Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A két március folytatása 8.

Vajda Laci
Vajda Laci képe

A Horvát bán mindég szeretett mindenható nagyurat játszani. Mikor a két fiatalt meglátta, lekezelő, hangnemben, németül szólt hozzájuk, de ezzel csak annyit ért el, hogy Erzsike artikulálatlan hangon visongani kezdett.  Igaz, hogy szegény lány nagyon félt, de útközben, ahogy ide taszigálták őket, Bélának sikerült pár szót váltani vele. Megértette, hogy hajszálon függ az életük, és ha nem játssza jól a szerepét, fel is akaszthatják őket. A rémült ijedtséget nem is kellett mímelni, és az artikulálatlan visongást Benyiczki őrnagytól kicsit elsajátította. Jellasics meglepődött, mikor egy visongó néma tót asszonnyal találta magát szembe, akit nem is tudott kihallgatni. De mikor Bélához fordulva horvátul ordította:

-Što ti radiš ovdje, kopilard? (Mit kerestek itt, disznók?)- csodálkozására Béla próbált tótul felelni, hogy a környéket járják, és munkát vállalnak, vagy koldulnak. A bán szerencsére nem tudott tótul, mert hamar rájött volna, hogy a legény valami „áltót“ lehet, hiszen még a nyelvet sem tudja rendesen. Béla váltig állította, hogy már azt sem tudja, honnan jönnek, mert sok falut kell átkutyagolniuk, hogy egy két fazekat fódozva kapjanak valami élelmet. De ez a bánt egy kicsit sem érdekelte. Inkább arról faggatta a „drótostótokat“, honnan indultak tegnap, és főleg a magyar csapatok mozgása felől érdeklődött. Tudta, hogy a rémült, szerencsétlen emberek  félelmükben hajlamosak a túlzásokra, de biztosan nem hazudnak. Mikor a kihallgatást befejezte, Bélát és Erzsikét bezáratta egy parasztház pitvarába, de  megparancsolta az őröknek, hogy adjanak nekik valami ennivalót, és hagyják őket pihenni, hiszen csak szerencsétlen tótok.  Ahogy Béla szavaiból kivette, az ellenséges magyar seregek már sűrűn ellepték a Tisza bal partját, és Szolnok környékét erősen védik. A jelentésében, amelyiket  a főparancsnokságra küldött, kitért arra, hogy előőrsei elfogtak egy tót házaspárt, kik tegnap hagyták el Kecskemétet, és látták, hogy az nap délután gyalogságból és lovasságból álló ellenséges hadtest zeneszóval vonult be a városba. Még meg is erősítette, hogy a házaspár hírei hitelt érdemlőek, hiszen alig tudtak elmenekülni az őket úldöző magyar huszár járőrök elől, akik egészen Nagykőrösig portyáznak.

Jelassics bán jelentése nagyon megkeverte  Windiszch-grätz kártyáit.  Losonc környékén ellenség, Szolnokon ellenség. Béla nem is sejtette, hogy kitalált zagyvaságai, amit a bánnak mondott, mennyire nagy zűrzavart keltettek az osztrák hadvezetésben. Persze, neki kisebb gondja is nagyobb volt ennél. Az ellenség hadállásai mögé kerültek, ahogyan a parancs szólt, sőt, olyan kavarodást okoztak, amire senki nem számított, de most bent vannak az oroszlán barlangjában. Ha kiderül a furfangjuk, menten vége az életüknek. Ezt Béla nagyon jól tudta, de Erzsikének egy szót sem szólt. „Minek ijesztgessem szegényt.” – gondolta, és azon törte a fejét, hogyan szabaduljanak ebből a kutyaszorítóból.

