Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

A harmadik út

Mezei István
Mezei István képe

Magányos lovasként a magyar makadámon

   Eltévedt, magányos lovasként már, ki tudja mióta, keressük ama harmadik utat, talán mind közül a legnehezebbet, életben és fennmaradni mindenáron. Németh László és a többi patrióta a vészkorszakban halálos pörölycsapások alatt is ezt tették. Később Veres Péter szerette volna virágzó-szocialista-Dániának látni akár dobtáras géppisztolyok őrizetében is ezer sebből vérző hazáját. Az írások megsárgultak, a szó elszállt, csak a fennmaradás és az átkos megélhetés szüksége üvölt fülünkbe ebben az egyre mélyebb némaságban. Amit  nemzeti amnézának vagy skrizoféniának esetleg szűklátókörűségnek vélünk, az a harmadik út keresése és taposása, létfenntartási ösztön, akár a vegetálás szintjén. Hogy is lehetett volna számon kérni bátor kiállást a második világháború poklába vetett magyar katonától egy már vesztett ügy mellett, ki kukoricásokban és pincékben bujkált, áruló, ellenség és katonaszökevény volt mindenki szemében az életét mentve.
    Miért kárhoztatnánk az 1957. május 1.-én a Dózsa György útra kitóduló, az új vezért éltető tömeget, mely még októberben esőkabátban a Bem-téren a forradalmat éltette, várta a változást? Fél évre rá e demonstráció tömegbázisául szolgált a már függőben lévő akasztásoknak. Miért is, hisz élni kell, néha akár álmainkat, elveinket feladva. Nehéz az egyensúly megtartása, a nemzeti és egyéni érdekek, szükségszerűségek elfogadható kompromisszuma, úgy hogy ne a teljes önfeladás és jellemtelenség legyen a vége. Ismerek olyant, aki baloldalinak vallja magát, pedig a nagyapját egy feketén levágott disznó miatt egy évi kényszermunkára ítélték az ötvenes években, vagy egy fűrészbakon pofoztak véresre, mert nem akart belépni a téeszbe.
   Volt, kinek a férjét halálos betegen engedték haza Tökölről 58-ban miután megkonszolidálták, de még nyolcvan évesen is hálás volt az államnak, mert egy kis segélyt kapott, amelyen három gyermekét felnevelhette. Ezernyi példát lehetne felsorolni, mely ellentmondásosságában is megérthető, egyéni megoldások, reakciók, emberiek.
   Az állam most végelgyengülésben szenved, lehet, halálos beteg, most életerősebb keresztapák után kell nézni, hogy összeköttetést, kenyeret, munkát kapjunk, akár más keresztapák hálózatával szemben. A választási programok kivihetetlenek, betarthatatlanok, nem is arra valók, hogy megvalósítsák őket. A közöttük ki nem mondott harmadik út lesz a győztes, mely nem hazában, nemzetben és a családban látja a célt, önző csoport és egyéni érdekek mentén gondolkodik. Most sajnos ez a harmadik út! Az elkészült méregdrága makadámokra, harmadik útra, nem engednék fel Ady Eltévedt lovasát, mint ahogy minket se. Most, államférfiak, önfeláldozó patrióták, becsületes városatyák híján, marad a szisztematikusan szerveződő középszerűség mocsara. Az írástudók és törvényhozók árulása után, mit várhatunk a csak olvasni tudóktól és nem tudóktól? Ma már csak arról szól a történet, hogy ki mikor lesz munkanélküli, hajléktalan, ki kap nyugdíjat és mennyit, ki meddig bírja ideggel, cérnával, kötéllel. Hogy követelnénk meg a tömegtől erkölcsi, politikai tisztánlátást, mikor olyan választási törvény van érvényben évtizedek óta, mely alapján egy párt harminc százalékos eredménnyel a parlamentben akár hetven százalékkal képviseltetheti magát. Egyébként a többség így is tisztán látja, hogy a valós folyamatok mélyben zajlanak.
   Megkésett, eltévedt lovasként némán baktatunk a magyar makadám szélén, tétovaságunk, vakságunk csak részben a mi bűnünk, jórészt inkább a koré, melyben élünk, és amelynek gyermekei vagyunk.
    Gore Vidál, a neves amerikai író-történész jegyzi meg egyik könyvében:- ne foglalkozzunk mindig a múlttal, csak a jövővel, még ha tudjuk is, az legtöbbször vigasztalanabb a mánál.-

2013. 07. 06.

Rovatok: 
Egyéb