Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A két március 4.

Vajda Laci
Vajda Laci képe

Úgy látszik, annak idején nagyon rossz vásárt csinált ifjú Mátyás királyunk, „az igazságos”, mikor a habsburgokkal az utódlásról egyezkedett. Ezek a ravasz habsburgok mindent akartak, csak nem a magyar nemzet jobb sorsát. Még 1848 -ban, az ilyen mozgalmas időkben is a császár, és körülötte lebzselő udvari klikk, vagy, ahogy magukat nevezték, a „Kamarilla” az események hatására független magyar kormányt nevezett ki, mindent megígért-de ezt a magyar király, V. Ferdinand ígérte.  Ugyan az a Habsburg Ferdinand, aki I. Ferdinand néven osztrák császár volt, egész mást cselekedett. A bécsi udvar már a rómaiaktól megtanulta, hogy könnyebb úgy uralkodni, ha mindent jól szétkutyulunk, megosztunk, és az „Oszd meg és uralkodj” jelszót az udvari klikk jól tudta alkalmazni a még tapasztalatlan, és felkészületlen magyar kormánnyal szemben is. Kossuthnak és társainak természetes volt, hogy a magyar honhoz tartoznak a horvátok, szerbek, ruszinok, oláhok, tótok, meg még ki tudja, miféle népek. Hiszen ezeket a népeket valamikor éppen a magyar hon fogadta kebelére. Igaz, hogy pont a Kamarilla ösztökélésére kitaláltak nekik minden féle „dicső” múltat, a magyaroknak meg el akarják venni szittya múltjukat valami finnugor kitalációval.

 Sajnos, éppen a magyar nép képviselői nem vették észre a kor szavát. Azt, hogy az európai népek mozognak, keresik helyüket, kérik jogaikat. Ezt kihasználva az osztrák császári udvar hergeli az olyan népek izgága papjait, nagyra vágyó nemeseit, vagy felkapaszkodott tanítóit, akik addig békésen éltek a magyar korona kebelén. Ha akkor Kossuth meglátja a lehetőséget, és szabadabb mozgást enged a nemzetiségeknek, talán évszázadokig lekötelezte volna őket, és sok minden nem történt volna, ami az óta mételyezi népünket. 

Mivel a magyar ember becsületes, nem feltételez ármánykodást, és amit a koronázott király törvényben mondott, készpénznek veszi. Nem figyelt oda, hogy ugyanaz a személy most már, mint az osztrák császári korona birtokosa pont ellentétes parancsokat adott ki. Felizgatta a horvátokat, élükön a becsvágyó, törtető Jellasiccsal. Az oláhok felizgatására az Isten nevében beszélő, de istentelen pópákat használták. Ugyan így az udvari kamarilla megtalálta a tót nép izgatóit is, a Stúr Lajos körül tömörülő tanárok, és evangélikus lelkészek között. Velük kicsit elszámolták magukat a sógorok, mert szlovák nép akkor még nem is volt. Felvidék északi falvait keverék szláv nép lakta. Talán nem volt két falu, ahol pontosan egyformán beszélték a szláv nyelvet.  De azért egy-kétezres gyülevész hadat sikerült összegyűjteni Miroszlav Hurban vezetésével, hogy az osztrák csapatok mellet harcoljanak hazájuk ellen. A többi felvidéki szlávságot, akiket tótoknak mondtunk, sikerült lagymataggá tenni.

- „Nem a mi ügyünk, miért harcoljunk érte!” – jelszóval sokszor csaták előtt szöktek meg a magyar zászlóaljakból a beverbuvált tót atyafiak.

Erről is sokszor beszélgetett a Vadász Józsi és Teleki Feri a két Abaúji nemesi csemete. Józsi egyre hatékonyabban kereste az utat, hogy ne csak borospohár mellet vitatkozzon a világ soráról, hanem cselekvően segítségére legyen nemzetének. Kicsit vonakodva ugyan, de az ő példáján követte Ferkó is. Nem állt ugyan nemzetőrnek, mint Vadas Józsi barátja, aki már a nyári vakációra indulva ezzel a szavakkal búcsúzott:

- A vakáció után nem hiszem, hogy itt találkozunk. Most nemzetünknek nagyobb szüksége van rám lovas nemzetőrként, ha kell, akkor a harctéren is, mint jurátusként. Ha meg akarsz találni, az Abaúji lovas nemzetőrség soraiban leszek. Nagyon örülnék, ha nem csak jó pajtások, és diáktársak lennénk, hanem hazánk ügyéjért harcoló harcostársak is.

