Hol volt, hol nem volt, még az óperenciás tengeren túl, élt egy szegény ember. Volt felesége és hét gyermeke. Négy lány és három fiú, mint az orgona síp. A lányok még kicsik voltak.
   Bizony az éhes szájakat nagyon nehéz volt betömni. Volt ugyan egy kis földecskéje, alig termett valamit. Olyan ritkásak voltak a növények, hogy összekiabálták egymást, ha szólni akartak a másikhoz. Volt még egy kecskéje, szegény ember tehene. Az is olyan sovány volt szegény, hogy kilátszott minden bordája. Tejet is alig adott. A szegény ember az árok partról kaszált egy kis füvet, azt ette a szegény pára. Már alig volt mit enni. A fiúk közül már kettő nagyobbacska volt, ők napszámba jártak. De így is nehezen éltek.
    Egyik este azt mondta a legnagyobb fiú Pista: - Édesapám! Már eleget koplaltunk, szenvedtünk, elmegyek szerencsét próbálni. - Édes gyerekem, - mondta az  édesanyja – képes lennél itt hagyni bennünket? -
- Hagyd anyjuk, legalább őneki jobb sorsa lesz! Így aztán másnap reggel a legidősebb fiú útra kerekedett. Ment, mendegélt, amíg egy városba nem ért. Talált egy kovácsműhelyt. Nagy szerencséje volt, mert a mester éppen akkor akarta kitenni a táblát, hogy felvesz munkaerőt. Így aztán   elszegődött a kovácshoz inasnak. Pista ki is tanulta a mesterséget becsülettel, a gazdája is csodálkozott, hogy milyen ügyes a fiú! Volt olyan munka, amit már jobban elkészített, mint ő. Jöttek is a rendelések. Mikor elég sok pénze összegyűlt – a honvágy is elfogta Pistát - elköszönt a gazdától és elment haza. Volt is öröm otthon! Elmesélt mindent a szüleinek és a testvéreinek.
   Ennek örömére a két öccse – Palkó és Jankó is szinte egyszerre mondták, hogy ők is elmennek szerencsét próbálni, mint a bátyjuk. Az anyjuk feltarisznyázta őket és elindultak. Mennek, mendegélnek, amíg elértek egy útkereszteződéshez.  No, most merre?
   A Palkó jobbra, Jankó balra ment. Elköszöntek egymástól és megegyeztek, hogy egy év múlva ezen a helyen találkoznak.
   A nagyobb fiú, Palkó addig ment, míg egy nagy városba ért. Kérdezgetett egyiktől is másiktól is, hogy ő szeretne gy jó szakmát tanulni, kit és mit ajánlanának, hol lenne a legjobb kitanulni egy szakmát. Az egyik asztalos, a másik szabó, a harmadik ács szakmát javasolt. Mondja az egyik: azt hiszem az asztalosnál van felvétel. El is ment Palkó, az asztalos már nyugdíjba akart vonulni, így szerencséje volt, hogy éppen most jött! Tetszett is az asztalos szakma,  beállt tanulni a szakmát. Szinte égett a keze alatt a munka. Jó szakmunkás vált belőle.
   Jankó is ment-mendegélt erdőn, mezőn keresztül, amíg elért kis faluba. Hát – gondolta, -  hogy itt alig találja meg a szerencséjét, mint Pista bátyja.
   De ebben tévedett! Egy öregasszony jött vele szemben, Jankó megszólította: Mondja, néni, nem tud itt a faluba olyan embert, akinél el lehetne szegődni inasnak, vagy valami jó munkát találni, elvállalok mindent. - Honnan jöttél? - kérdezte a néni. Jankó elmesélt mindent az eddigi életéről . - Édes fiam, jókor jöttél, látod azt a bádogtetős házat? - Ott lakom és a fiamhoz nyugodtan menjél, mondd azt , hogy én küldtelek.
   Az én fiam ezermester és aztán őnála sok mindent kitanulhatsz!  Jankó megköszönte a néni kedvességét és elindult a házhoz, mellette volt egy nagy fészer ott találta a néni fiát. - Szép jó napot kívánok! Köszönt illedelmesen. - Neked is fiam. - Mi járatban? - AZ édesanyja küldött a mester úrhoz dolgozni, tanulni. - - No, édes fiam, azt tudnod kell, hogy énnálam aztán jó helyen jársz, sok mindenhez értek. így tehát sokat kell kell tanulnod, ahhoz, hogy értsél is a szakmákhoz. - Igyekezni fogok mester úr! - mondta Jankó.
   Ki is tanult több szakmát, ellesett mindent a mestertől.
Mikor letelt az egy év, elköszönt a gazdájától és ahogy megbeszélték Palkóval az útkereszteződésnél találkoztak.
  Boldogan mentek haza, otthon már nagyon várták őket.  A három fiú a keresetükből egy gyönyörű házat építettek, a lányok is már nagyobbak lettek. Állandóan akadt munka, alig győzték kielégíteni a megrendeléseket. Telt múlt az idő, meggazdagodtak, a lányok férjhez mentek, a fiúk is családot alapítottak, máig is élnek, ha meg nem haltak. 

Nyírbogdány, 2016. május 9.