Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A furcsa kalmár

Lénárd József
Lénárd József képe

A furcsa kalmár / négy képben /

FORGATÓKÖNYV

I. KÉP

Megszólal a zene, halk, lassú, misztikus legyen. Nagyon jól megfelel Kisur engedélyével, a KK. Rádióból a 3. a vonaton, szöveg nélkül.
A zene végig szól nagyon halkan.
Ha van függöny, szétnyílik.
Festett háttér-díszlet a vers leírása alapján.
Látni a hidat, mely egyetlen út az ingoványos víz felett a bolthoz. A dülöngélő fal, a bolt rozzant kapuja, látható. Sötét árnyékfigurák mozognak.
Diavetítő fénye elé bármit mozgatva, nem kell éles, legyen a vetített kép. Az árnyékfigurák az előadás alatt végig mozognak.

Megszólal a narrátor, mondja a verset:

Rozzant volt a korhadt fahíd
a szürke, hideg víz felett.
A féltett, zöldüveges lámpák
újra égtek, mutogatták fényüket,
ahogy pislogtak egyet, egyet.

Az egyetlen út a hídon vezetett át
az Időtlen Bolthoz. Sokan szidták.
A vén ház szúette kapuját
furcsa lények nyikorgatták.
Halkan jöttek a vevők,
és ha mentek, hullottak a könnyek.
Nyirkos volt minden, néha szitált a köd.
S amikor eljött, a csönd fölött is őrködött.
Csupán a szél mozgatta a tetőt,
s egy rozsdás csengő vijjogott alatta.

A narrátor elhallgat

II. Kép

Megjelenik a kalmár. A háttér díszlet elé maga a kalmár beállítja a bolt díszletét. Egy kis  asztalt s  mögé áll. Felette a titokzatos óra. Egy óriási rajzolt óralap két idétlen mutatóval.
A kalmár állandóan mozog az asztala mögött, hogy lássák ő a Sors, ő a Fontos. Egy nő az asztal előtt szinte elbújva az asztal elé guggol, vagy térdel.

A narrátor tovább mondja a verset:

Itt az elhagyott helyen élt
a furcsa Kalmár. Boltja homályában
titokzatosan tapogatózott a sötét.

A falon álmosan ketyegett egy óra,
s ha érintkeztek a mutatók,
kattantak egy nagyot.
Az egyik volt az élet,
a másik mutató a halálé lett.

Emberek jöttek, lelkek távoztak,
s az ajtó újra nyikordult.
Rémlátó lázas izgalom mindenütt,
de a Kalmár érzéketlen maradt.
Nesztelenül dolgozott aszott keze.
Mintha ráfagyott volna
az opálszínű szemgolyókra
a külső világ képe.

Sokan Sorsnak hívták, sokan másnak.
Sokszor azt hitték, mosolyog,
pedig arcán a gúnyolók képe suhant.

A narrátor elhallgat.

III. kép

Sorban megjelennek a vevők.
Jött a bankár. A kalmár asztalára levetette gazdagságát, /a rajta lévő ruháit/ s gatyájában táncolva  boldogan el.
Jött a király. Dölyfösen nagy papírkorona a fején. Egy leányt a boltos a sötétből kihív. A király kezét érinti a lány, s a koronát lekapja a király fejéről a kalmár.
Az utcalány jött viruló fényben . És a kalmár pénzt dob az asztalra. A lány a pénz érintése után, saját maga a fekete szemöldökceruzával arcára húz egy vonást. Újra pénzt dob a kalmár… s a viruló fény sötétedik. A fényjátékot a diavetítővel is ellehet végezni.
Katona jött. Bátran hadakozó mozdulatokkal. A kalmár kezébe adja a ”bátrak keresztjét” / kartonpapírból ráírva bátrak keresztje/ és mind két szemét fekete kendővel beköti.
Nagy államférfi megkapja a bankár vagyonát / levetett ruháit/ s úgy megy el, hajlongva, hogy közben ordítja  háromszor ÉN BECSÜLETES VAGYOK.
Valaki kap egy zacskó aranyat / óvodai bab-zsák megfelel/ , kezét bilincsbe megkötik.
Valaki imádkozva összetett kézzel jön. Kap egy száraz kenyeret.  És kézzel mutatja ő már nem imádkozik többet.
Jönnek többen. Mind vidáman és szomorúan mennek. Aztán mindenki eltűnik, csak a kalmár marad.

