Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A két március 8.

Vajda Laci
Vajda Laci képe

A verbuválás elég kusza eredménnyel zárult. A falvak lakosai még nem is értették meg, hogy ők már szabad emberek, és hogy harcolni kell a magyar szabadságér. Aki megértette, az többnyire nemzetőrnek állt be, persze, ha tehette. De azért minden faluban akadt egy-két értelmes fiatal, vagy elkeseredett szegény legény, akik beverbuváltatták magukat. Abaúj falvaiban már nagyon régen nem csak magyar emberek laktak. A színtiszta magyar falvak is az évszázadok során elég vegyes képet mutattak.  Megvolt ennek az oka. Tót falvak inkább az erdős, északabbra fekvő helyeken voltak, ahol megtermett a most már általánosan ismert krumpli, és a juhok legelői felhúzódtak egészen a havasokig. Szegény, farönkökből épült házaikban szegényesen, de békében éltek. A hadak útja ritkán háborgatta őket, hiszen az erdei utakon nehezen vonul a had, meg ahol a szegényeknek semmijük nincsen, ott még a rabló török sem tud elvenni semmit. Igaz, hogy a járványok oda is feljutottak, de a hidegebb erdős vidék még talán azt is kicsit meg tudta fékezni. A török pusztítást, vallásháborúkat, és más nyavalyák nagyobb nyomását mindég a délebben fekvő magyar falvak fogták fel. Sok falunak bizony mára csak a neve maradt. Amelyikben meg volt pár lakott porta, a földesúr kénytelen volt  több munkást hozatni az északi erdős vidékekről. Így keveredett el az Abaúji falvakban is a tót lakosság a magyarral, meg akár ruszinnal, és más nemzet fiaival. Békében megvoltak. Pár év együttélés alatt már egymás nyelvét is megtanulták. Igaz, hogy a tót lakosság soha nem vart három-négy szál vászonból rojtos gatyát. Neki elég volt egy szál vászon is, és inkább bocskort hordott, mint csizmát, de a pitykés mellényt azért szintén megkedvelte, és a menyecskék hímzett szoknyái is egyre jobban csak a falu szokásait tükrözték, és nem a nemzeti hovatartozást. Így a Kassára énekszóval vonuló tizenöt fiatal között is vígan énekelt három szűkebb gatyát viselő bocskoros legény. Csak onnan lehetett tudni, hogy ők talán tótok. A kaszárnyában be is akarták őket sorozni a Szepes falvaiban verbuvált színtiszta tót századba, de ők erről hallani sem akartak, A magyar legényekkel együtt nevettek a szepesi fiúk szűk nadrágján, amit elneveztek pisztolytáska nadrágnak, meg irgalmatlanul széles, felfelé kunkorodó, zsírtól maszatos kalapján.

Októberre a baka egyenruha is megérkezett. A legénység, és az altisztek dohánybarna atillát, világoskék piros paszomántos nadrágot, és csákót faszoltak. Mivel a kassai 9. zászlóalj vörös sipkásainak már nagy híre volt, a 20. zászlóalj bakái is remélték, hogy vörös sipkát kapnak. Persze, erre a tisztesek csak azt mondták: „Azt ki kell érdemelni!

A puskák, és szuronyt, vagy ismertebb nevén bajonettet is megkapták, így már tényleg katonáknak érezték magukat.

Varga tizedes, vagy inkább káplár úr e beverbuvált újoncokkal foglalkozott. A menetelésre, a hadi kürtök jeleinek felismerésére, és persze, a puska használatára tanította a bakákat. Ha szabad ideje volt, elég gyakran lement a Kovács utcai „Kis pipához” címzett vendéglőbe, mert ott szokott találkozni Vadász József nemzetőr tiszt úrral.

-A múlt szerdán jártam Kenyhecen a Teleki kastélyban.- újságolta Gyurkának a nemzetőrtiszt.

-Talán kicsit félreértettem a barátomat, Teleki Ferenc fiatalurat. Igaz, hogy  óvatos, de szintén lángol a szíve a magyar ügyér. Téged is üdvözölt-

Gyurka örült ugyan az üdvözlésnek, de inkább a falu élete, és Kocsos Erzsike sorsa érdekelte. Erről Vadász Ferenc nagyságos fiatalúr semmit sem tudott. Hogy is érdekelte volna őt egy egyszerű falusi paraszt lány sorsa.

A falu élete pedig egyelőre békésen folydogált. Igaz, hogy az öreg Hubai már nem is járt Kocsoséknál, és a vasárnapi mise utáni tereferére is csak ritkán állt meg a többi férfival. Nem akart találkozni Kocsos Imre bácsival, az Erzsike édesapjával.

Szegény lány, szintén kerülte a társaságot. A búcsúi mulatságra sem ment el, pedig azt a szomszéd  Gergelyék új csűrjében tartották. Valamikor úgy volt, hogy a fiatalok duhaj táncukkal keményre döngölték a csűr alját. Még csűrdöngölőt is táncoltak a lányok, amit addig éppen Kocsos Erzsike szokott vezetni. Mivel Erzsike már menyasszony sorban volt, nem is illett volna neki a vőlegénye nélkül mulatságba menni, de ő maga sem vágyott mulatságokba. Még a templomba is csak lányok sora legvégén, lehajtott fejjel, könnyes szemmel álldogált A faluban hamar terjednek a hírek, és bizony Erzsikét nagyon szájára vették a vénasszonyok, amiért két legény is bakának állt miatta.

Teleki Ferenc fiatalúr maradt továbbra is pataki jurátus. Igaz, hogy nagyon sok barátja, jurátustársa már régen beverbuváltatta magát, vagy nemzetőr volt, mind Vadász Józsi is, de Ferinek erre sehogyan sem hajlott az akarata. Inkább az édesapja, az öreg nagyságos úr intelmeit hallgatta meg. Igaz, hogy magyarnak tartotta magát, de úgy gondolta, jobb az óvatosság.

Közben szegény Magyarország helyzete egyre romlott. Az okos bécsi kamarilla egyhamar lemondatta a tehetetlen Ferdinand Osztrák császárt, és magyar király, és a fiatal Ferenc Józsefet koronáztatták meg. Így már az új király nyugodtan tudott intézkedni a saját magyar népe ellen, hiszen őt még az elődje áltan az utolsó rendi országgyűlésen szentesített áprilisi törvények sem kötötték, mert ő ezeket nem látta el kézjegyével. Volt az Osztrák császárnak elég talpnyaló árulója, Jellasicsa a horvátoknak, Sagunája a románoknak, Stúrja a szlovákoknak. Sajnos, a magyarok közözz is akadt nagyon sok Teleki Ferenc féle ingadozó, gyáva lélek.

A kassai kaszárnyába eljutottak a délvidéki harcokról szóló hírek, és mikor december 6-án Schlik altábornagy 8000 fős hadtestével a duklai hágón keresztül betört a Felvidékre, a bakák már sejtették, hogy hamarosan ők is megmutathatják, nem hiába eszik a komiszkenyeret. Mivel a bakák zöme tapasztalatlan újonc volt, az egyiknek sem jutott eszébe, hogy ahol ágyúk dörögnek, bajonett rohamok, és lovassági, vagy gyalogsági csaták folynak, ott bizony a halál is kaszál.

Folyt.köv.

 

Rovatok: 
Irodalom