Volt egyszer egy ember, aki nagyon irigyelte a nőket. Nap, mint nap, amikor a kocsmában a söntéspultot támasztotta állandóan arról papolt ivócimboráinak, hogy a nőknek, milyen jó dolguk van. Reggeltől estig csak a ház körül tesznek – vesznek, ami éppen megtetszik nekik. Reggel, amikor kikelnek a jó meleg, puha ágyikóból szórnak valami ennivalót a szárnyas népségnek, majd gyorsan rittyentenek ebédet, és utána azt tehetik, amihez éppen kedvük van. Pletykálkodhatnak a szomszédasszonnyal vagy bámészkodhatnak a kertkapuban. Bezzeg férfiaknak nincs ilyen jó soruk. Már kora hajnalban, amint a kakas kukorékol egyet menniük kell dolgozni és csak késő este érnek haza holtfáradtan.

A kocsmában szinte mindenki egyetértett az emberrel és helyeslően bólogattak. Csak egy öregember a sarki asztalnál húzta össze a szemöldökét.

– Miért öregapám? Talán nincs igazam? – kérdezte az ember, amint észrevette, hogy az öregnek nem tetszik valami.

– Hogy igazad van-e vagy nincs, azt nem tudom – válaszolta az kissé titokzatosan. – Annyit tehetek érted, elrendezem neked, hogy ameddig csak akarod nővé változzál. Éld az asszonyok életét, ha az annyira tetszik neked!

Az embernek felcsillant a szeme és kérte, hogy holnaptól ő is nő legyen.

– Semmi akadálya. Holnap reggel, amikor felébredsz, mondd ki hangosan háromszor: „Én is legyek asszony!”

– Csak ennyi? – csodálkozott el az ember. – Kutya legyek, ha nem próbálom ki.

– Csak vigyázz, meg ne bánd! – mondta az öregember és kiitta a borát.

Amikor az ember hazament nem szólt semmit a feleségének a tervéről. Gyorsan lefeküdt és aludt kakaskukorékolásig, mint mindig. Amint meghallotta a kakasa hangját, felült az ágyban és háromszor, jól hangosan mondta:

– Én is legyek asszony!

Lássatok csodát azon pillanatban nő lett belőle. Felesége meg férfivé változott. Szegénynek neki kellett felkelni és munkába menni.

– Na, most addig lustálkodhatok, ameddig csak akarok – gondolta magában a férfi, amikor hallotta, hogy párja becsukta maga után az ajtót. – Nincs is jobb, mint nőnek lenni. Hogy ezzel az öregemberrel, miért nem találkoztam előbb? Most legalább az asszony is megtudja, milyen nehéz sora van egy férfinak.

Nem tudott sokáig pihenni az ágyban, mert egyszer csak hallja, hogy az istállóban a tehenek elbődítették magukat, a kocák visítottak, a tyúkok kotkodáltak, a kacsák hápogtak, a libák gágogtak, de még a Cirmos cica is nyávogva kérte a magáét a verandán. Mintha csak az egész világ összeesküdött volna ellene. Villámgyorsan kiugrott az ágyból és azt sem tudta, mihez kapjon? Hol kezdje el a munkát. Előzőnap felesége leszedte a cukorborsót a kertben, azt is ki kellene pirgálni. Kimenve az udvarra látta, hogy a kertben olyan nagy a gaz, hogy megérett a kapálásra. Ez sem várhat holnapig. A sparheltben sem égett a tűz. Tűz nélkül meg nem lehet ebédet főzni. Előbb száraz ágakat kell törni és megrakni a tüzet. Az ágak véresre szurkálták kezeit, mire elegendőt sikerült összegyűjteni. Délfelé már annyira fáradt volt, hogy majdnem elájult. Legszívesebben leült volna a vén diófa árnya alá kicsit hűsölni, de nem tehette, mert a határban volt egy jókora pityókaföld és azt is meg kellett kapálni. Ezzel alig végzett és már rohanhatott haza megfejni a teheneket. Azt sem tudta, hol áll a feje. Ide kapott, oda kapott, mindig úgy érezte késésben van. Nemsokára a párja is hazaér és mérges lesz, ha nem meleg a vacsora. Ezért újból tűzet kellett rakni. A tűz valamiért nem akart meggyulladni. Talán nedves volt az ág, vagy bagoly ült bele a kéménybe. Vacsora előtt még kéményt is kellett pucolnia. Végül olyan kormos volt, mint egy kéményseprő. Alig végzett el vele, hallja, hogy érkezik a párja és már a kapuban kiáltja:

– Meleg-e a vacsora? Nagyon kiéheztem egy kis főtt, meleg ételre.

A férfiból lett nő nagy idegességében lerántotta a sparheltről a fazekat, amelyben volt a vacsora. A sok szilvás gombóc szanaszét gurult a konyhában. Ebből aztán olyan nagy patália lett, hogy a hangos kiabálástól majd eladták a házat. Az egész falu összeszaladt. Azt hitték az emberek, hogy leszakadt az ég. Pedig csak a házaspár veszekedett a szilvás gombóc miatt. Még hajba is kaptak.

– Egész nap megállás nélkül dolgoztam és te még arra sem vagy képes, hogy vacsorámat megmelegítsd, mire hazaérek – mondta dühösen a férj, aki természetesen a nő volt, de ezt a falusiak nem tudták.

– Mit gondolsz, hogy én a napot loptam? A szomszédasszonnyal trécseltem? – vágott vissza a férfiból lett nő. – Még annyi időm sem volt, hogy elmenjek a közeli kocsmába és cimboráimmal megigyak egy pohárka bort – szólta el magát.

Amint ott civakodtak, ki tudja honnan megjelent a kocsmai öregember és a két veszekedő közé állt. Így szólt az emberhez, aki még mindig nő volt:

– Irigyled-e még a nőket?

Az először nagyon meglepődött, majd elszégyellte magát.

– Öregapám, ha ezt vissza lehetne csinálni, soha többé nem irigyelném az asszonynépséget. Megtanultam, van nekik elég dolguk, míg a férjük távol van. Egy rendes asszonynak nincs egy perc megállása, annyi munka van a ház körül. Még este sincs maradások, amikor a férfiember a kocsmában dülleszkedik a pultnál, mert egy jó feleség melegíti férje urának a vacsorát.

– Látom, jó lecke volt, fiam a mai nap – nevette el magát az öregember. – Most pedig mondd háromszor jó hangosan: „Legyen minden a régi!”

Így tett az ember és még mielőtt észbe kaphattak volna, a férfi újból nő lett, a nő meg férfi, mint előzőleg. A falusiak az egészből semmit sem vettek észre, mert minden olyan gyorsan történt.

Ettől a naptól kezdve az ember soha többé nem szólta le az asszonyokat, sőt amikor csak tudott mindig segített a feleségének is. Együtt készítettek új szilvás gombócot és jóízűen megették mind az utolsó szemig.