A szerető Isten, letekintett az Égből, és gyönyörködött az ember fiaiban. Hatalmas Trónszékén ülve, szemlélte az Ő teremtményeit. Körülötte, számtalan angyali lény figyelte az Atya örömét, és boldogok voltak attól a tudattól, hogy a hatalmas Istent szolgálhatják.
     Szívükben nem volt féltékenység, csak Isten, sugárzó szeretete vette őket körül. Mindenütt béke, és nyugalom áradt szét. Csodálatos környezetben, igazi fenséges pompában élhették az örökké tartó életüket. Mindenkinek meg volt a feladata, senki sem unatkozott. Végezték a feladatukat, akárcsak  itt a földön az emberek, de mégis, a harmónia jellemezte eme szerető lények közösségét.
     Az Atya, elfogult volt kicsit földi gyermekeivel, mivel csodálatos alkotásnak tartotta őket, és nagyon meg volt elégedve fő művével!
     Szeretet magvait vetette el a szívükbe, sőt, mindenkinek egy olyan magocskát is, amibe bele van kódolva, hogy ki a tulajdonosuk, kihez tartoznak. Ez a magocska, ott mélyen, legbelül van elrejtve, és erről, senki sem tudott, csak maga a Teremtő Isten.
     Kezdetben, csak egy emberpárt alkotott, akikkel alkonyatkor beszélgetni tudott. Megosztották egész napos élményeiket, tapasztalataikat az Atyával, és élvezték, Isten csodás Éden kertjét.
     Ebben a kertben, volt egy alattomos kígyó, aki ellene szegült Isten akaratával, és ehhez felhasználta Isten „kedvenceit” is.
     Az Atya, leleplezte őket, és majd meg szakadt a szíve bánatában, de abban a szeretet közösségben már nem lehetett együtt azokkal, akik elárulták Őt!
     A Menny, felbolydult, amikor az ember, a teremtett lény, akit az Atya úgy szeretett, mint tulajdon gyermekeit, elbukott, és hitt a kígyónak, aki csalárdul rászedte őket!
Menniük kellett! Megismerték a jó, és rossz közötti különbséget. Az Atya ítélete, magában hordozta az életet- és a halált!

      2000 évvel ezelőtt, amikor a földön sokadára, megszaporodott a bűn, ami fölött Isten már nem hunyhatott szemet, az Atya szívében megszületett a Terv, amivel megmenthetné a földi létet a pusztulástól. Oly rég hallgatja gyermekei segélykiáltását! Atyai szíve égett a fájdalomtól, hogy nem tehet semmit gyermekeiért és el kell pusztulniuk! A földön harcok dúltak, és az ősi kígyó tombolt, kihasználva az emberi gyengeséget, naivságot, és hitetlenséget!  Ki vállalná el, hogy megmenti a világot? Vajon ki lehetne az, aki bűntelenül tudja élni emberi életét és meg tud felelni az isteni törvényeknek, lent a földön? Senki nem találtatott méltónak rá! 
     –Én, elmegyek! A Fiú, aki vállalta, hogy eldobva magától rangját, gazdagságát, hatalmát és hús-vér emberként, odaszánja magát ennek a magasztos Célnak!
     Szolgai formát felvéve, hajlandó erre a hatalmas áldozatra! Apró gyermekként megszületni a fizikális világba! Ezzel kifejezve mennyire fontos Neki az Atya akarata, hogy engedelmes szeretetét a Teremtő megláthassa! Akivel a kezdetektől fogva együtt uralkodott, Isten Lelkével egységet alkotva.

