Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Három kenyér

Adalberto
Adalberto képe

  A falucska kicsi pékségének a boltjában három kenyér volt a polcon vevőkre várva. Éjjel sütötte őket a pék. Még melegek voltak és finom, friss kenyérillat járta át a boltot. A polcon lévő három kenyér közül kettő szép, formás mestermű volt. Aki csak ránézett, az mindjárt megéhezett és alig várta, hogy egy jó nagy karéjt vágjon le belőle. Ellenben a harmadik kicsi és félresikerült volt. Látszott rajta, hogy a pékinas úgy kotorta össze a teknőből, hogy kárba ne vesszen. Ezért társai le is nézték. Ha tehették volna, akkor talán el is húzódtak volna tőle. De kénytelenek voltak eltűrni a társaságát. Mégsem tehették meg, hogy lelökjék társukat a polcról. Pedig látszott rajtuk, hogy szívesen megtették volna.
  Kezdetben nem is igen álltak vele szóba. Csak ímmel-ámmal válaszolgattak, ha a kicsi cipó kérdezett tőlük valamit.
─ Ti milyen szépek vagytok – mondta a kicsi cipó. – Bizonyára titeket hamarosan megvesznek.
─ Mi is ezt reméljük – válaszolták szinte egyszerre. – Szépségünk világhírű, nem úgy, mint a tiéd. Hogyan is lehet egy cipó ilyen rút. Szerintem téged senki sem fog megvenni. Örülhetsz majd, ha egy éhes kutya elé vetnek. Meglásd, minket gazdag emberek fognak megvenni. Mi mindketten gazdag úri házba kerülünk. Te bezzeg, soha nem fogod meglátni, milyen is egy gazdag úri ház.
─ Nem tehetek róla, hogy ilyen vagyok. A pék és segédei ilyennek teremtettek meg.
─ Komám, te nem vagy idevaló. Jobban tennéd, ha most szépen erről a polcról lepottyannál, és nem rontanád itt a levegőt!
  Ez nagyon fájt a kicsi cipónak. Titkon még sírt is miatta. Szerencsére a két szép cipó nem vette észre. Lett volna gúnyolódás, ha észreveszik, hogy kicsi társuk itatja az egereket.
  Nem kellett volna több a két nagyképű kenyérnek. Világgá kürtölték volna, hogy pityereg. Erősnek kell lennie, hogy ki tudjon állni az igazáért.
  Elhatározta, hogy soha többé nem fog sírni. Megmutatja nekik, hogy ott odabent kemény a szíve és a lelke. Különben is, mi a bizonyíték, ha valakinek a kinézete eltér a többiektől, akkor az értéktelen. Ő is van olyan jó, mint az a másik két kenyér.
  Igaz kinézetre kicsit csúnya. Nem olyan szép piros képű. Jóval kisebb is és az alja megégett. Általában a vevők nem ilyen kenyeret keresnek a boltban. Legtöbbje nagyon válogatós. Mindenben talál kifogást. De bizonyára képtelen lenne kenyeret sütni. Csak a szájuk jár.
  Tudta nagyon jól, hogy a polcon levő két kenyeret a vevők hamarosan megveszik, és nemsokára csak ő fog árválkodni az üzletben. Még az is előfordulhat, hogy a pékmester megharagszik és kidobja. Ugyan kinek kellene ilyen vakarcs kenyerecske. Nem is érti a pékinas, miért rakta ki a polcra. Jobban tette volna, ha mindjárt a szemétbe hajítja és megszabadul tőle.
  De most még kint van a polcon és reménykedhet, hátha valaki elviszi. Ugyanabból az anyagból készült, mint a másik kettő kenyér. Csak meg kellene kóstolni és ez ember láthatná, hogy milyen finom.
  Nagyon bántotta, hogy társai lenézik, kigúnyolják. Talán beszélni kellene velük, hogy fogadják el így, ahogy kinéz. Ő nem tehet arról, hogy csak vakarék kenyér. Nem rajta múlott, hogy ilyennek sikerült. Szívesen lenne ő is szép, formás kenyér a pékmester büszkesége. Félt a kudarctól. Lehet, társai még jobban kinevetik, ha beszélni próbál velük. Ők nem tudják, milyen rossz csúnyának lenni. Ilyen kenyerek mindig csak a jó dolgokat tudják. Nekik a világ szép és könnyű. Nem kell küzdeniük mindennap. Az emberek csodálják szépségüket. Még akkor is, ha netán kissé ízetlenek, keletlenek. De ki kíváncsi egy csúnya vakarék cipóra. Senki nem veszi a fáradságot, hogy egy csipetnyit letörjön belőle és a szájához emelje. Pedig, ha csak egy kicsit is megízlelné, lehet, más lenne a véleménye. Többé nem számítana, hogyan néz ki, csak belső értékek lennének fontosak.
