Reggel hármasban folytattuk a várnéző túránkat, mivel Cecile már nem kapott szabadságot, így csak késő délután tudott hozzánk csatlakozni. Úgy terveztük, hogy a délelőtti órákat Saumur –i városnézésnek szenteljük. A város, a Loire folyó két partjára épült, és a folyó közepén is van egy sziget, ahol szintén lakónegyed épült. Feledhetetlenül szép város, sok- sok látnivalóval. Szilveszter eldicsekedett, hogy a múlt nyáron a városi hivatal megbízásából idegenvezetője volt egy Magyarországi néptánc csoportnak, amelyik ott turnézott, és Saumur főterén adott műsort. A táncosok csodálkozva kérdezték tőle, hol tanult meg ilyen tökéletesen magyarul. Még nagyobb lett csodálkozásuk, mikor kiderült, hogy a fiam Felvidéki Magyar. Igaz, hogy a város fölé magasodó várkastély éppen állványerdővel volt takarva, de azért legalább körbe sétáltuk a monumentális, várárokkal ellátott építményt.

A meglepetést Szilveszter ebédre tartogatta.  Nekem már reggel is gyanús volt rejtélyes mosolygása, mikor Cecilé- vel valamit egyeztettek. Ahogy közeledett az ebédidő, ez a mosoly egyre szélesebb lett. Már kicsit éhesek is voltunk, ezért akartam szólni, hogy térjünk be valamit enni, mikor a fiunk titokzatos arckifejezéssel betessékelt egy kis étterembe.

- Vétek lenne Franciaországban járni, és kagylót nem kóstolnia-nevetet Szilveszter, nagy ijedelmünkre, de mikor látta rémült arcunkat, azért megkegyelmezett:

- Lehet azért mást is enni, nem csak kagylót- mondta elnéző vigyorral.

Erika rántott csirkét evett, de én mindég „bevállalós” fickó voltam. Elszántan egy adag kagylót kértem.  Mikor jó ízűen falatoztunk, azért Erika is megbátorodott, és megkóstolta a két féle mártással felszolgált nagy adag kagylót is az én tányéromról- már csak azért is, hogy a fiunk ne tartsa gyávának.

Szilveszter igazán kitett magáért. Megmutatta a Loire völgye legszebb várkastélyait, megismertetett egy Francia kis falu életével. Itt ettünk életünkben először vegetáriánus szuszit, és még kagylót is. Ami a vegetáriánus ételeket, és a szusit illeti, kellemesen meg voltam lepődve. A kagylót ugyan akár mikor felcseréltem volna egy jó adag borjúpörköltre nokedlivel, de azért ez sem volt rossz étel, és igazán kár lett volna kihagyni az alkalmat, hogy meg ne kóstoljuk.

Az igazi gasztronómiai ínyenc falatok este vártak ránk. Késő délután Cecile is csatlakozott hozzánk, és megnéztünk egy érdekes kis falut. Itt a házak nem téglából, vályogból, vagy kőből épültek, hanem egyenesen a mészkő sziklafalba voltak belevájva. Igaz, hogy már inkább érdekességnek szolgáltak, és ajándék boltokként használták, de azért még olyan is akadt, amelyikben még mindég laktak.  Lassan besötétedett, mire mindent megnéztünk. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a fiatalok egy nagy barlang bejárat előtti parkoló helyre álltak le az autóval. „Vajon éjszakai barlanglátogatásra visznek minket?” Jutott eszembe, mikor legalább húsz méter barlangfolyosó után egy tágas terembe értünk. Kiderült, hogy ez egy barlang étterem, ahol saját cipókat süt a főszakács, a vendégek szeme láttára, és csodálatosan finom pástétomokat szolgálnak fel, főleg gomba pástétomokat. A széles barlangrendszer egy nagyon elmésen és jól működő vállalkozás. Az egyik részében minőségi borokat tároltak, a másikban gombát termesztettek, és a legtágasabbat étteremnek használták. A legnagyobb csodálkozásunkra az ott sütött cipókból ingyen annyit ehetett a vendég, amennyit csak akart. Fizetni csak a pástétomokért kellett, amit a cipókra kent. Persze, mint minden Francia étteremben, itt is először a fél liter bort szolgálták fel. Itt ugyanis minden étkezéshez jár egy fél liter bor. Mikor Cecilé is , és Szilveszter is megöntött magának egy pohárral, hogy pohárköszöntőt mondjanak, mi Erikával gyanúsan egymásra néztünk. „Ki fog most haza vezetni?” Kiderült, hogy Francia országban két deci bor mennyiségű alkoholt megihat a sofőr is.  Az igazán finom, és bőséges vacsora után nyugodtan haza autóztunk, hogy eltegyük magunkat holnapra. Kicsit szomorúan vártam a reggelt, hiszen újra el kellesz búcsúzni Szilvesztertől, aki Francia országban rakja családi fészkét, ott tud boldogulni, mi meg utazunk vissza Londonba, hogy még pár napot töltsünk  a lányunk családjával és Vilivel. Utána tőlük is elbúcsúzva haza utazzunk.

Csodálatos nyár volt. Három hétre visszatértünk a gyerekkorunkba, és Vilivel éltük mesevilágunkat. Később négy napot Szilveszterrel lehettünk és megcsodálhattuk a gyönyörű Loire völgyet. Büszkén utaztunk haza, hiszen láttuk, hogy Ivetka lányunk, aki Felvidéken nem talált munkahelyet, Angliában megállta a helyét. Családot alapított, és azzal bizonyítja a magyarságához való ragaszkodását, hogy Vilmossal is igyekszik csak magyarul beszélni. Szilveszter fiúnk, aki mérnöki diplomával szülőföldjén még utcai rendőrnek sem kellett, mert nem Szlovák nemzetiségű, Francia országban bebizonyította, hogy a Magyar ember a jég hátán is megél.  De nagyon szomorúan is utaztunk haza. Két öregember, aki arra van ítélve, hogy várhatja, mikor jön haza Angliából a lányuk, vejük, unokájuk, vagy Francia országból a fiuk és menyük. 

Nem jól van ez így, de ez az élet. A fiatalok nem tehetnek mást, alkalmazkodnak az élet törvényéhez.

Vége.