Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

A két március 1.

Vajda Laci
Vajda Laci képe

   „Ezernyolcszáznegyvennyolcadik évben letekintett a Jóisten a földre…” Igen, letekintett, ahogy mindég a földre tekint, és talán csodálkozik teremtményein, az embereken, akik sokszor a rájuk ruházott szabad akaratukat arra használják, hogy hatalmat szerezzenek a másik ember felett, leigázzanak másokat, bálványoknak hajlongjanak, és talán Istennek képzeljék magukat.

 Letekintett Kenyhecre is, egy kis falucskára a Kassai katlanban. Valamikor, jó pár száz éve ezt a kis falucskát még szász telepesek alapították, akik Gertrudis királyné meghívására érkeztek ide, Abaúj vármegyébe, és a Hernád termőföldben gazdag völgyében tíz falut alapította Vizsoly székhellyel. Életet hoztak ide, ahol csak elvétve lehetet találni Avar, vagy még ritkábban Szláv településeket. Mivel mezőgazdászok, iparosok voltak, fellendülést hoztak ennek a környéknek. A falunak akkori megnevezése Felnempty azaz Felnémeti volt, de erre még az öregek sem emlékeznek. Már 1403ban,  Zsigmond király idejében is Kemnecs, alio nomine Felsevnemethy volt leírva egy királyi levélben. Most csak Kenyhecnek hívják, és a lakosok is azóta régen kicserélődtek, amit  családnevek is bizonyítanak. Talán háromszáz éve még alig akadt magyar vagy netán tót hangzású név a faluban. Terczelek, Menzelek, vagy Snűrerek laktak akkor Kenyhecen. De jöttek a török idők, később a vallásháborúk, meg más nyavalya is tizedelte, az eredeti lakosokat. Ma gyertyával kell keresni, hogy legalább egy németes nevű családra találjunk. Azért egy akad, a Lehner Józsi bácsi családja. Igaz, hogy ő úgy gondolja, tősgyökeres Magyar, és még eszébe sem jut, hogy talán az ő családja az egyedüli, aki dacolva a történelem viharainak a régi telepesek közül megmaradt. Ha a jobbágyokat, zselléreket nézzük, kicsit vegyes képet kapunk. Legtöbb magyar család él a faluban, amit a családnevek is bizonyítanak, hiszen élnek itt Nagyok, Tóthok, Takácsok, Béresek, de van pár igazán tót család is, mint a Balikok, vagy Koleszárok . Békésen megférnek egymás mellett, és még egymás nyelvét is megértik. A tót családok otthon ugyan tótul beszélnek, de tudnak ők magyarul is. A magyarok közül is sokan megtanulták az itt használt tót tájszólást, ami eléggé keverék. Mivel több tájegységből hozattak ide a földesurak munkásokat, a tót nyelv itt egy keveréket alkot. Vannak Sárosi, Szepesi, vagy Zempléni szavak is benne. Egyedül a német nyelv teljesen feledésbe merült. Talán a lzsidó családokban beszél valaki németül. A nemesek, a földesurak a jobbágyokkal, zsellérekkel alig érintkeznek, de egymás között magyarul, vagy ha még urasabban akarják, hát latinul beszélnek –már amelyik tud latinul.

Több nemes családnak van úri laka a faluban, ezért van mit forgolódni szegény jobbágyoknak, vagy nincstelen zselléreknek, hogy az urak úri kedvében járjanak, mert ha nem, bizony még a botozás is kijár. Igaz, hogy az a hír járja, hogy Pozsonyban valami „diéta” folyik, ahol úgy döntöttek, hogy jobbágyok nincsenek, ezért botozni sem szabad senkit, de az egyszerű falusi ember azt sem tudja, mi a „diéta”, az urakat meg olyan kicsiség, hogy nem szabad botozni nem érdekli. Ugyan ki tilthatja meg egy Teleki László táblabíró úrnak, vagy egy Kornis Gábor császári őrnagy úrnak, hogy akkor botoztassa meg jobbágyait, amikor akarja,

Persze, nem minden nemes, nem minden földesúr kegyetlen embernyúzó. A fiatalabbja, főleg akik iskolázottabbak, elég emberségesen viselkednek. Például Teleki Ferenc, a táblabíró fia , aki Pataki jurátus, annyira ment, hogy még barátságot is kötött a falu csizmadiájának, a Varga Pistának a fiával, a Gyurkával. Érdekes barátság volt ez, mert ha a Ferkót úri barátai látogatták, akkor Gyurka a közelükbe sem mehetett. De mégis Gyurkára nézve volt ez a barátság hasznosabb. Igaz, hogy Varga Pista bácsi szabad ember volt, és egy kis földel is rendelkezett, de semmi köze sem volt a nemesekhez. Inkább a szegényebb parasztoknak dolgozott, hiszen azoknak kellet javítani azt az egy pár csizmát, ami a családokban volt. Ezt az egy párat csak a családfő hordhatta, ha templomba ment, de néha akkor is javításra szorult, és ilyenkor volt kéznél Varga Pista bácsi. Persze, nagyobb haszna volt az öreg csizmadiának a nemesekből, mert azok nagy ritkán új csizmát is varrattak, csak sokszor elfelejtettek a munkáért fizetni. Egy ilyen csizmavarratásra hívatta Teleki táblabíró úr a csizmadiát, mert a Ferkó fiút küldte Sárospatakra a kollégiumba, és a gyereknek jó volt a falusi csizmadia csizmája is. Majd ha nagyobb lesz, készítenek neki Kassán, vagy akár Budán is.

Így ismerkedet meg a két gyerek, és kicsit össze is barátkoztak. Akkor még írni, olvasni nagyon kevés falusi ember tudott. Igaz, hogy katolikus egyházi iskola már talán húsz éve is nyílott a faluban, de oda inkább csak a kicsit módosabbak jártak. Gyurka itt- ott el is ment az iskolába, és egyre jobban érdekelte az írás, olvasás tudománya. Ebben segített neki Teleki Ferkó, aki néha kölcsön adott a fiúnak könyveket. Igaz, hogy inkább latinul, vagy németül írt könyvek voltak, amit Gyurka nem értett, de egyszer –kétszer magyar írás is kezébe került.

Ferkó a kollégiumban szívta magába az új eszméket, Gyurka meg Ferkó hatására lett igazi Magyar eszméket valló legényke. Persze, ennek a falu életében senki hasznát nem látta, és a Ferkó magyarkodása is csak olyan úri virtus volt egészen 1848-ig. Az az év egy csoda volt. Egész Európa megmozdult. Forrongott a nép Párizsban, Rómában, még Bécsben is, és március 15 –én Pesten a Magyar ifjak is megmozdulta. Hullámzott a világ mind a tenger, és a Magyar nemzet is követelte szabadságát. Itt már Ferkónak sem volt elég az úri virtus miatti magyarkodása, hanem színt kellett vallani, hogy hajlandó e a nemzeti ügyet képviselni, vagy császárhű marad, mint sokan a nagyúri családokból. Gyurkának 48 tavaszán még ilyen dilemmája nem volt. Homályosan ugyan hallott a világ dolgairól, de a falusi embernek fontosabbak voltak a tavaszi munkálatok, mint a világ forrongása. Mert bizony, ha a világ a tengelyéből is fordul ki, enni akkor is kell.

folyt. köv.

Rovatok: 
Irodalom