sasra, hogy tyúk, azért az még sas marad, akkor miért akarják, hogy egy magyarból egy tolvonással szlovák legyen." Kicsit utána olvastan az érvényes törvényeknek, és ezzel a tudással felvértezve ellátogattam a katonai parancsnokságra, hogy javítsák ki a hibás adatot. A parancsnok először arogánsan próbált vissza utasítani, sőt vissza parancsolni (pedig még csak besoroztak, nem voltam katona). Én előhúztam az erre a dologra érvényes államtörvényt, úgy hogy kicsit megjuhászodott. Azért még egy utólsó tromfot kihúzott a talonjából“ Miért akar maga magyar lenni, hiszen nem is tud magyarul!““ "Mibő gondolja, parancsnok „elvtárs?“  „Maga olyan tisztán beszél szlovákul, mint egy nyelvtanár.Egy magyar így nem tud szlovákul!“ „Parancsnok elvtárs, minket arra kényszerítettek, hogy megtanuljuk ezt a nyelvet, de azért a szivünk magyar maradt!“ mondtam. Többet nem próbált lebeszélni. Kijavította a kért adatott, így ujra MAGYAR lettem hivatalosan is. Igaz, hogy mikor bevonultam , a legrettegettebb kaszírnyába kerültem, és a katonai előmenetelér is nekem duplán kellett teljesítenem, de nem szlovákként, hanem MAGYAKÉNT teljesítettem.

 

Rovatok: 
Egyéb