     A földön Karácsony volt. Hatalmas hópelyhek hullottak az ég felhőiből, betakarva vele az egész földet. Hegyeket, völgyeket, síkságot, erdőket, mezőket, növényeket, embereket és állatokat. Csodálatos este volt, amikor az emberek repeső szívvel várták, hogy megünnepelhessék Isten ajándékát, a Megváltó születését!
       A dobtetőn, egy magányos épület állt. Tetején, egy alig felismerhető aprócska kereszt. Az épület előtt fáklyák fénye adott útbaigazítást. Hatalmas fenyves vette körül a házat, és az esti holdfényben, egy keskeny úton, emberek sorakoztak egymás mögött. Szerettek volna feljutni a dombra, hogy összegyűlhessenek egy hálaadó imára. 
     A fejük fölött, váratlanul megjelent egy fénylő csillag! Mindenki csodálkozva szemlélte, és álmélkodtak, hogy került oda, hiszen eddig nem vették észre a jelenlétét, viszont amikor rátértek a dombra vezető útra, hírtelen feltűnt mindnyájuknak. A fényes csillag elkísérte őket, bevilágítva előttük a hosszú utat, majd a templom fölött meg állt! A szívüket betöltötte Isten, gondoskodó szeretete, és a hála iránta. Boldogok voltak attól, hogy az Atya ilyen módon fejezi ki, mennyire kedves számára az ő odaszánásuk.
     Hamarosan éjfélt üt az óra, és alig várták már, hogy megérkezve, kicsit megmelegedhessenek ebben a hideg időben. A szívük, már átforrósodott az átéltektől. Megfogták egymás kezét, hogy kifejezzék összetartozásukat, és úgy vonultak be a templom ajtaján.
    Kevesen voltak. Talán ha ötvenen. Pici falu, kevés odaszánt lakójából állt össze ez a kis gyülekezet.
A nyáj pásztora, boldogan szemlélte őket és jelenléte, Isten szeretetét sugározta feléjük!
     Amint ott álltak, egymás kezét fogva, dicsőítő énekeket énekeltek a magasságban az Istennek.
Már nem fáztak. A pásztor hálaadó imája, az áldása, a szívükből feltörő öröm, amiért szabadon lehettek, hogy volt rajtuk a szép ruha, volt mit enniük, egészségesek voltak, és ami a legfontosabb, ismerhették Istent! Ez mind örömre és hálára adott okot! Átjárta őket Isten melegséget adó szeretete, és az összetartozás fontosságát is megérezhették!
Ezzel töltötték be a legfontosabbat, azt, hogy Istent, és egymást is szerették!
    Amint ott álltak imádkozva, énekelve, láthatóvá vált számukra, Isten jelenléte! Egy nagy fényesség kezdett be áradni az ablakon, egészen addig, amíg be nem töltötte az egész termet!
     Éjszaka volt, mégis nappali, vakító fény áradt szét a terembe. Olyannyira, hogy be kellett csukni a szemüket! Egyesével körbevett mindenkit, és megsimogatva az arcukat, lelküket, majd ahogy jött, eltűnt! Ott hagyva szívükben egy bizonyságot az életükre vonatkozóan, hogy soha ne felejtsék el ezeket a pillanatokat!
     Amikor talán egyszer, a legnehezebb időszakon fognak átmenni, akkor is biztosan tudják, hogy megszületett Dávid városában, Betlehemben, Jézus, a Megváltó, aki értük szenvedett, hogy népe szabad lehessen!

      Az Atya, boldogan tekintett le az égből, hogy láthassa szerető gyermekeit! Láthatta, hogy földi gyermekei között is vannak, akiknek fontos Isten, és egymás szeretete! Hűségüket bizonyította a jelenlétük, a törekvés a szívükben, a hála, amit Isten felé éreztek! Egy kis csapat, a nagyvilágból!    Isten szemei pásztázták a földet, megkeresve az Őt szerető gyermekeit, hogy táplálgassa a kis magocskákat a szívükben! Amit jó mélyen elrejtett, hogy legyenek, akik elmondhassák Jézus, megváltó műve, nem volt hiábavaló!
     Ünnepeljük a kisded születését! Tudva azt, hogy felnőve, bevégezte az Atya akaratát! Most a Mennyből figyeli megváltottait! Azokat a kis magocskákat ápolgatja, ami az emberi szívekben lettek elültetve, hogy végül fává növekedhessenek, és jó gyümölcsöt teremhessenek, Isten dicsőségére! 
Áldott, Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

2014. Decemberében B.Sz.É.