Fontolgatta, hogy egy bozótos helyen megszöknek, hiszen a pásztor előttük haladt, de elvetette ezt a gondolatot. A kutyákat talán le is tudná valahogy rázni, de minek szöknének, hiszen semmit el nem követtek. Igaz, hogy háborús idők vannak, meg statáriális állapotok, de a harcok már nem ezen a vidéken zajlanak, így katonák sincsenek Perényben. Nyugodtan haladt hát a pásztor után, Erzsike meg szipogva rejtőzött a háta mögé, mert a három kutyától nagyon félt. Már a falu felé közeledtek, mikor a hími dűlőút felől egy lovas szekér közeledett.
- Hová , hová Pali bátyám, mikor a csorda lassan a Potoczky kukoricását tarolja?- szólt kissé erélyesen a lovakat hajtó pödört bajszú fiatalember.
Tehette, mert fiatal kora ellenére ő volt a falu bírója.
- Megyek már vissza a csordához, de ezek az idegenek ott ólálkodtak a határban. Gondoltam, bekísérem őket. - szabadkozott a pásztor, és már loholt is vissza.  
   Luka Péter, a Perényi bíró csak úgy, a szeme sarkából nézte a két fiatal.
- Mit kerestek itt? Nem tanácsos ezekben a zavaros időkben kószálni. Még úgy jártok, mind a Gyurka meg Józsi barátaid. -
Majni Béla nagyot nézett, de mikor jobban szemügyre vette a bakon ülő fiatalembert, rájött, hogy Kassán, a kaszárnyában találkoztak.
- Látom, megismertél. Én is ott voltam Budamér mellett, de mikor Kassáról kis híján fejvesztve menekült a magyar had, és egy lengyel rátermettsége mentette meg a szégyentől, úgy gondoltam, nem harcolok tovább. Minden csepp vérem a magyar hazámért adnám, de mikor tapasztaltam a tisztek, parancsnokok széthúzását, sokszor gyávaságát, és azt, hogy esztelen parancsok miatt sok fiatal magyar vér omlik, a bicska nyílott a zsebemben. Hiszen milyen hadvezér az, akinek a honvédek részeg vakmerőségükben parancs nélkül csatát nyernek, és a nyert csatát mégis magának tulajdonítja. 
   Igaz szavak voltak ezek, hiszen Klapka a hidasnémeti híd visszafoglalását tényleg magának tulajdonította. A vezérlő tisztek közötti széthúzás szintén tény volt, de erről  Majni Béla nem sokat gondolkodott.
- Kenyhecen nem maradhattunk. Ezt a szerencsétlen lányt még a családja is üldözi, engem meg, ha változna a hadi szerencse, biztosan akad köpönyegforgató, aki átadna az osztrákoknak. - mondta el a helyzetüket.
   A Perényi bíró segítségével, és útmutatását követve estére már a Kanyapta patak völgyét is elhagyták.  Nem kellett élelmet koldulniuk, így a falvakat inkább kerülték. Péter is mondta, hogy Kornis őrnagy itt-ott megjelenik a vidéken, és minden faluban van besúgója is.
   A paraszt ember nem szereti a háborút, hiszen az neki csak szenvedést, nélkülözést hoz. Ezért, ha lehet, nem is avatkozik bele. Itt a tavasz. Vetni kell, és majd nyáron aratni. Ez az ő élete, és nem nagyon törődik az ”urak dolgával”. „Jobbágyfelszabadítás!”- azt sem tudja, mi az, hiszen sok nemes úr erről hallani sem akar, hiába van róla törvény. 
   Bizony, a Kenyheci, Perényi, vagy más falu egyszerű embere inkább annak örült, ha a hadak elvonultak, és hagytak valami keveset a szérűjében, mert így a családja nem halt éhen.
   Majni Béla sem meggyőződésből lett honvéd, hanem mert a barátja, a Varga Gyurka az akart lenni. Most mégis a hadakat igyekezett utolérni. Valahogy az járt a fejében, hogy a falujában, az öreg nénén kívül senkinek sem hiányzik. Egy haszontalan senki. A honvédek között otthon érezte magát. Tartozott valahová. Mikor a két barátjával kémlelte az osztrákok mozgását, tudta, hogy hasznosat cselekszi, hogy a Magyar Hazájáért harcol. Két legjobb barátja ezért a hazáért vesztette életét. Úgy gondolta, nincs joga feladni ezt a harcot. Ennyivel tartozik Gyurka és Józsi emlékének, és valahol a szíve mélyén érezte, hogy Magyar Hazájának is.
   Nem tudta pontosan, hol találja a hadakat, de Luka bíró azért annyi útbaigazítást adott, hogy Torna környékén is volt kisebb csetepaté. Ezért arra igyekezett. Ha egyedül van, gyorsabban haladt volna, de Erzsikét sem hagyhatta magára. Már talán egy hete úton voltak. Az élelműk régen elfogyott, és valami melegebb ruhaneműre is szert kellett tenni, hiszen a március 20.-a körüli idő a Gömöri erdős tájakon elég zord tudott lenni. Volt falu, ahol Béla tényleg edényt foldozott. Még szerencse, hogy gyerekkorában sokszor figyelte a falujukba tévedt drótos tótok munkáját, és szerszámot, az álcázás végett a Perényi bíró adott neki. Így el tudta hitetni, hogy a néma feleségével vándorló drótos tót, és még szerény élelmet, elnyűtt ruhákat is adtak nekik.  
   Az egyik napon Osgyán környékén érte őket az este. Szénakazalba húzódva akartak éjszakázni, mivel sötétedés után nem mertek a településhez közelebb menni. Segített Erzsikének, hogy bevackolja magát a kazalba, és éppen maga is elbújt volna, mikor egy éles fájdalmat érzett a tarkóján, és eszméletét vesztette.

foly.köv.