Hol volt, hol ne volt, fent messzi északon, ahol az örök jég és fagy birodalma van, élt egy gonosz királynő. Azt beszélték róla, hogy azért volt gonosz, mert jégből volt a szíve. Állítólag valamikor még kislány korában egy boszorka elvarázsolta, és ameddig világ a világ a fagyos északon kell élnie, ha nem akarja, hogy jég szíve elolvadjon. Amint szíve jéggé fagyott úgy lett belőle egyre gonoszabb királynő.
   Nem telt el egyetlen nap sem, hogy valami gonoszságot ne vigyen véghez. Átkot szórt a világ négy égtája felé. Ezekből lettek a földkerekségen a véres háborúk.
   A királynő csak akkor érezte jól magát, ha kémei jelentették, hogy itt és ott újabb és újabb háborúk törtek ki, és az emberek szenvednek ezektől.
   Amint már mondtam kislány korában nem volt ilyen gonosz, rosszindulatú teremtés. Sőt szüleinek, a tündérkirálynak és feleségének igen szófogadó leánykája volt. Szerette is mindenki Tündérországban és a tündérek azt remélték, egy nap majd ő veszi át a trónt.
A leányka napról napra szebb lett, ahogy közeledett a tizennyolcadik életévéhez, s már édesapja a király azt tervezgette, hogy férjhez adja.
Egyszer, amint kint sétálgatott a rózsalugasban, egy öregasszony érkezett hozzájuk. Olyan vén volt, hogy tán még maga sem tudta, hány éves. Hajlott háttal becsoszogott a rózsalugasba, és a tündérlánykával találkozott először. A lányt nagyon meglepte az öregasszony, aki egy szál rózsát kért tőle:
─ Szépséges leányka, adjál nekem egy szál rózsát!
─ Nem adhatok, néni – válaszolta a lány. – Apám megtiltotta, hogy csak egy rózsát is leszakítsak a lugasról.Az öregasszony nagyon megharagudott, és átkot szórt a lányra.
─ Ameddig a világ a világ jégből legyen a szíved!
Amikor a szülők meghallották az átkot, könyörögni kezdtek.
─ Jaj, csak ezt ne! - kérlelte a király. - Néne, ne mondjon ilyen szörnyű átkot egyetlen leánykánkra. Inkább odaadom a lugas összes rózsáját, csak vonja vissza az átkát!
─ Már késő. Előbb kellett volna gondolkodni, amit mondtam, azt megmondtam - rikácsolta a boszorka, mert hiszen az volt, mindenki tudta a környéken. - Így legalább a jég és fagy királynője lehet lányotok. Siessetek minél előbb elvinni innen messzi északra a fagy birodalmába, mert ha a mellkasában dobogó szív megolvad, meghal.
A boszorkány nem kegyelmezett meg a király lányának. Ezért az apjának azonnal cselekednie kellett.
Haladéktalanul befogatott a leggyorsabb kocsijába és megkérte a legjobb kocsisát, hogy megállás nélkül szállítsa lányát messzi északra. Alig hagyták el Tündérország határát a lány gonoszkodni kezdett. Eleinte csak a lovak farkát huzigálta és közben jókat nevetett ezen. A kocsis hiába kérte ne tegye ezt, nem hallgatott rá. Sőt még több újabb és újabb gonoszságokat eszelt ki. A kocsis alig várta, hogy megérkezzenek, és megszabaduljon a lánytól. A fagy birodalmában már olyan hideg volt, hogy megfagyott az ember lehelete.
  Egy hatalmas csillogó jégvár volt az úti céljuk. Ide kellett szállítani a lányt, aki meglátva az új, leendő otthonát egyre vadabb és gonoszabb lett. A kocsis gyorsan lerakta a jégvár előtt, és már éppen fordulni akart vissza, amikor a lány hálája jeléül olyan gonoszságot vitt végbe, amire senki se számított. Úgy köszönte meg a fuvart, hogy a bakon ülő embert jégszoborrá változtatta.
─ Állj itt nekem mindörökre díszül! - mondta vihogva, és besétált diadalittasan a jégvárba, ahol már várták a segítői a manók.
Mindjárt nagy mulatságot rendeztek. Három éjjel és három nap ropták a táncot szünet nélkül. Közben a lányt a jégvár királynőjévé választották.
Nem volt kegyelem, aki csak erre a vidékre tévedt a jégkirálynő azonnal megfagyasztotta. A vár körül sorban álltak a sok szerencsétlen vándor, mint jégszobor. A királynő minden nap elsétált előttük elégedetten. Mindet megszemlélte, és gúnyosan mondott nekik valamit.
Amikor az egykori kocsis szobrához ért, ott is szóra akarta nyitni a száját, de akkor valami furcsaságot vett észre. A kocsis szíve tájékán, mintha valami vörös pont fénylett volna.
Eleinte azt hitte, tán a halovány napsugár vetődik rá, s annak a fényét látja.
Másnap ugyanezt látta, és harmadnap is. Közben ez a vörös fénylő pont egyre nagyobb lett. Nem hagyta nyugodni a királynőt, ezért megparancsolta az egyik szolgájának, hogy csákánnyal törje össze a kocsis jég szobrát. Az engedelmeskedett, s kiment a vár elé és apró darabokra törte a szobrot.