  A kicsi vakarék cipó ezen gondolkodott, amikor nyílt az ajtó és egy öreg vándor lépett a boltba. A polcon levő két ropogósra sült kenyér undorodva nézte az öreget. Egymás közt riadtan suttogták:
─ Csak ne engem válasszon! Nem szeretnék a koszos tarisznyájába kerülni. Nem ilyen életre születtem.
Az ajtó nyikorgására bejött az egyik péksegéd.
─ Jó napot! Mi tetszik?
─ Éhes vagyok és kenyeret szeretnék venni.
A péksegéd gyanakodva végigmérte az öreg vándort.
─ Van pénze?
Az öreg hosszasan kotorászott a foltos kabátja zsebében.
─ Ennyi pénzem van. Sajnos nincs több. Szegény, öreg vándor vagyok.
─ Ez a néhány krajcár kevés – mondta lenézően a péksegéd. – Nem elég, hogy kenyeret vegyen. Isten áldja!
─ De kérem, éhes vagyok. Már napok óta nem ettem. Segédúr, Jóistenre kérem, szánjon meg! – könyörgött az öreg vándor.
Polcon a három kenyér némán hallgatott. A két szép kenyér titkon örült, hogy nem őket válassza. Egymásra kacsintottak, mintha csak azt mondták volna:
─ Mi emberünk a péksegéd. Nem ad el bennünket neki.
Az öreg vándor szomorú arccal állt a boltban. Nem akart kimenni. Várt, talán azt remélve, hátha a péksegéd megkönyörül rajta.
─ Mondtam már, ennyi pénzért nem lehet itt kenyeret venni – mordult az öregre a péksegéd.
─ Kérem, csak egy kicsi kenyeret kérek. Napok óta nem ettem. Nagyon éhes vagyok – olyan keserves hangon mondta, hogy meghatotta a péksegédet is.
─ Bácsi, tessék, megérteni nem adhatom oda ennyi pénzért a kenyeret. A főnökúr szíjat hasít a hátamból, ha drága, szép kenyereit elpocsékolom.
A beszédre bejött az üzletbe a pékmester is.
─ Mi van, Józsi? – kérdezte a segédtől.
─ Az öreg bácsi kenyeret szeretne venni, de nincs pénze.
─ Az bizony nagy baj, ha a kedves vevőnek nincs pénze. Nem vagyunk szeretetszolgálat, hogy csak úgy elosztogassuk a kenyerünket. Sajnálom!
Az öreg vándor megértette, hogy hiába is rimánkodik tovább, itt nem fog kenyeret kapni. Nagy búsan elindult az ajtó felé.
A két kenyér megkönnyebbülten sóhajtott fel. Csak a kicsi vakarék cipó szontyolodott el. Sajnálta az öreget. Sorstársak voltak. Szeretett volna utána kiáltani:
─ Hé, ember! Itt vagyok. Ne hagyj itt.
De mit lehet tenni, ha a pékmester még őt sem hajlandó odaadni. Egyáltalán ki fog megvenni egy csúnya, kicsi vakarék cipót?
  Társainak tetszett, ahogy eljártak az öreggel szemben. Pedig reszkettek, hátha a pékmester szíve megesik az öreg vándoron és valamelyikőjüket odaajándékozza neki. Valahogy eszükbe sem jutott, hogy talán a kicsi, vakarék cipót is oda lehetne ajándékozni. Annyira el voltak foglalva, nehogy mégis ők kerüljenek a koszos tarisznyába.
Az öreg vándor már majdnem kiért a boltból, amikor a pékmester utána kiáltott:
─ Bácsi, jöjjön vissza!
Először az öreg nem akart hinni a fülének, de amikor másodszorra is meghallotta, megállt, majd bizonytalanul megfordult.
─ Bácsi, most látom, van itt a polcon egy vakarék cipó. Ingyen elviheti. Úgysem kell senkinek. Nem is értem, hogyan kerülhetett ki a többi szép kenyér közé.
  A polcon levő két ropogósra sült kenyér kihúzta magát, és elégedetten hordták körben barna kenyérszemeiket a bolton. Ha lett volna kezük, akkor talán még tapsikoltak is volna, hogy csúnya társuk elkerül a polcról.
  Most az egyszer a kicsi, vakarék cipó is együtt örült a két társával. Valami elégtételt kapott az élettől. Azért ő sem haszontalan, ha már a világra jött a péksegéd segítségével, aki összekaparta a teknőben lévő anyagot.
─ Tessék! – nyújtotta át a kicsi, vakarék cipót az öreg vándornak, aki reszkető kézzel dugta a tarisznyájába.
Milyen jó meleg van itt – gondolta a kicsi, vakarék cipó. Boldog volt. Ő is kell valakinek. nem haszontalanul jött a világra.
   A két polcon maradt kenyér újból összekacsintott és türelmetlenül várták, hogy őket is elvigye valaki.

Rovatok: 
Mese