Még a „két „cigány“ vígan ropta a táncot társuk hegedű nyekergésére, addig Majni csak szerényen a kerítés tövébe kuporgott. Mikor a „prímás“ abbahagyta a hegedülést, és a három cigánylegény a lőrétől megrészegűlten a Duna partra tántorogva a hídfő melletti fa alá heveredtett, a drótostót is  jobbnak látta elkotródni a kocsma udvaráról. Úgyis kitették volna a szűrét, mert  semmit nem fogyasztott. A fa felé sétált, de mikor látta, hogy ott a cigánylegények heverésznek, csak a Duna partján állt meg, hogy megmossa a kezét. Pomutz főhadnagy ( a cigányprímás) is kicsit tántorogva arra indult, és egész halkan beszélgettek.
-Te Béla, majd ha a mieink között leszel, írd le pontosan az ágyúfészkek elhelyezését, mert ez nagyon fontos, és juttasd el  Klapkának, vagy Görgeynek.-Majni csak a szemeit meresztette.
-Hogy írjam le, mikor írni nem tudok, hiszen a nevemet is csak Varga Gyurka barátomtól tanultam meg lefirkantani.
Pomutz nagyon meglepődött, mivel kémkedéssel főleg ügyes, talpraesett diákokat szoktak megbízni. Utasította Bélát, hogy ő Vác felé, a Duna bal partján igyekezzen Komáromot megközelíteni.
-A Duna kanyar után se térj le nagyon a folyótól, és ha lehet, kerülj be Komáromba. Mi megpróbálunk átkelni a Dunán, és dél felől megyünk. Ha szerencsénk van, majd Komáromban  találkozunk.-
    Reggel Béla megint egyedül indult, és csak saját magában bízhatott. Sokat gondolt Erzsikére, de most már „módjával“ tette, nehogy úgy járjon mind a három cigánylegénnyel Pest elött.  Ismeretlen, idegen , de nagyon szép tájakon, mindég a Duna folyásával szemben haladt. Az útjába eső falvakat nem kerülte, hiszen drótostót mivoltából kiindulva minden faluban elkántálta a „drótoznyi.fótoznyi“ szavakat. Azért, ha tehette, inkább kevesebb „munkát“ vállalt, hogy ügyesebben , gyorsabban haladjon. Ha kint a határban, lódobogást, vagy más zajt hallott, letért az útról. mert fogalma sem volt, hogy most magyar seregek, vagy az ellenség uralja a vidéket.  Reggel hagyta el a fővárost, és már kora délután Vác felé közeledett. Nem tudta, hogy  talán tíz napja itt a magyar seregek győztes csatát vívtak, ahol fogságba esett, és fejsebébe belehalt az osztrák városvédő hadak parancsnoka,  Götz tábornok is, mert Béla akkor még Cegléden Erzsikét ápolta, és maga is lábadozott. A váci csata hőse Földvári Károly zászlóaljparancsnok  lett,aki alól hiába lőtték ki a lovat, rettenthetetlenűl vezette zászlóalját a győzelemre. Kossuth Lajos maga rendelte el, hogy a kilőt ló helyett  a legnemesebb paripát adják neki, mire Damjanich kacagva megjegyezte, hogy ennek az őrültnek csak igáslovat adjanak, hiszen az első csatában úgyis kilövik alóla.
    A nagy harcok helyszíne hónapokig, évekig belerajzolódik a tájba, amit Béla is nagyon jól megfigyelt  már a város szélén. Egyszer csak lódobogást hallott, egy csipkebokor mögé akart rejtőzni, mikor az útkanyarulatból magyar huszárok vágtattak felé. Egy szőke hajú, alig pelyhedző bajszú huszár tótul szólította meg, amire Béla legjobb tudása szerint válaszolt, de úgy látszik gyanús lett a fiatal huszárnak.