   Ezzel mindenki azt hitte a gond meg van oldva és a jégkirálynőt többé nem fogja zavarni a vörös fénylő pont. Eljött a reggel és a királynő elindult szemrevételezni a szobrokat. Elégedetten ment el előttük. Most is gúnyos megjegyzéseket tett rájuk, mint szokás szerint. Amikor a kocsis egykori helyéhez ért, furcsa dolgot pillantott meg. A hó egy helyen megolvadt és ott egy csodaszép virág dugta ki a fejecskéjét a fagyos földből. A gonosz jégkirálynő nem tudta mire vélni a nyíló virágot. Mérgében lábával taposta szét, sőt szolgáival még egy nagy hókupacot is hordatott oda.
─ Nem tűröm a virágokat - ordította és berohant a várba.
Egész nap ki sem mozdult szobájából. Senki nem tudta, mit csinált ott. Se nem evett, se nem ivott. Senkit nem engedett magához.
  Következő nap megint kiment a várából, de akkor már egy nagy réten nyílott legalább ezer virág. Dühöngve rohant ide - oda. Haját tépte, lábával taposni kezdte a virágokat. Egyedül nem győzte, ezért a várból kiparancsolt mindenkit, hogy eltűntessék a virágos rétet. Késő este volt, mire elvégeztek. Újból jég és hó borított mindent.
A királynő egész éjjel nem aludt. Csak lázasan forgolódott az ágyában. Szíve táján iszonyú fájdalmat érzett. Még messze volt a hajnal, kintről ismerős hangokat hallott. Lovak patkóinak a dobogását hallotta. Ezenkívül, mintha madárcsicsergés is beszűrődött volna a várba.
  Nem értette, hogy ez miképpen lehetséges, amikor odakint mindent hó és jég borít. Nem lehet élet a fagy birodalmában. Ha mégis valaki idemerészkedne, az azonnal elpusztul a hidegtől. Fáradtan kinézett szobája ablakán. Olyat látott, amire még csak gondolni sem mert. Az egykori kocsisa ült a bakon várva valakire. Mindenhol, ahová szeme ellátott, virágok pompáztak. Szép tavaszi idő volt. Ilyet csak réges-régen látott egykor édesapja udvarában. Ott voltak ilyen szép tavaszok, amikor még kislány volt.
  Ismerős volt a kocsis. Meg is döbbent, amint meglátta. Ő volt az, aki ide szállította. A kocsis szíve világított annyi, hosszú éven át a jégszoborban. Bosszúból ennek a szerencsétlen embernek a jégszobrát zúzta szét, hogy semmi se emlékeztesse Tündérországra. Ki tudja, miért, mi módon, most minden egy éjszaka megváltozott. A zord, fagyos világból édenkert lett. Odakint virít a tavasz, virágzik ezer színnel a természet.
  A királynő szája szegletében en parányi mosoly jelent meg. Oly kicsi, hogy tán ember ezt észre sem vette volna. Akkor a szobában melegség áradt szét. Olvadni kezdtek a jégfüggönyök. Mindenhol csöpögött a víz. Lassan minden elolvadt. A királynő jégszíve újból dobogni kezdett.
   Hogyan volt ez lehetséges? - Mindjárt elárulom. Erről eddig hallgattam, de tovább nem bírom magamba fojtani a tikot.
A tündérkirály kocsisa szerelmes volt a tündérlányba. Ezért volt az, hogy még a fagy birodalmában is érte dobogott a szíve. Ez olvasztotta meg a tájat, meg a félelmetes jégvárat. Ami a legfontosabb ebből a szívből pattant ki egy apró szikra, és meggyújtotta a jégkirálynő szívét, ami által vége tért az átok. Minden a régi lett. Kocsis őrá várt, hogy hazavigye Tündérországba édesapjához.
  Volt otthon nagy boldogság, amikor meglátták a tündérlányt. Mindenki éljenezte a hűséges kocsist. Az öreg király is megfeledkezve fájós lábáról rohant kislánya elé. Átölelte egyetlen magzatát, majd ezer atyai csókkal halmozta el. Amikor jól kiörvendezték magukat, a király a kocsisához fordult:
─ No, fiam, amiért épségben hazahoztad leánykámat, kívánhatsz tőlem bármit! - mondta hálásan a kocsisnak.
─ Fenséges királyom, életem kezébe ajánlom, nekem csak egyetlen kérésem lenne, ha nem veszi ezt tőlem zokon?
─ Mondd csak, fiam, mondd bátran! - biztatta a király.
─ Adja feleségül hozzám a leánykáját! Nincs nekem más kívánságom.
─ Szívesen teljesítem kérésedet, hiszen derék legény vagy. Csak az a kérdés, leánykám is így gondolja-e? Ha nem tiltakozik kérésed ellen, akkor ásó, kapa, nagyharang mához három hétre megtartjuk az esküvőt.
   Ugye nem kell mondanom, a tündérlány boldogan omlott a kocsis karjaiba. Nem tiltakozott ő egyetlen szóval sem. Sőt nagyon örült, hogy ilyen jó férjet talált magának, kinek a szívének a szeretete még a jeget is megolvasztotta.
 Az öreg király betartotta ígéretét feleségül adta leánykáját a kocsishoz. Ráadásul még a fele koronáját és birodalmát is az ifjú párra hagyta.
Olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy még a kutyák is rántott húst ettek.
Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!