A visszavonuló magyar hadak inkább a pesti (vagy miskolci) út vonalán elterülő falvakon mentek keresztül. Szina lakossága a pokolba kívánta a hadakat, és Perény is, amelyik ugyan a Kanyapta patak felé vezető mellékúton feküdt, de mégis több katona vonult rajta keresztül, mind Kenyhecen. A seregek Miskolc felé igyekeztek, és nem tértek be az úttól akár csak pár száz méterre fekvő kis falvacskákba, ha csak nem volt ott dolguk. De az ilyen zavaros, háborús időket Kenyhec lakosai is megérezték, sőt, talán még az általános hangulatra is hatással voltak ezek az idők. Kocsoséknál régen feszült volt a családi légkör Hubai Józsi, Erzsike vőlegénye „valahonnan”(hogy honnan, még a szüleinek sem akart erről beszélni) hazakerült, eljárogatott a menyasszonyos házhoz. De nem is a menyasszonyával beszélgetett, hanem az öregekkel. Egyszer azután az Erzsike édesanyja, a leendő anyós faggatóra fogta a legényt:

-Te Jóska. Már talán egy éve eljegyezted Erzsikét. Itt a farsang, mikor készüljünk a lakodalomra, vagy azt inkább apádékkal beszéljük meg? -

ezt azért említette, mert az öreg Hubaiék is már alig jártak be a leendő nászékhoz.

Jóska egy ideig hallgatott, mert mégsem hozakodhatott elő azzal, hogy Varga Gyurkával ők egy megegyezést kötöttek. Megpróbált mindent a hadak vonulására fogni:

- Maris néni, hiszen maga is látja, milyen bizonytalan időket élünk. Hadak vonulnak ide-oda. Majd ha vége lesz ennek a pokolnak, akár nyáron is lagzit ülünk.-

Az öreg Kocsos csak hallgatta ezt a szóváltást, de most már felugrott a kisszékről:

- Hát, fiam Jóska, ha te így gondolod, akkor legyen így! De ezek után majd akkor gyere hozzánk, ha lakodalmat is akarsz ülni a menyasszonyoddal.

Erzsike csak megszeppenve hallgatott a pitvarajtóban. Most már igazán nem tudta, menyasszony, vagy nem menyasszony. Eddig sem járt nagyon a fiatalok közé, hiszen a menyasszony sorban levő lánynak csak a vőlegényével illett társaságba járni. „Neki most van vőlegénye, vagy nincs…?”

Jóskának rosszul esett, hogy kiadták az útját, de nem volt ideje búslakodni. Vadász főhadnagy egyre gyakrabban járt Kenyhecre a friss hírekért, hiszen a Kassai vesztes csata után Mészáros Lázár generális lemondott a felső - tiszai hadtest éléről. Január derekán a fiatal, alig 29 éves Klapka György ezredes vette át a hadtestet, és bizony nem tétlenkedett. Egyre több, egyre pontosabb híreket akart az osztrák hadak mozgásáról, ezért a kenyheci fiúknak is akadt dolguk elég.

Érdekes, szokatlan felállásban voltak a hadak parancsnokai. A Kassán állomásozó osztrák seregeknek parancsnoka egy  60- as éveit taposó vén róka, Schlik altábornagy volt, aki fiatal kora óta talán Európa összes harctereit végig harcolta. A magyar felső - tiszai hadtestet meg egy fiatal, éppen csak frissen kinevezett ezredes, Klapka György vezette. Mégis most kezdtek kicsit helyre rázódni ennek a hadtestnek a dolgai. Mivel Schlik két hétig ki sem mozdult Kassáról, volt ideje Klapka ezredesnek, hogy újra szervezze, rendbe hozza a felsó-tiszai hadtestet. Természetesen felderítőkkel figyeltette Kassát, és kémsejtjei is jelentettek neki az Osztrák hadak mozgásáról. A kenyheci fiuk is egy ilyen kémsejtet alkottak, és becsülettel végezték dolgaikat. Közben nem is sejtették, micsoda veszedelem fenyegeti őket. Hubai Józsi ugyan egyszer, mikor egy, a Perényi úton mozgó osztrák lovas századot figyelte, véletlenül összeakadt Kalapos Palival, aki kicsit meglepődött, de kibeszélte magát, hogy száraz rőzsét jött gyűjteni, mert holnap az édesanyja kenyeret fog sütni.  Józsi ezt hitte is, meg nem is, hiszen egy árva száraz ág sem volt Pali kezében, de nem gondolt semmi rosszra.

Lassan Schlik hadai kimozdultak Kassáról azzal a céllal, hogy kitisztítsák a Miskolci utat a magyar hadaktól. Az osztrák tábornok még Tokaj irányában is fel akarta venni a harcot, ezzel Debrecent is fenyegetve.

A két had január 22-én Tarcalnál mérte össze erejét. Mivel Schlik a felső-tiszai hadtestet már többször legyőzte, nem is vette nagyon komolyan a csatát. Azt is tudta, hogy a magyar hadakat egy fiatal „ezredeske”, valami Klapka vezényli. A táborszernagy biztos volt győzelmében. Most mégis egészen más magyar haddal találta magát szembe, mint azelőtt. Fegyelmezett, jól mozgó hadtest volt. Lovassága és tüzérsége is jól végezték dolgukat. Sőt, a magyar had eddigi legnagyobb gyengesége, a fegyelmezetlen nemzetőrség is keményen állta a sarat. Klapka ezredes pontosan kiérezve a kellő pillanatot, szuronyrohamot vezényelt, amely huszárrohammal is párosult. Bizony ez a csata az osztrákok meghátrálásával végződött. Schlik dühöngött. Sehogyan sem akart belenyugodni verességébe, és már másnap Bodrogkeresztúrnál egy újabb ütközetet erőszakolt ki. Igaz, hogy a magyar hadak jobb szárnyát, amelyet Bátor –Sulcz őrnagy vezetett, kemény támadás érte, de ez is eredménytelennek bizonyult.  A csata másnapig is elhúzódott, de akkor Klapka ezredes a jobbszárny megsegítésére küldte a Dessewffy dandárt. Az osztrákok nagy veszteségek árán tudtak csak hátrálni, egészen Mádig. A Magyarországon harcoló osztrák seregek fővezére, Windisch-Grätz tábornagy sem volt ettől a kudarcoktól elragadtatva. Ő már régen azzal számolt, hogy a Duklai hágón betörő Schlik hadai egyesülnek a Pest felől közeledő osztrák fősereggel, és Debrecen felé fordulva fegyverletételre kényszerítik a magyar hadakat, de a „kis ezredeske” keresztülhúzta számításaikat. A tábornagy  ezért Pestről Schlik megsegítésére küldte Schulzig altábornagy hadosztályát, aki január 25 –én ötezer pihent katonával Miskolcra vonult.  Klapka ezredes, ha nem akart a két osztrák had harapófogójába kerülni, inkább leállította Schlik vert hadainak üldözését, és Tokajba vonult, hogy védje a Debreceni útvonalat.

Folyt.köv.