Ferenc erre a lépésre nem szánta el magát. Az édesapja óvatoskodó „ej, ráérünk arra még…” viselkedése is visszatartotta, meg kicsit gyáva is volt, de azért megígérte, hogy ha kell, a magyar ügy mellett ő is leteszi voksát.

Közben a magyar haza ügye egyre borúsabb lett. A magyar király ugyan megígérte, hogy a magyarországi kaszárnyákban csak magyar bakák, és huszárok lesznek, de az osztrák császár ezt egészen másképpen gondolta. Budán, Kassán, meg más magyar kaszárnyákban horváthok, szerbek olaszok katonáskodta, tisztjeikkel együtt, akik inkább ellenségesen viseltettek Magyarország irányában. A magyar legényeket meg Olaszországban, osztrák földön, Galíciában meg más nem magyar vidékeken állomásoztatták.

Magyar hadosztályokra volt szükség. Új szóval élve honvéd zászlóaljak toborzását kellett elindítani.

Közben a faluk paraszti népe élte a maga mindennapi életét. Szerelmek ugyan úgy szövődtek, mind máskor. Kocsos Erzsike is kiment a kapuba, hogy várja a Jóskáját, közben szegény Jóska nem is jutott eszébe. Mindég csak az alvég felé tekintgetett, és úgy látszik, ma nem is volt hiábavaló az álmodozó tekintete, mert pár perc múlva nyílott a csizmadia Varga bácsi kapuja, és felcicomázott , pántlikás kalapban Varga Gyurka lépet ki a kiskapun, Erzsike felé indult. Szegény lány (vagy most már inkább menyasszony) gyorsan elfordította tekintetét, nehogy a Gyurka észrevegye, mennyire örül ennek. Most Gyurka sem haladt el kevélyen a lány előtt., hanem csendben köszönt:

- Jó estét Erzsike! Búcsúzni jöttem.
Erzsike nagyon meglepődött. Miért búcsúzna a Gyurka, hová akar menni. Csak értetlenül nézet a legényre.
- A magyar hazánk veszélyben van, szükség van katonákra, és úgy hallottam, holnap Kassán verbuválás lesz. Beállok bakának, hiszen itthon senki siratni nem fog engemet.
Ezt szomorú kötekedő hangsúllyal mondta, és a lány értett is belőle.

- Gyurka, te jól tudod, hogy én nem akartam azt a farsangi kézfogót. Igaz, hogy a Hubai Józsi dolgos, jó fiú, de én téged szeretlek, és ezt neki is megmondtam. A szüleink beszélték meg ezt a dolgot. Ne haragudj rám, és Jóskára sem nehezteljél.

Gyurka lehajtott fejjel gondolkodott.

- Azt üzenem a Jóskának, hogy majd a harctéren bizonyítsuk, ki érdemli meg a te kezedet jobban, ő, vagy én .- ezzel megszorította a lány kezét és lassan elindult a falu felső végére, ahol már várta a falu rosszának tartott Majni Béla is, akivel talán két napja megbeszélték, hogy bakának verbuváltatják magukat.

Erzsike gondolataiba merülve észre sem vette, mikor a vőlegény, a Hubai Jóska ráköszönt. A lány megrezzent, mintha álomból ébredt volna.

-Te Jóska, beverbuváltatnád magadat értem bakának?
Jóska meglepetten nézett a lányra:

- Mi jár az eszedbe, Erzsike, hogy verbuváltatnám be magamat, hiszen a jövő farsangkor összeházasodunk, minek menjek én katonának?

- A Gyurka éppen most megy Kassára, mert holnap ott verbuválnak. Azt mondta, a hazáért harcolva bizonyítsátok, kinek legyek a felesége.- ezt csak suttogva, szemlesütve mondta, de azért be akarta bizonyítani Jóskának, hogy a régi szerelme talán rátermettebb legény.

A legény először értelmetlenül nézett menyasszonya szemébe, de mikor megértette az üzenetet, keménnyé változott a tekintete.

- Hát jó! Ha ezt mondta a Gyurka, legyen. Holnap én is ott leszek, és eljárom a verbunkot. 

Még kezet sem szorított a lánnyal, csak elszántan elindult az éjszakába, hiszen annak idején még gyalog tették meg az utat Kenyhecről Kassára, ami fél éjszakát is eltartott.

 

folyt. köv.

 

Rovatok: 
Irodalom