A  Kis Jézust karjában tartó Szűz Máriát ábrázoló kegykép, melyhez a csoda fűződik, a máriapócsi,1731-1756-ban épült, barokk Szent Mihály templomban található. 
 1676-ban Csigri László máriapócsi bíró a török rabságából történt szabadulásának emlékére egy Szűz Mária-kegyképet készíttetett, Papp Dániel helyi görögkatolikus lelkész öccsével, Papp Istvánnal 6 magyar forintért. Mivel Csigri nem tudta kifizetni, végül Hurta Lőrinc vette meg, és ő is adományozta a helyi görögkatolikus közösségnek, akik a templomukban helyezték el.
  1696. november 4-én a község templomában - mely akkoriban még csupán egy kis fatemplom volt - a hívők imádság közben arra lettek figyelmesek, hogy az Istenszülő-ikon mindkét szeméből bőségesen hullanak a könnyek. A könnyezés szünet nélkül két hétig tartott, egészen december 8-ig. A korabeli feljegyzések szerint a könnyezés utolsó napján olyan hideg lett, hogy a misebor és a víz is megfagyott, de Mária ekkor is egyfolytában könnyezett.
 1696. december 8-án jelent meg Pócson kíséretével a császári seregek főparancsnoka, gróf Corbelli tábornok. Megvizsgálta a táblakép épségét, s a lefolyó könnyeket egy kendővel maga szárította fel. A vizsgálatot másokkal is elvégeztette 300 ember jelenlétében, akik között lutheránusok és kálvinisták is voltak. Az egyházi vizsgálatot Fenessy György egri püspök rendelte el. Az 1696. december 26-án megkezdett tanúkihallgatások jegyzőkönyvei 36 katolikus és protestáns tanú egyértelmű vallomását tartalmazzák a könnyezés hitelességéről. Corbelli tábornok sajátkezű nyilatkozatot küldött az egri püspöknek, a császárnak pedig jelentésében számolt be a könnyezés csodájáról. A kihallgatások jegyzőkönyveinek eredeti példányai a bécsi Szent István-dóm levéltárában voltak, ma a Budapesti Egyetemi Könyvtár Hevenesi-gyűjteményében őrzik őket. Fenessy György egri püspök engedélyezte a tanúvallomások jegyzőkönyveinek közzétételét, kijelentve, hogy Pócs görögkatolikus temploma Mária csodás könnyezésének színhelye volt.
   A képet a könnyezés után állandó katonai őrizet alatt tartották a pócsi fatemplomban. A helyiek meg akarták akadályozni a kép elvitelét, de a császári döntés végrehajtói ellen semmit nem tudtak tenni. Mivel vallási csodáról volt szó, hamar elterjedt a hír, és I. Lipót felesége magához kérette a festményt, hogy maga is megnézhesse, mi történik vele. A képről utaztatás közben Bárcán, Kassa közelében három másolat is készült. Az eredeti Bécsben maradt, és a mai napig ott pihen. Egyik másolat a kassai Jézus-társasági templomba került, a másik a Sáros megyei kisfalusi kápolnába, a harmadik pedig visszakerült Pócsra.
   A kegyképet 1697. március 1-jén 150 lovas katona sortüze mellett levették az ikonosztázionról. Július 4-én érkezett meg a kegykép Bécsbe, körmenetekkel vitték egyik virágdíszbe öltözött templomból a másikba. A kegyképnek a Szent István vértanúról elnevezett dómba történő végleges elhelyezése napján, 1697. szeptember 11-én Jenő herceg Zentánál döntő vereséget mért a törökökre. Lipót császár 1701-ben Pócsnak adott bullájában maga is tanúsítja, hogy 1697-ben Európa keresztény népeit a pócsi Mária csodatevő erejébe vetett hit késztette imára, és a bécsiek ennek tulajdonították a győzelmet.
Az eredeti pócsi könnyező kegykép a bécsi Stephansdom déli oldalhajójának XVI. századi márványbaldachinja alatt, művészi oltáron kapott méltó elhelyezést. A gyertyák és mécsesek százai égnek állandóan a kép előtt.
II. Rákóczi Ferenc 1703-ban 100 pontba foglalta össze a nemzetünket ért fájó jogtalanságokat. A kéziratot az egri káptalani levéltár őrzi. Ennek 90. pontjában sérelmezi a pócsi kegykép Bécsbe szállítását és vissza nem hozatalát.

   1715. augusztus 1-jén váratlan dolog történt: nem magához a festményhez, inkább a helyhez kötődőnek mutatkozott a csoda. Hiába vitték Bécsbe az eredetit, a pócsi másolat ismét könnyezni kezdett. Másodikán és ötödikén megismétlődött a jelenség, amikor egy külön bizottság is megbizonyosodott arról, hogy valóban könnyek folynak az ábrázolt Szűzanya szeméből. Ekkor másodszor is megszentelték a templomot. Ahogy híre ment a csodának, az emberek tömegesen érkeztek a kis templomba, hogy megnézhessék a könnyező kegyképet. Akkor merült fel a nagyobb templom építésének ötlete, a munkálatok pedig 1731-től elkezdődtek. 1756-ban elkészült az új templom, tornyait később, 1856-ban kapta meg. Az ikonosztáz, azaz a kép helyéül szolgáló díszes fal 1785 és 1788 között készült el, egy ideig baldachinnal, de később azt lebontották, és a falat magát is újjáépítették, 1943-ban.
Sem az eredeti kép, sem a róla készült másolatok a továbbaikban nem könnyeztek, kivéve azt, amelyiket Pócsra visszavittek. 

  1715. augusztus 1-jén Papp Mihály paróchus a reggeli istentiszteletet végezte, amikor Molnár János kántor észrevette a kép könnyezését. A csodás jelenség hírét futár vitte Kállóba, (Ma Nagykálló,) Bizánczy György helynökhöz. Az augusztus 1-jén, 2-án és 5-én több órán át tartó könnyezést sok százan látták. A könnyezést követő napokban Erdődy Gábor Antal egri püspök hivatalosan kivizsgáltatta az eseményt. A szemtanúk vallomásának jegyzőkönyve kétséget kizáróan bizonyítja a könnyezés valódiságát.
   A máriapócsi kegykép harmadik könnyezése 1905. december 3-án kezdődött.

P. Gávris Kelemen szerzetes atya - a kegykép őre - zarándokokat vezetett a templomba. Amikor a kép foglalatát kinyitotta észrevette, hogy a Szűzanya arca a szokottnál sötétebb, jobb szeméből könnycsatorna húzódik le az arcon, ami egy könnycseppben végződik. A könnyezés december 19-ig folyamatosan tartott, majd december utolsó két napján is, összesen 18 napig. A könnyezés tényét egyházi és világi vegyesbizottság ellenőrizte, s megállapította a könnyezés valódiságát. A könnyeket felfogó selyemkendőt kicsiny foglalatban a templom falára függesztették, ma is ott található a kegykép alatt.

   II. János Pál pápa 1991. augusztus 18-án szent liturgiát tartott a kegykép előtt, mégpedig magyar nyelven. Ez az esemény a templom történetének meghatározó eseménye volt.