Ez elég jó tervnek látszott, de először arra volt szükség, hogy valahogy bejussanak Pestre. Együtt semmi esetre sem mehettek, hiszen már az gyanút keltene, ha a drótostót három cigánylegénnyel érkezik. Így Béla egyedül ballagott Pest szűk mellékutcáin, és sokszor még arra is kényszerült, hogy szennyes, ürülékes pocsolyákat kerülgessen, mert akkor még a mellékutcákon bizony nem volt semmilyen csatornázás. A „cigányok” vidámabban érkeztek, és a pontonhíd (amit a pestiek repülőhídnak mondtak) közeli kocsma udvarán vertek tanyát. A kocsmáros először el is akarta őket kergetni, de mikor a szakállas vidám, cigányos dalokat kezdett hegedülni, a másik kettő meg mókásan duhaj cigánytáncot ropott, amire az utcáról is pár bámészkodó bejött a kocsmába, még a legolcsóbb lőréjéből is küldött nekik egy-egy icce bort.  Később, már majdnem szürkület előtt betévedt a kocsma udvarára egy drótostót is, de arra senki nem ügyelt. Pár krajcárér kenyeret vett, és azt molyozgatva leült a kapuoszlop tövébe.  Arra már senki nem figyelt, hogy mikor a szakállas cigány abbahagyta a muzsikálást, és kiosont az udvarról, a drótostót is feltápászkodott, és lassan a hídfőhöz, a Duna partjára sétált, ahol egy terebélyes fa alá telepedett. Nem volt ez feltűnő, hiszen már jócskán tavaszodott, az éjszakák is tűrhetően melegek voltak, ezért a szegény vándoriparosok sokszor a szabad ég alatt tanyáztak . Hová tűnt a „cigányprímás”, az senkit sem érdekelte. Pomutz főhadnagy (mármint a „cigányprímás”) egy úriház bejáratához osont, körültekintően, hogy ne keltsen gyanút, és eltűnt a kapualjban. A magyar ügyekhez hű informátora lakott e házban, aki el is mondta neki. hogy Pesten nagyon kell vigyázni. Sok az áruló, hiszen a lakosok többsége német, szerb, vagy más nemzetiségű, és sokan vannak, akik nem kedvelik a magyarokat.

 Reggel „véletlenül” a Duna parton volt a három cigánylegény is, és zajongva annak a fának az árnyékában telepedtek le, ahol a drótostótot éppen felzavarták álmából. Ezért ez rosszallóan szedte a cókmókját, hogy tovább induljon.  A bámészkodók csak ezt a jelenetet látták, de közben a két honvéd, és Majni Béla is figyelmesen meghallgatta Pomutz főhadnagy parancsait. A nagy sokadalom, a tumultus többnyire a reggeli órákban szokott lenni, mikor a piacosok elhozzák áruikat, és a Dunán át akarnak jutni, hiszen sok osztrák katona is szívesen kipótolta a komiszkenyeret egy-egy darab jó magyar szalonnával, vagy kolbásszal. Hogy ne keltsenek gyanút, először Béla, azután a három „cigánylegény” is újra a tegnapi kocsmaudvarra ment. Béla még a kocsmába is bemerészkedett, hogy egy-két garasért pálinkát vegyen magának.  Persze, nem is a pálinka érdekelte, de az udvar magas kerítéssel volt körbe kerítve, ahonnan nem látszott a hídfeljárat. A kocsma ablakából pedig  Béla jól látta, mikor gyűlik össze a sok ember. Ahogy ez megtörtént, kicsit sietősebb léptekkel indult a híd felé, de közben intett a főhadnagynak is, aki, cigányosan, nagy alázatosan átfurakodott a sokadalmon, és majdnem Béla mellett  a tömeggel haladt a pontonhídon . A két másik „cigány” már a kocsmaudvaron hangosan veszekedtek. Szidták egymást, mind a bokrot, közben nagy lökdösődéssel a tömegbe furakodtak. A végén úgy összeverekedtek, hogy mindkettő nagy rozsdás kést vett elő. Erre olyan riadalom támadt, hogy a környező katonai patrulok, még akik a hídon is voltak, elhagyták ellenőrző helyüket, és a tömeget igyekeztek szétoszlatni. Persze, a két verekedő cigánylegénynek már hírét sem látták. Azok egy sikátorból vigyorogva figyelték a fejleményeket.

Pomutz főhadnagy, cigány gúnyában kicsit lemaradva Bélát követte a hídon, és mivel a sokadalomba vegyültek, senki sem figyelt rájuk. Mikor átértek, Béla már az első útjába eső udvarba is belépett „drótoznyi, fótoznyi.” szavakkal, amit annak idején a falujukba tévedt drótostótoktól hallott.  Nem azért tette, mert annyira vágyott volna fazekakat, meg más edényeket drótozni, de az álcázás miatt nem tehetett mást. Közben tüzetesen megfigyelte, hol van katonai őrség, hol vannak letalpalt ágyúk. tarackok. Pomutz főhadnagy a vár kapujában rakta le a lyukas kalapját, és vidám nótákat játszva figyelte a járókelőket. Közben, ha valaki befelé haladt a várba, igyekezett azt megszólítani, és valahogy vele egyre beljebb jutni a várkapun.  Az volt a céljuk, hogy mennél jobban kifürkésszék az osztrákok erejét, ágyúfészkeit, meg mindent, ami katonailag hasznos lehet.

Késő délután Béla, a „drótostót” Óbuda felöl közeledett a pontonhíd feljárója felé, és közben kántálta a maga egyhangú:”drótoznyi, fótoznyi” kantátáját, mikor egy kéttagú osztrák patrul állta útját, és az egyik csehül szólította meg:

-Ty se mi zdáš moc podezřelý. Co se tu flákáž?  (Nagyon gyanús vagy te  nekem. Mit ólálkodol erre?)

Pomutz főhadnagy, aki egy közeli kapualjban koldulva hegedült nem is tudta mit tegyen. Ha közbe- lép, ő is gyanuba keveredik. Nagyon sajnálta Bélát, de inkább hóna alá szorította a kölcsönkért hegedűt, és a feljáró felé igyekezett.

Béla megijedt, de nem vesztette el lélekjelenlétét. Tótul magyarázkodott, hogy ő csak edényeket javít, hogy valahogy megéljen.

A két osztrák katona, akik Hodonín környéki morvák voltak csak összenéztek.

-Já mu  vúbedz nerozumím . (Én egy szavát sem értem.) – szólt a társának a fiatalabb morva.

-Pusť ho, vždiť je to jen ubožák. (Ereszd útjára, hiszen ez csak egy szerencsétlen.) - szólt az idősebb. Bélának óriási szerencséje volt, hogy két engedékeny morva katonával találkozott. Így szürkület elött ő is a tegnapi kocsma udvarán volt, ahol a három cigánylegény ismét nagy mulatást rendezett.

  folyt.köv.