Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A két március folytatása 12.

Vajda Laci
Vajda Laci képe

Gödöllőt elhagyta, és, úgy gondolta, legjobb, ha Pest-Budát érintve Komárom felé veszi az útját. Még Vadász századostól tudta, hogy a főváros az ellenség kezén van, és hogy Komárom ugyan tarja magát, de kemény ostromgyűrűvel van körülvéve. Úgy vélekedett, Pest-Budára meg sem próbál bejutni, csak a környéken tanyázó ellenséges alakulatokat figyeli meg, és tovább halad  Felvidék felé. Ha Komáromhoz jut, ott valahogy csak beügyeskedi magát a körülzárt városba. Már április 18-a volt, és javában tavaszodott, de a folyók mindenütt megáradtak, hiszen a Felvidéki hegyekben most olvadó hó rengeteg víz utánpótlással tudta ezeket duzzasztani. Az úton sokszor szekérre könyörögte magát, hogy gyorsabban haladjon.  Rá is volt szorulva a környéket ismerő parasztok, utazó kereskedők, vagy vándoriparosok segítségére, hiszen jómaga azt sem sejtette, hogy ha Pestről Budára akar jutni, útjában van a nagy folyó, a Duna, amit nem nagyon tudna átgázolni. Ezért mindenkitől, akivel csak összehozta a szerencséje, próbált tótosan érdeklődni.  Persze, ha katonai patrult látott, inkább csendben meghúzódott, vagy ha időben felfigyelt ezekre, leugrott a szekérről, és elkerülte az osztrák katonákkal való találkozást. Talán nem történt volna semmi, de még a gyanú árnyékát is kerülni akarta, hiszen most már nem csak jómaga miatt, hanem Erzsike miatt is vigyázni kell magára. Még mindég a fülébe csengtek a lány szavai: „Vigyáz magadra, mert ha tégedet is elveszítelek, azt nem élem túl!” Ezen ábrándozva ballagott épen, már Pest város szélén, mikor egy bodzabokor mögül három rongyos gúnyába öltözött, mezítlábas cigány ugrott elé. Ketten oldalról lefogták, hogy mozdulni sem tudott, a harmadik, talán a vezérük már húzta is le róla a tótos felsőkabátot.

-Ne félj, nem bántunk, csak a gúnyáidra van szükségünk.- nyugtatta volna, de a rongyos felsőkabát belső zsebében rátalált Klapka generális menlevelére.

-Na, elő a farbával, barátom! Ki vagy te, hogy Klapka menlevelével szaladgálsz a főváros környékén?-

Majni éppen azon törte a fejét, mivel is vágja ki magát ebből a kutyaszorítóból, mikor jobbra tekintve megismerte a karját szorító „cigányt.”

-Hát te mit keresel itt, Pista?- szólt rá, és próbálta kiszabadítani a karját a Pistának nevezett egyén vas markából.

Most már az is jobban megnézte a drótostótot, és el is engedte a karját. Pár perc múlva együtt szalonnáztak, és jóízűen elfogyasztották Béla szalonna meg kenyér tartalékát. Kiderült, hogy azok, akiket Béla cigánynak nézett, magyar honvédek, akik szintén kémkedni jöttek Pest-Buda környékére, és azért akarták levetkőztetni őt, mert úgy gondolták, drótostót gúnyában talán a Duna majdnem kész új kőhídján, vagy a most használt, egymás mellé állított hajókból hevenyészett pontonhídon valamelyikük Budára is bejut. A három „cigánylegény” vezetője Pomutz György főhadnagy volt, akit Béla eddig nem ismert, mert ővele nem találkozott annak idején a Kassai kaszárnyában, csak a cigányképű Sándor Pistával, aki majdnem falubelije, Szinai gyerek volt. Béla kicsit fellélegzett, mikor a közvetlen veszély elhárult, és azért is, hogy most már nem csak saját magára számíthatott. Pomutz főhadnagy haditervet készített, hogyan is lenne leghatékonyabb kikémlelni az osztrák védelem gyenge pontjait, az ágyúfészkek elhelyezését, meg más, a majdani támadók szempontjából fontos dolgokat. Igaz, hogy először úgy gondolta, legjobb lesz, ha ő öltözik át drótostótnak, de be kellett látni, hogy tótul egy kukkot sem ért, ezért könnyen elárulhatja magát. Román származása miatt jól beszélt románul, és Pest-Budát is úgy ismerte, mint a tenyerét, hiszen annak idején Pesti jogász jurátus volt. Latinul, és főleg németül is jól beszélt, de drótostót mégsem lehetett, mert nem tudott tótul.

Úgy döntöttek, Béla valahogy átjut a Dunán, és Budára is besettenkedik, ha lehet. De a főhadnagy is követni fogja, mind kolduló cigánylegény. Erre azért volt szükség, mert jól ismerte Pest-Budát, és németül is beszélt, így az osztrák katonák beszédéből is leszűrhetett olyan információkat, amik hasznosak lehetnek majd a támadó magyar seregeknek. Szerencsére tudott kicsit hegedülni, így nem fog gyanút kelteni, és kolduló muzsikusként talán könnyebben bejut még a Budai várba is. Most már csak hegedűt kellett valahogy szerezni, és átmenni a pontonhídon, vagy a félkész új kőhídon. Egyszerűbb volt ezt kigondolni, mind megtenni, de egy Duna parti kis kocsmában mégis akadt cigány, aki egy kancsó bor áráért kölcsön adta az ütött kopott hegedűjét.

Mióta a főváros az osztrákok kezére került, ezek igazi katonai szigort vezettek be még a civil lakosság számára is. Sok volt az ellenőrzési pont, és a patrulok kegyetlenül lecsaptak, és börtönbe csuktak minden gyanús alakot. Hogy ki a gyanús, azt ők döntötték el, ezért nagyon óvatosan kellett viselkedni. Először úgy tervezték, hogy éjszaka kísérelik meg az átjutást, de hamar rájöttek, hogy ez talán lehetetlen is. A kijárási tilalom miatt a katonai őrjáratok mindenkit bevittek, aki éjszaka a város utcáin kószált. Sok töprengés után Pomutz főhadnagy azt eszelte ki, hogy mikor a pontonhíd pesti feljárója előtt nagy lesz a sokadalom, a Pista, és a másik „cigány” (aki egy Gömöri legény volt) verekedést provokál, és ameddig a katonák a verekedőket szétkergetik, addig Béla és a főhadnagy talán észrevétlenül a hídra juthat.

Folyt.köv.

Rovatok: 
Irodalom