Már öreg este volt, mire úgy határoztunk, hogy aludni térünk. Közben megjött munkából Cecile, a fiam párja, és az a bor mellé az asztalra került Franciaország másik jellegzetessége, a sok fajta sajt. Tudtam azt, hogy kevés ország van a világon, ahol annyi fajta sajtból lehet válogatni, mint éppen Francia honban, és útban Tours- ból Szilveszter be is invitált egy út száli áruházba, ahol olyan árubőség fogadott, hogy igazán el voltunk ragadtatva. Nálunk talán egy fővárosi nagy szupermarketben sincs sehol olyan bő választék minden élelmiszerből, húsból, gyümölcsből, mint abban az útszéli áruházban. A feleségemmel ámuldoztunk, meg hüledeztünk, de mikor a sajtok pultjához értünk, még erre sem futotta. Annyi fajta sajtot én életemben nem láttam, mint ott. Mivel Szilveszter fiam nagyon jól tudta, hogy kedvelem a jó fajta, nem túlérett sajtokat, ezért ez volt az ő otthonukban az első vacsoránk. Cecile annyira bőséges választékot készített különböző Francia sajtokból egy nagy porcelán tárcára, hogy csak tátottam a számat. Ahogy eszegettünk, meg kortyolgattuk a könnyű fehér bort, Szilveszter minden sajtfalatot „bemutatott”. Elmondta, Franciaország melyik régiójára jellemző, hol mivel fogyasztják, úgy hogy a gasztronómiai élmény mellé egy lexikális tudást is szereztünk a Francia sajtokról. Persze, annyira bőséges volt a kínálat, hogy még a felét sem érkeztünk megkóstolni, és úgy határoztunk, hogy majd a reggelinél folytatjuk.

Közben megismerkedtünk a ház többi lakójával is. Ugyani a fiam és Cecile nagy természet és állatbarát, Bemutatták cicájukat, amelyik az Idahó névre hallgat. Hogy miért Idahó, azt csak ők tudják. Már ahogy a szobába léptünk, egy érdekes ketrecre figyeltünk fel. Az volt a lakása a Delabule (buborék) nevű nyuszinak. Később rájöttünk, hogy ez a Delabule egy nagyon önérzetes, és bátor nyúl úrfi. Ha véletlenül kiszabadul ketrecéből, annyira harcias, hogy bizony Idahó, aki azért a parányi hermelin nyuszitól nagyobb, fejvesztve menekül a szobából. Delabule mindég ki tudja fejezni nemtetszését, és haragját. Példaul ha reggel nem engedik ki elég korán a kinti kertbe (ahol a nap nagyobb részén tartózkodik), erélyesen és hangosan dobol a két hátsó lábával.  Mikor már be lettünk mutatva a ház minden lakójának, és elfogyasztottuk estebédünket, úgy tizenegy óra felé nyugovóra tértünk.

Én elég korán kelő vagyok, még akkor is, ha előző nap egy fárasztó utazáson vettem részt. Másnap reggel is már hat órakor talpon voltam, és mivel a többség még az igazak álmát aludta, felöltöztem, és csendben kiosontam a faluba. Őszintén megmondom, a csodák-csodája tárult elém. Olyan hangulatba csöppentem, mint a régi gyerekkorom szülőfaluja. A falusi emberek itt is korán kelnek, ez nem is volt váratlan. De azon lepődtem meg, ami már nálunk rég ki ment divatból. Nálunk már talán az ismerősök sem köszöntik egymást, itt meg mindenki, akivel csak találkoztam bonnes matin szavakkal köszöntött. Persze, én is ezt igyekeztem válaszolni, több-kevesebb sikerrel. Séta közben felfedeztem a helyi pékséget, ahonnan csodálatos illatok terjengtek. Nem is hagytam ki az alkalmat, hogy betérjek, és vegyek egy bagett nevű pékárú. Nálunk is lehet ilyen néven csúfolt valamit venni, de a mi „baget”- jeink ízben meg sem közelítik az ottani kis pékségben sütötteket. Olyan mennyei íze volt, mint régen, mikor nagymamám kovásszal dagasztott, kemencében sütött kenyerét ízleltem. Szilveszter elmondta, hogy talán minden falucskának van saját kis péksége, és nem is illő a falu lakosainak más pékségekből venni a bagetteket.

Itt mondom el, mennyire összetartó, és jól megszervezett közösség egy Francia kis falu. A Loire környéke bortermelő vidék, de azért minden falu gazdái valamilyen búzafélét is termelnek. Minden éven közösen megbeszélik, hogy a következő éven mondjuk árpát fognak termelni, és ezt igyekeznek betartani. Persze, ez nem kötelező, de azért hasznos, mert a falu közepén egy nagy mag tároló siló van, ahol az egész falu terményét aratóskor elhelyezik, és minden gazda egy naplóba jegyzi mennyi gabonája van a közös silóban. Egy gazda van megbízva azzal, hogy ezt pontosan dokumentálja, és azt is, ha valamelyik gazda kivesz a közös tárolóból . Így nincs szükség arra, hogy minden udvarban egy siló, vagy más mag tároló legyen. A felesleget is közösen adják el, és a hasznon a szerint osztoznak, kinek mennyi gabonája volt a tárolóban. Nekem ez nagyon tetszett, csak kíváncsi lennék, náluk megbíznának- e egymásban ennyire az emberek.

Reggeli sétámról haza érkezve már várt a sajtos reggeli, és indultunk, hogy legalább néhány várkastélyt megnézünk. A kínálat szintén nagyon bőséges volt, hiszen a Loire völgye híres a sok várkastélyáról.  Szilveszter és Cecile úgy döntött, hogy a híres „Asszonyok várát” Chenonceau-t nézzük meg legelőször.

Folyt.köv.