Egyszer nagyon régen, talán még öregapám sem tudná megmondani mikor, élt egy szegény asszony a kislányával. Sokat éheztek, mert nem volt, mit enniük. Az asszony eljárt dolgozni az urasághoz, de az oly kevés napszámot adott neki, hogy a pénz még hideg vízre sem volt elég. Pedig reggeltől estig kellett dolgoznia. Amikor a nő dolgozott, a kislány egyedül maradt otthon. Nem is volt vele semmi baj, szépen eljátszadozott a kukoricacsuhé babájával. De egyszer szörnyű dolog történt. A kislány megbetegedett. Nem tudott felkelni az ágyból. Sürgősen orvost kellett volna hívatni hozzá, de az asszonynak, még csak egy fillérje sem volt. Az orvos pedig ingyen nem volt hajlandó megvizsgálni. Azt üzente vissza, vigyék a lányt a városba, ahol van a szegények kórháza. Ott talán tudnak segíteni a baján.

Hogyan vigye a kislányt a kórházba, amikor olyan szegények voltak, mint a templom egere?

Egész nap keservesen sírt a szegény asszony, és az égiekhez imádkozott. Nem tudta volna elviselni, ha elveszíti a lányát, hiszen rajta kívül nem volt senkije.

Reggel kisírt szemmel ébredt, és tanácstalan volt. Minden praktikát megpróbált, amit a szomszédasszonyok javasoltak neki. Sajnos egyik sem segített. Napról napra betegebb lett a kislánya. Félő volt, hogy hamarosan meg fog halni. Minden remény elszállt, hogy valaha is a kicsi beteg felgyógyul. Sápadtan, csonttá soványodva feküdt az ágyacskájában. Anyja pedig mellette gubbasztott, lesve minden óhaját, de a kislány egyre ritkábban nyitotta ki szájacskáját, hogy valamit is kérjen édesanyjától. 

Egyik este, amikor már minden elcsendesedett, az égre feljöttek a csillagok, és az öreg Hold is lustán dugta ki a képét a hegyek mögül, a kislány váratlanul így szólt édesanyához:

─ Édesanyám, a hegedülő tündér ma éjjel is eljön hozzám?

Az asszony nagyon megijedt, mert azt hitte, hogy kislánya már haldokol, s félrebeszél.

─ Mikor volt itt az a hegedülő tündér? – kérdezte az anyja.

─ Tegnap éjjel is nálam volt, és itt agy ágyam mellett olyan szépen hegedült, hogy még soha életemben nem hallottam ilyen szép hegedűszót.

A szegény asszony szerette volna lánya utolsó kívánságát teljesíteni, mert úgy érezte, hogy eljött a vég, a Halál már leskelődik befelé az ablakon. Gyorsan elrohant a falu végén lakó cigányhoz, aki arról volt híres, hogy csodálatosan tudott hegedülni. Mindig őt hívták lakodalmakba, és egyéb ünnepnapokra, ha szép zenét akartak hallgatni. Talán most is eljátszhatna egy – két melódiát, amivel megkönnyítené a kislány távozását ebből az árnyékvilágból.

Jött is az első hívó szóra a cigány hona alatt a hegedűjével. Még pénzt sem kért a muzsikálásért, mert ő is nagyon sajnálta a kislányt. Már a szoba ajtajában elkezdte a zenélést. Szép régi dalok szólaltak meg a vonója által.

Meghallván a zenét a kislány szeme felcsillant, de mindjárt ki is aludt benne a fény.

─ Cigány bácsi csodásan játszol a hegedűdön, de én most a tündért várom, aki még nálad is szebben tud muzsikálni. Kérlek, ne haragudj és menj el!

A cigány kicsit megbántódott, de a lány édesanyja magyarázkodására kiengesztelődött:

─ Ne haragudjon rá! Tudja, halálosan beteg. Nem tudja, mit beszél. Talán meg sem éri a reggelt. Mondja meg, mivel tartozom, és a pénzt a föld alól is előkerítem.

─ Ilyen esetekben nem szoktam pénzt kérni. Nekem is vannak purdéim és tudom, mit jelent, ha valamelyik megbetegszik. Kezét csókolom nagysága! – mondta a cigány és elment, még azt se várta meg, hogy a nő kikísérje.