-Strázsamester uram!- szólt a  parancsnokának. – Ez a drótos nagyon gyanús nekem. Olyan furcsán beszél tótul, hogy alig értem a szavát.-
     A strázsamesternek sem kellett több.  Két huszár kíséretében Aulich Lajos tábornok elé vitette Vácra, hogy ő döntsön a sorsáról. Mikor a tábornok elolvasta Klapka György menlevelét, és Béla elmondta neki, hogy Pest –Budáról hoz híreket, nem is tartóztatta. Éppen gyorsfutárt indított Görgey főparancsnokhoz. Bélát is lóra ültette, és a gyorfutárral ő is a magyar fősereg álásai felé vágtatott. A  magyar hadak csak két napja győztes csatát vívtak Nagysallónál, és utána gyors menetben a körbezárt  Komárom felmentésére igyekeztek.Béla az utolsó híreket a főseregről még Cegléden hallotta Vadász századostól, ezért most nagy érdeklődéssel figyelte a futár elbeszélését  a Nagysallói ütközetről. Szinte látta, ahogy a Klapka hadteste, amelyikbe valamikor ő is tartozott, április 19-én , már jóval a Garam  folyó túlsó oldalán reggel 8 óra tájban a hölvényi erdőhöz közeledett. Szerencsére a parancsnoknak volt annyi harci tapasztalata, vagy saját kárán tanult, hogy felderítőket menesszen előre. Ezek óvatosságra intették, mer hatalmas ellenséges tábor körvonalazódott előttük, és Nagysalló községet félkörben ölelő dombokon az ágyúütegek sűrű láncolata csak arra várt, hogy tüzet okádva megállítsa a honvédeket.  Klapla belátta, hogy az I. hadtest men birkózna meg ilyen  hatalmas ellenséges sereggel, ezért hamarjában értesítette Damjanichot, és a még Zsemléren tartózkodó Gáspár tábornokot.  A támadás délelőtt 9 óra körül kezdődött, és  a csata csak este 6 óra tájban ért végett. Ez volt talán a tavaszi hadjárat legvéresebb ütközete. Görgey tábornok  Damjanich rendíthetetlen szilárdságának tulajdonította a nagysallói győzelmet, de a futár elmondta, hogy hiábavaló lett volna Damjanich rátermetsége, Klapka, vagy akár Görgey hadvezetési tehetsége, ha a magyar honvédek, nemzetőrök és huszárok nem harcolnak olyan halált mevető, hazaszerető bátorsággal. A csata után Görgey tábornok az I., és a III. hadtestet a most  már  északról szabadon megközelíthető Komárom felé indította, hogy végre felszabadítsák a sokat szenvedett várost. A Gáspár tábornok által vezetett VII. hadtest a buda-esztergom-érsekújvári út biztosítására, és az Esztergom felé menekülő ellenség üldözésére indult.
    A futár, mivel Csallóközi legény volt, jól ismerte a tájat. Tudta, hogy a folyók ilyenkor, április 20-a körül meg vannak áradva, és szétfolynak az ártéri réteken. Ha nem ide való gyerek lett volna, talán át sem jut az árterületeken. Ő nagyon jól ismerte a gázlókat, rejtett szigetecskéket, és szárazabb utakat, ezért tényleg gyorsan tudtak haladni. Már április 21-én este utol is érték az I. hadtest utóvédnek állított nemzetőr csapatait a Vág-Duna  partján . Mikor Szentpéter  felé igyekeztek, ahol a nemzetőrök parancsnoksága volt, és átkeltek a gázlón, mert a Vág és Zsitva folyók elöntötték a tájat, Béla már nagyon vágyott valami melegebb hajlékra. A hivány ruháin bizony akkurátusan átfujt a hideg északi szél, és  majd el vitte az Isten hidege. Örült, mikor a futár végre megállt egy Szentpéteri kis házikó elött, ahová a Vág-Duna mellől a strázsán álló nemzetőr irányította. Ahogy beléptek az ajtón, az asztal mellől egy sebesült hadfi ugrott fel, akit Béla alig ismert meg. Vadász József százados volt, de a fején akkora kötés éktelenkedett, mint egy turbán, és a bal karja is fel volt kötve.
-Béla, veled csak a csatatéren találkozik az ember?- kérdezte Majnit nevetve.

     Folyt.köv.