Az osztrák fővezér a sok zűrzavaros, ellentétes jelentések miatt nem merte megkockáztatni, hogy a seregekkel átkeljen a Tiszán, és mikor most már igazán megbízható forrásból értesült a Görgey – hadtest előnyomulásáról Eger felé, elhatározta, hogy a szétszórtan működő csapatokat Gödöllő vidékén összevonja. Igaz, hogy a fővezér parancsai el lettek küldve, de szerencsére az alvezérei ezt különböző okok miatt felülbírálták. Schlik nem indult időben, és Jelassics is csak a napokban határozta el, hogy kimozdul hadiszállásáról. Nagykáta felé indította seregeit. Mivel nem nagyon akart csatát vállalni, ezért csak hátrált a Klapka vezette I.magyar hadtest elől. Majni és Erzsike egy tápszekér mellett haladva ment a bán hadaival. Tervezgették a szökést, de annyira körül voltak véve osztrák és horvát katonákkal, hogy ezt meg sem kísérelhették. Jellasics futárok által értesült Schlik  Hatvan melletti verességéről. Az történt, hogy az elbizakodott osztrák parancsnok április 2.- án kora hajnalban meg akarta leckéztetni az ellene felvonuló VII. magyar hadtestet, mert úgy gondolta, ennek újonan kinevezett parancsnoka Gáspár András huszár ezredes nem ér fel az ő hadi tapasztalataival és stratégiai tudásával. Mikor elindította hadait, megjegyezte a hatvani szállásadójának, hogy „egy kis nyúlvadászatra indul, de ebédre biztosan itthon lesz.” Érdekes módon valahogy elszámolta magát. Ugyanis itt a vadász szaladt el a nyúltól, mert Gáspár András ezredes hadai először Hortnál, majd Hatvan előtt, és harmadszor bent a városban úgy kiporolták az elbizakodott osztrákok irháját, hogy azok alig bírták szedni a hosszú lábaikat, és csak szerencsével tudtak Aszódon át Gödöllőre menekülni. Mikor a horvát bán ezt a futárjelentést kézhez kapta, inkább maga is kerülni akarta a csatákat, és a csapatait Tápióbicske, Nagykáta, Süly irányában akarta minél hamarabb Gödöllő felé meneteltetni.  Persze, Klapka is tudott a bán seregeinek mozgásáról, hiszen neki is voltak felderítői és kémjei.  Szorosan az osztrák-horvát hadak nyomában nyomult, mert nagyon jól tudta, hogy a Damjanich tábornok által vezetett III. hadtest segítségével, amelyik Klapka hadai nyomában szintén a bán seregei ellen vonul, könnyű győzelmet arathatnak.

Klapka hadai április 4.- én a kora délelőtti órákban özönlötték el Nagykátát, de Jellasics fürgébb volt. Igaz, hogy az éjszakát a szomszédos Tápióbicskén töltötte, de már kora hajnalban riadóztatta seregét, és Kóka felé tovább vonult. Tápióbicskén csak néhány tápszekeret hagyott hátra, hogy csapdába csalja a magyar hadakat. Majni itt szeretett volna maradni Erzsikével együtt.  Úgy gondolta, hogy ha lemaradna, újra a sajátjai között lehet majd, és még a készülő csapdáról is figyelmeztetheti Klapka tábornokot.

 A legény sokat gondolt most Erzsikére. Mikor még Kenyhecen voltak, rá sem mert nézni, hiszen a legjobb barátjának volt szerelme, és később még bonyolultabbá vált a helyzet, hiszen Gyurka is meg Józsi is Béla bajtársai, honvédtársai voltak. Most, hogy együtt vándoroltak, nem csak azt tapasztalta, hogy e gyenge fiatal lányban mennyi akarat, és dacos bátorság szorul, hanem egyre jobban azt látta, hogy még rongyos, rendezetlen gúnyákban is milyen szép lány. „Azért a Gyurkának meg a Józsinak is jó szeme volt:” – gondolkodott kicsit hamiskásan. De el is szégyellte magát. Béla nagyon bátor legény volt a kémkedésben, meg a csatákban is, de a lányok előtt tapasztalatlan, és esetlen, ügyetlenkedő. A nóta talán úgy mondja, hogy „gyáva legény.” Pedig ha tudta volna, hogy Erzsike is egyre gyakrabban gondol már nem csak hálával, hanem talán kicsit csodálattal Majnira. Igaz, hogy ő is elhessegette ezeket a gondolatokat, hiszen nem olyan régen sírva térdelt Gyurka, és Józsi sírja fölött. Úgy gondolta, neki soha többé nincs joga legényre gondolni. De egyről vélekedik az agy, és másat cselekszik a szív. Ezért szégyenkezett Erzsike, ezért alig merte Bélára emelni a szemét.

folyt.köv.

Rovatok: 
Irodalom