A szegény asszony egyedül maradt a lányával, és leült az ágya mellé. Lehetséges, hogy a fáradtságtól egy kicsit el is szundikált. Egyszer csak meseszép hegedűszóra ébredt fel. Nem akart hinni a szemének és a fülének. A kislány ágya mellett állt egy parányi tündérlány és hegedült, a beteg lánya meg felülve hallgatta a zenét. Amint a holdfény besütött az ablakon a nő látta, hogy az eddig holtsápadt arcocska kipirult, és a két fénytelen szem vidáman csillogott.

─ Édesanyám! – mondta boldogan – Megint eljött a hegedülő tündér, most már biztos, hogy meggyógyulok. Érzem, ez a csodás hegedűszó meggyógyít.

A tündér meg csak hegedült. Olyan szép dallamok röppentek elő a hangszerből, hogy a kislány édesanyja is elérzékenyült, és lehunyt szemmel hallgatta a zenét. Észre sem vették, hogy váratlanul elaludtak, és csak reggel ébredtek fel, amikor a Nap már magasan járt a házak felett.

Mindjárt a tündért keresték, hogy megköszönjék a csodás hegedűszót. Hiába kutatták fel a kicsi ház minden zugát a tündér eltűnt, mintha ott sem lett volna.

─ Elment a tündér – mondta kissé csalódottan a kislány – Pedig olyan jó lenne megint hallgatni a muzsikáját.

Mindenki csodálkozott a kislány hirtelen gyógyulásán. A kis beteg napról napra erősebb lett, és az egyik szép őszi nap felkelt az ágyból. Első útja a kertbe vezetett. Lassan, óvatosan lépdelt a virágágyások között, és nézegette az ősz utolsó virágait. Édesanyja a házban volt elfoglalva, és nem látta, hogy kislánya, hol jár. Azt sem látta, amikor az egyik rózsabokorból előugrott a hegedülő tündér. Igaz most nem hegedült. Egyenesen a kislányhoz ment, és mondta neki:

─ Látom, meggyógyultál. Jól érzed magad?

─ Igen – válaszolta meglepődve a kislány – Úgy szeretném, ha minden éjjel eljönnél hozzám, és hegedülnél nekem! Ugye ma éjjel is eljössz?

─ Sajnos nem lehet.

─ De gyere el! Nagyon kérlek. Olyan jó lenne újból hallgatni a zenédet. Ígérd meg, hogy hegedülsz nekem!

A hegedülő tündér elkomolyodott, és egy kis gondolkodás után a kislány fülébe súgta:

─ Tudod, mi hegedülő tündérek csak beteg gyerekeknek hegedülhetünk. Sajnos rengeteg a szegény kicsi beteg. Nincs időnk másoknak zenélni. De ma éjjel kivételt teszek. Úgyis erre visz az utam egy beteg kisfiúhoz. Egy rövid hegedülésre beugrok hozzád is, és elhegedülök neked egy szép dalt. Csak arra kérlek, el ne áruld a főtündérnek, ha találkozol vele, mert akkor engem nagyon megbüntet.

─ Ígérem, ha nem kérdi, akkor hallgatok, de hazudni sem akarok, mert egy kisgyereknek mindig igazat kell mondania. Nem szabad hazudni. Ugye ezzel te is egyetértesz?

─ Jól válaszoltál – örvendezett a hegedülő tündér – ha ilyen okos vagy, akkor a főtündér sem fog megbüntetni, amiért hegedülök neked. Most pedig mennem kell, mert még sok a dolgom. Este visszajövök a hegedűmmel.

A kislány nagyon boldog volt, és lelkendezve mesélte, hogy találkozott a hegedülő tündérrel, aki megígérte, hogy éjjel újból játszik neki a hegedűjén.

A nő hitte is meg nem is, amit kislánya mondott, de ő is türelmetlenül várta az éjjelt.

Alig, hogy a falu öreg toronyórája elkondította az éjfélt, megjelent a tündér a hegedűjével, és eljátszott egy csodás dalt a hangszerén.

A kislány és édesanyja megköszönte a szép zenét, majd elbúcsúztak egymástól. Azon az éjjelen még sok helyre kellett mennie, hogy zenéjével meggyógyítsa a beteg kisfiúkat és kislányokat.

Itt a vége, fuss el véle!