Narrátor tovább mondja a verset:

Jöttek a vevők, és mindent hoztak.
Egy bankár boldogságot akart,
s a vagyona mind itt maradt.
Fiatal király a szerelmet akarta,
s fejéről eltűnt a korona.

Festett-képű céda lány állt
a Kalmár asztala előtt.
Pénzt akart, sok pénzt,
s kapott több szeretőt.
de a szépség tükre eltörött.

Egy fiatal katona.
A bátrak keresztjét akarta,
és nem lát soha többé.

Nagy államférfi:
Lám az arca hófehér.
Hideg gyémántos csillárt szerzett,
s a becsülete elveszett…

Valaki egy zacskó aranyért
szabadságát adta,
más a kenyeréért hitével fizetett.

Aztán jöttek mások,
fénylő nevek, szürke névtelenek,
erősen körvonalozódó alakok,
elmosódó jelenségek.
Majd ütött az óra, s a vevők eltűntek.

Kint a szűk sikátorok
zavargós kanyargásában
sötéten tapogatózva
közeledett az éjszaka.
S ahol a házakhoz hozzáért
otthagyta fekete újnyomait.

A bolti mécses lángja
még láthatóvá tette a nagy csendet.
Sok mindent látott, s bánta.
Saját fényében remegett.

Ez alatt a Kalmár hideg kezével
napi nyereségét besöpörte kötényébe,
s kiszórta a végtelenbe.
Sikoltottak, csörömpöltek,
ahogy zuhantak a rengeteg kincsek.
Ifjúság, dicsőség, múlt, jövő,
szépség, szabadság, mind-mind
derengő fénnyel estek.
Aztán sötét, és megint nagy csönd lett…

Narrátor elhallgat

IV . kép

A kalmár egy mozdulattal lesöpörte asztalát s meghallotta a nagy sóhajtást. Egy nő végig ott ült a kalmár asztala előtt. Ő sóhajtozik. 
Kalmár kiált:              ki van itt, mit akarsz ?
Az édesanya:              gyermekemnek boldogságot
Kalmár :                     igen?  de nincs semmid, mit adsz, hogy fiad boldog legyen?
Az édesanya:                          boldogságomat megszereztem hajdan, s oda adom, hogy fiamé legyen
Kalmár:                      áll az alku fizess!
Az édesanya kezével int  igent.

A nő bluzzát feltépi a kalmár, s szívében meglátja a boldogságot. Nem vár s az odakészített papír szívet, melyre nagybetűkkel rá van írva az én kedvesem, kitépő mozdulattal magához veszi. Valaki az óra mutatóit tizenkét órára helyezi. Nagy jajgatás és utána nagy csönd.

Narrátor folytatja a versmondást:
A némaságban sóhajtás hallatszott.
A kalmárnak most jutott eszébe,
hogy már reggel óta, tegnap óta,
talán régtől fogva
vár egy árny esdekelve.

Félve jött kérni,
mert nincsenek látható kincsei!
A fohász, egy édesanya hangja,
aki gyermeke számára
akart venni boldogságot.

A Kalmár szeme megrebbent
az opálszínű szemgolyók felett,
mert ő az első ki másnak vesz
és sajátjából fizet.
Aztán megint közömbös lett.
Mérlegelte, hogy mit kér, s mije van.

"Nincs semmid!" - kiáltott föl.
"Hát mit adsz kincseid helyett?" -
- "A boldogságomat megszereztem hajdan,
s azt adom, hogy fiamé legyen." -

"Áll az alku! Fizess!" - dörögte a boltos,
és szörnyű kezével feltépte a kincses,
fiatal, asszonyi mellet.
Aztán a tátongó sebbe nézett,
és meglátta azt a boldogságot,
melyet kínáltak neki.

A boltos elcsodálkozott.
De ravaszul, közömbösen tovább árult:
- "Igazi boldogságot
csak úgy adok gyermekednek,
ha nem sejti áldozatod! Áll az alku?" -
A halvány vevő már csak
kezével intett igent.

A Kalmár nem várt. Belemarkolt
az asszony sebesült mellébe,
és az égő szerelmes szívéből
szeretőjének képét kitépte.

A boltban egy pillanatra
megdermedt a csend.
A titokzatos órán újra
Találkozott az óra két mutatója,
és a Halál rávetette
futó árnyékát az Életre.

PÁLYÁZATRA

Rovatok: 
PÁLYÁZATOK